V. Itt. Most. Tárlat

Kedves Alkotóművészek, kedves Hozzátartozók, Barátok és Érdeklődők!

A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elmúlt 5 éves időszakát áttekintve gyümölcsöző folyamatok elindulásáról adhatunk számot. A következetes, színvonalas munka, az innovációs készség, a kitartó érdekképviselet erősítette az alkotóközösség szakmai tekintélyét és támogatottságát, és ezzel párhuzamosan a tagok életműveiben is előrelépést, fokozatos változást láthatunk.
Az 5. Itt. Most. tárlaton látható alkotói sokszínűségről árulkodó műalkotások sora, letisztult, érett formavilágot tükröz. Izgalmas megfigyelni, hogy – a kifejezőerőben történt hangsúlyos elmozdulások, hogyan érvényesültek az alkotók munkáiban. Az expresszív kifejezésmód általánosan jelen van a művészeknél, különösen az absztrakció körébe tartozó ábrázolásoknál bukkan fel, de a realista, látványelvű alkotások esetében is előfordul az intenzív színek és hangsúlyos formák használata. Bizonyos műveken a naturalisztikus természeti elemek szimbolikus jelentést kapnak, ezzel túlmutatva a konkrét látványon, olykor pedig annak átírásával az álom és valóság határán egyensúlyoznak. Az egyedi grafikákon a vonal, mint kifejezőerő szervezi a kompozíciót, kalligrafikus rajzosságukkal együtt tartalmi súlyuk van, s csak úgy, mint a kerámia és a szobrászművészeti alkotások markáns érzelmi töltettel rendelkeznek.

Ágoston-Papp Mónika Ártatlanok című alkotásán a különböző anyagok merész ötvözésében, és a tartalom megfogalmazásában egy újfajta kifejezésmóddal él a korábbi műveihez képest. Megszokott bájos mesebeli alakjait a szakralitás és a szenvedés realitása hatja át, ami egyfajta éteriséget, könnyedséget ugyanakkor ércességet egyaránt kölcsönöz a kerámia kép számára.
Baranecz Katalin képén a kompozíció jól eltalált arányai és az egységes, összefogott képi megfogalmazás stílusérlelődésről árulkodik. A rá jellemző csillagokból, természeti elemekből összeálló formavilága Klimt aranyló, szecessziós világával ötvözve az organikus absztrakció egészen egyedi megjelenítését nyújtja.
Barti Magdolna a különféle képzőművészeti technikák és műfajok között tett kalandozásai után, legújabb, Ahogy kint, úgy bent, című képén ismét visszatért a fotókból montírozott digitális kollázs műfajához. Sokat ábrázolt, több irányból megközelített témája a külső és a belső világ találkozásának jelképes megragadása, ezúttal egy szürreális képi világot hoz létre, ahol a természeti látvány egy vizuális kakofóniában oldódik fel.
Buczkó Imre az Orion csillagkép ködfoltjainak és fényes pontjainak ábrázolásában finom, aprólékos ecsetkezeléssel örökíti meg a légkörben kibontakozó, szemkápráztató lassú mozgásokat, amely így egy időpillanat törtrészét merevíti ki a vásznon. Történelmi témát feldolgozó, ám személyes érzelmekkel átszőtt festményén Szent Imre herceg halálának pillanatában az elveszettnek hitt remények feltámadnak és átlényegülnek a két alakot körbeölelő szakrális fényben.
E. Kottek Péter zenével átitatott egyéni univerzumának hangjai csendülnek fel különleges alkotásán. A szobor formájában újjáéledt régi hangszer töredék a kőlap felületére, mint apró hegedű vetül, ezzel felcsillantva a szinesztézia valódi esszenciáját.
Frömmel Gyula az oázisban található megnyugvás, megpihenés felszabadító érzését korábbi alkotásaihoz hasonlóan az absztrakció expresszív eszközeivel láttatja. A töredezettséget, érdességet sugalló markáns gesztusok között felbukkanó gömbszerű alakzat a kompozíció vizuális nyugvópontjaként közvetíti a felülüdülés, és stabilitás érzetét.
Garamvölgyi Béla régóta foglalkoztatott témája a tájak, tájkivonatok, „párlatok”, melyben az évek során stílusvilágának lassú átalakulása érhető tetten. Az eleinte realisztikus részletekkel operáló kis képei, egyre inkább a redukció, a sűrítés, az absztrahálás irányába mozdultak el, ahol az intenzív színfoltok a hajszálvékony kontúrvonalak és a fény-árnyék játékának különös összhangzata alkot egy új vizuális látványt.
Gedeon Irén sűrűn rétegzett masszív, mégis érzékeny képfelületei erőteljes érzelmi töltetet hordoznak, ami különösen jól megmutatkozik Metakommunikáció című képén. Bár az archaikus jelek, bevésések a néző számára kognitívan nem értelmezhetőek, mégis az erőteljes kisugárzással rendelkező képi élmény a dolgok mögöttes, szavakkal nem kifejezhető lényegiségét tolmácsolja.
Hatvani Orsolya egyvonalas tollrajzai kicsiny méretük ellenére önálló világokat alkotnak, amelyekben az alapvető, egyetemes emberi érzések, létállapotok szimbolikus jelekből olvashatóak ki. Béke című egyedi grafikáján stilizált, jelzésértékű formákból bontakozik ki a mélyebb jelentés: a teljességet jelképező körben az ölelésből fakadó megnyugvás, elfogadás és szeretve levés állapota.
Ilku János triptichonként összeállított fotósorozatában a letűnőben lévő tiszta paraszti élet szentséggé nemesül. Két szélső fotóján a paraszt ember egyszerű alakja szinte ikonszerűen jelenik meg a tájban. Az aranymetszés szabályai szerint létrehozott kompozíciók a természettel egységben élő ember kiegyensúlyozottságát és harmóniáját sugározzák.
Kolláth Mariann ezúttal is egy misztikus, álombeli látványban fogalmazta újra természetközeli tapasztalatait Álom című alkotásán. A tondó formájú festményen a dekoratív, texturális hatással rendelkező lila virágok függönyként veszik körbe a mesebeli madarat, amely szinte összeolvadni látszik a körülötte élő vegetációval.
Kurucz Ferenc Őszi ragyogás című festményén a szabad, oldott ecsetkezeléssel megörökített erdei utat éteri hangulat járja át. Az alacsonyan járó nap vakító fényreflexei és a páradús levegőt visszhangzó atmoszférikus hatások, szinte feloldják a látvány részletformáit.
Lenkes Ildikó a környezetvédelmi témában megfestett képeinek soron következő darabjain ismét a fogyasztói társadalom elképesztő pazarlásának és felelőtlen viselkedésének álcáin világít át. Élővizeinkről készült elképzelt röntgenfelvétele ugyan esztétikai megjelenésében vonzó, ám éppen ezzel hívja fel a figyelmet a lesújtó valóságra.
Mayer Irén a természeti táj és a városképek után egy új témát emelt festményei sorába, a női akt egy sajátos átírását, amelyet a kroki műfajából kiemelve önmagán túlmutató jelentéssel ruházott fel. A halványan felvázolt női alak és a rétegezett csurgatott festéknyomok együttese a közelség és a távolság különös játékát adják, ezzel vezetik be a nézőt az álomvilágba.
Nagy Ernő velencei téma variációiban a művészi kifejezésmód finom érlelődését figyelhetjük meg. Míg korábbi képein inkább a strukturáltság dominált, addig Venezia Sacra című festményén a jelzésértékű színfoltokban szinte feloldódnak az épülettömegek kontúrvonalai, és az akvarell levegős könnyedsége járja át a kompozíciót.
Oszter Dezső egy karakteres nézőpontból ragadta meg a városképet, ahol az épületek súlyos tömegeit fény-árnyék kontrasztokkal ellenpontozza, ezzel felszabadítva a terek zártságát, és keménységét.
Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta legutóbbi pasztellkréta alkotásaiban a fákért érzett örök aggodalma és szeretete válik kézzelfoghatóvá. A kivágott, megcsonkított fák sorsát végigkísérve találta meg bennük a nekünk szóló örök reményt, miszerint minden megújul, a halál csak látszólagos. Legutolsó kréta rajzán egy kerületi fa újjáéledését gazdag színvilágban tolmácsolja, mely intenzív, túláradó érzelmeket sejtet.
Rumi Rózsa könnyed, nyári akvarell képein a felszabadult életérzést az oldott formavilág és a növényzet harsogó zöldje nyújtja, a kanyargó folyó és a fák messze futó sora pedig kitágítja a kép keretét.
Ruttkay Sándor kavargó, pókháló finomságú vonalakból szőtt éteri alakjai helyett ezúttal tűpontos, anyagiságukban megragadható emberi testeket rajzolt Napimádók címmel. Jellemző, egyedi karaktereit hangsúlyos testi jegyek mentén alakította ki, amelyekben a miniatűr részletek majdhogynem naturalisztikus pontossággal rajzolódnak ki.
Schmidt Gabriella az általa szívesen megörökített női portrékhoz visszatérve Kék árnyék című festményén egy merész fauve áthallással dolgozta ki főszereplője alakját. A kompozíció erőteljes vizuális karakterét a kék és a sárga egymásnak feszülő intenzív színkontrasztja és zöldbe történő átjátszása adja.
Siklós Péter jazz zenéhez fűződő bensőséges kapcsolata elevenedik meg Borbély Mihály jazz zenészről készült érzékeny portréján, ahol az arc koncentráltan tükrözi a megörökített személy lélekállapotát, a zene nyújtotta élvezetet és elmélyültséget, amelyet a közönség is megélhet egy ilyen koncert alkalmával.
Hihetetlen kifejezőerővel, lendületes vonalakkal és lényeglátó megformálással rajzolta meg T. Szabó Magda az Ukrajnát megszemélyesítő ősanya monumentális alakját, mely domborulataiban hordozza a biztonságot, az erőt és a termékenységet. Ez az elementáris erő és mindent elsöprő áramlás, amely absztrakt képének kifejezőerejében is megnyilvánul.
Török Ibolya ezúttal is igazán eredeti, megindító formában öntötte az anyagba gondolatait. A Hazafelé című bronz szobrában az égi, gravitációval dacoló szárnyalás és a földi léptékkel mért haladás elválaszthatatlan kettősége sűríti magába az emberi életút paradoxonját. A Másodállásban pedig a földi lét hiábavalóságainak megmosolyogtató tapasztalata ironikus hangvételben mutatkozik meg.
Úgy gondolom, hogy a művészek munkáiban egy régóta érlelődő alkotói folyamat gyümölcsei nyilvánulnak meg, melyre mindannyian büszkék lehetnek. Ezért én is szeretettel gratulálok nekik, és mindenkinek szívnyitogató nézelődést kívánok!

Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész, Tomory Lajos Múzeum
Budapest, 2022. 11. 03.

Az V. Itt. Most. Tárlat katalógusa megtekinthető itt.

Varga Lászlónak külön köszönet a fényképekért!

MFN 2022. “Jelenlét” kiállítás

Jelenlét

Nehéz szó ez, nehéz fogalom ez a jelenlét, súlya van, tömege, kiterjedése van, ünnepi öltözet rajta, bíborban-bársonyban. Nehéz fogalom, mert könnyűsége is van, benne a hétköznapiság, a banalitás is, ami nem egyenlő persze a közönségességgel – meglehet néha még abból is táplálkozik. Életünk során folyamatosan jelen vagyunk – ki így, ki úgy -, a létünk jelen van, itt van, ha a mások számára nem is, de magunk számára mindenképp, mégha, és legyünk őszinték, ez a folyamatos jelenlét, jelen idő, nem mindig jelent könnyű, élvezetes, örömteli együttlétet – még magunkkal sem természetesen. Jelen vagyunk a terméketlen, üres pillanatokban, ahogy a nagy emelkedett történésekben. 

Az előbbiekből is kitetszik, a jelenlét megértéséhez, de inkább megéléséhez rendkívüli jelentőségű az egy, az egyetlen, az elkülönülő entitás, az individuum, és persze a másik, a másik létező, a másik létező tekintete, szelleme, lelke.

Igen bonyolult, komplex jelentéstartományú szó tehát a jelenlét, kivált, ha a mostanihoz hasonló, kiemelt helyzetbe kerül, és képzőművészeti munkák megmondóembere lesz. És ilyenkor megint csak úgy látszik, messzire szakad a hétköznapi vanság-tól, de gyorsan megsúgom, végérvényesen nem tud elszakadni onnan. Hogy mégis miként lesz több önmagánál a pillanat, arra nincsen recept, nincs hozzá kézikönyv, használati útmutató, csak sejtjük, ködös érzéseink, gondolataink vannak, hogy az, ami itt most elébünk állt, annak a vansága nem a tér-idő szimpla kitöltése. Jelentős gubanc hát a jelenlét – nem vitás.

Hogy egy közkeletű példával éljek. A covid-járvány idején tanultuk meg, mi is valójában a jelenléti oktatás. Olyan oktatási forma, amikor a tanulók és a tanárok a maguk fizikai valóságában vannak jelen az oktatási folyamatban, így jellemzően az iskolában. De mindez semmiféle biztosítékot nem jelent arra, hogy a diák és esetenként a tanár, valóban jelen is van a tanórán. Sokszor szeretnénk máshol lenni, ez tagadhatatlan. Ugyanakkor vannak olyan emberek, akik szinte mindig jelentőségteljesek, akik mindig ott vannak, ahol lenniük kell. Sok ilyen példát találni Gion Nándor történeteiben. Csak gondoljunk Fodó tanár úrra a Sortűz egy fekete bivalyért című regényéből, aki a legjelentőségteljesebben volt képes átaludni fél órákat saját történelemóráján, ha éjjel alaposan belegelt Ácsi Mihály pálinkájából.

De nemcsak az ember képes az erőteljes megmutatkozásra, teheti azt akár egy fa, egy tárgy, egy épület egy jámbor állat vagy egy fenevad s más égi és földi jelenség. Viszont egyedül az ember fogja ezt az erőteljes megmutatkozást észre venni – itt a földi körülmények között bizonyosan.

A művészet, az esztétikum egyik ismérve, hogy amit állít, amit megmutat, amire rámutat, annak a jelenlétét kitűnteti. A művészet jelentőségteljessé tesz. Jelentőségteljessé teszi a tárgyát, a jó művészet pedig önmagát is. A művészi tekintet különösen érzékeny az előbb felsoroltakra, az élőlények, a tárgyak s persze az ember jelenlétére, hogy aztán a mentális tereinkbe lementett élményekből a művészi ambíció és kreativitás, a tanult és ösztönös mozdulatok, érzületek, gesztusok figyelemre méltó aurával bíró műalkotásokat teremtsenek.    

Ha megszólal egy Bach-szonáta, ott néhány pillanatra legalább, csak az van, a Bach muzsika. Amikor kitárul előttünk a Sainte-Chapelle varázslatos tere, másodpercekig elfelejtünk levegőt venni, de így van ez, ha a Metropolitanben Mark Rothko képei közé toppanunk. 

Az itt kiállított művek is számtalan módon, számtalan megközelítéssel, stílusban igyekeznek jelenlétet teremteni. Hogy hová kerül a hangsúly? Az ábrázoltra vagy önnömagukra? Ez a tyúk vagy a tojás este.

Nézzük egészen konkréten, mi fog az egyes művekben a maga jelentőségteljességében megmutatkozni itt a Jelenlét című kiállításon – legalább is az én szűrőmön keresztül.

Arany Gusztávnál a férfi portré és a tájba-ködbe-fénybe vesző figura kontrasztjában.  

Bakos Tamásnál az anyagszerűségbe ojtott mitologikus világban.

Baranecz Katalinnál az absztrakt formarend dinamikájában, annak mozgásában.

Bárkány Ilona festményén a víztömeg felületi energiájában. 

Barti Magdolnánál az organikus formák és a színek árnyalataiban. 

A megmutatkozás örömében Blumeischein Ágota derűs képén. 

Breznay Andrásnál az eleven képi dialógusban, képi játékosságban.   

Bódi Juditnál a perspektíva szigorú, nyomasztó létében. 

A szimmetria eleven szervezőerejében Frömmel Gyula festményén.

Garamvölgyi Béla alkotásában a lejtmenet talányában, a modern szépség-eszményben.

Gedeon Irén beszédes és sűrű faktúrájában. 

Ghyczy György képi tartományainak, képi rétegeinek, ízeinek techtonikájában, elmozdulásaiban.  

Jancsó Tímea képein a halmazalkotó elemek változatosságában.

Kurucz Ferenc páfrány finomságú lombszéleiben. 

A szeretetteljes karcosságban Laukó Pál munkáiban.

Lenkes Ildikó alkotásaiban az átvilágítás, a röntgent kép igazságában. 

Ludmann Mihály festményében az expresszív tömeghatásban.  

Magyar Józsefnél a jelentek, a jelenlétek izgága gubancaiban – a jelenlét gubancában.

Mayer Irén képén a foltokból megszőtt drapériában.

Molnár Péternél a magyaros van Gogh-i tekintetben – tájképén a Badacsony, de inkább a Szent-György-hegy tömege.  

Nagy Ernő képeiben a lágy, építészeti törékenységben, a torzó esztétikájában. 

Oszter Dezső festményén a velencei palota előtt árnyékban.

Polló Editnél az Adria kékségének feszítő erejében.  

Rafai Ákos képén a jég, a hal és a táncosok különös együttállásában.

Ruttkay Sándor grafikáiban a testekről lecsorgó fénynyalábokban. 

Sándor József Attila festményén a kitárt ablak mögött, a távoli, felvillanó vörös négyzetben. 

Szabó Regina absztrakt képén a kibomló, elfogyó emberi arcban. 

és végül de nem utolsósorban T. Szabó Magdánál a gömbölyded színkontrasztokban.  

Gratulálok a kiállítóknak, hogy itt vannak, jelen vannak, ahogy gratulálok Garamvölgyi Béla mozgósító munkájának, aki jelentős szerepe játszott ebbe, a nagy változatosságú kiállítás megvalósításában is, és persze a kiállító Kondor Béla Közösségi háznak, munkatársainak.

Hemrik László
művészeti író, osztályvezető, Ludwig Múzeum

Köszönet a fotókért: Katona Lúcia, Kult18, Varga László.

MFN 2022. – Kis Kép Tárlat II.

Kedves Alkotóművészek, kedves Látogatók!

Az immáron 20. jubileumi évét ünneplő Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat egyre bővülő programkínálatai, és magas látogatottsága tükrözi azt a tényt, miszerint a kortárs magyar festészetnek van létjogosultsága napjaink társadalmában, és igenis igény mutatkozik az emberek részéről a magas kultúra ilyen jellegű fogyasztására. A politikai és gazdasági háborúskodásában pedig egyre inkább szükség van a művészet éltető jelenlétére. A jelenlét, mint a kiállítás érzékletes, elgondolkodtató hívószava, ernyőként gyűjti egybe a XVIII. kerületben megrendezett tárlatokat. Érdemes a kifejezésnek többirányú megközelítését látnunk. Egyrészről itt szó van a kerületi művészek jelenlétéről, arról, hogy színvonalas műalkotásaikkal képviseltetik magukat nem csak szűkebb környezetükben, lokálisan, hanem tágabb, társadalmi szinten is, bekapcsolódva a hazai kortárs művészeti szcéna áramlatába. Másrészről általánosságban a kortárs magyar festészet jelenlétéről, amely a létezés igazságainak, a szépnek és a jónak felmutatásával formálni képes jelenkori társadalmunkat, még ha ez az alakulás olykor annyira lassú, mint ahogy a víz kimunkálja a kövek alakját.

A Magyar festészet napja keretei között tulajdonképpen értékteremtő s értékmentő munka zajlik a magyar festőművészek határokon túlmutató alkotóközösségének együttes erejével, akik stílus különbözőségektől, és elért eredményektől eltekintve közösen kívánják megmutatni az élő magyar festészet sokszínű arcát, kontinuitást adni a magyar festészet történetének és felmutatni azt, hogy a teremtés, az alkotás rendületlenül zajlik ma is. Még a 21. század őrült, technicizált valósága sem tudja feltartóztatni ezt a felbuzgó teremtő energiát.

Az ilyen csoportos tárlatok, mint a mai, évről évre lehetőséget kínálnak arra, hogy lássuk, a kortárs trendek alakulásától függetlenül, érvényes és aktuális művészetről beszélhetünk mind a realisztikus, természetelvű, mind az absztrakt, fogalmi műalkotások esetében is. Mert úgy gondolom, hogy túllépve a progresszió és a tradicionalitás kérdéskörén érvényes, és értékes mindegyik mű, amelyet a festő alkotóképzeletének és mesterségbeli tudásának segítségével, érzelmeit és belső lelki mozgásait kifejezve érzékletes formában jelenít meg hordozófelületen.

A Kis-Kép Tárlaton, ahogyan neve is tükrözi, immár második éve kisméretű képeken keresztül kaphatunk széles horizontú áttekintést a kerületi kötődésű alkotók egyéni stíluseszközeiről, művészi világlátásáról és törekvéseiről. Találkozhatunk már ismert, a kerületben sok év óta kiállító alkotóművészek festményeivel, de olyanok is bemutatkoznak, akiket eddig nem láthattunk a helyi kulturális intézmények falain. Az alkotók közös érdeme, hogy megmutatják, kis formátumban is lehet nagyot alkotni, súlyos tartalommal és erőteljes vizuális értékkel. Izgalmas megfigyelni, ahogyan az alkotói sokszínűségnek köszönhetően, a festmények már-már a művészettörténet jelesebb stíluskorszakait vázolják fel, különféle téma variációkban, melyek több helyen érintkeznek egymással. Különösen érdekes például a táj, a természeti látvány megjelenítése az egyes műveken: a plein-air villódzó fény-árnyék játéka, a naturalizmus aprólékosan kidolgozott részletei, a posztimpresszionizmus formabontó színkezelése valamint az absztrakt expresszionizmus lendületes gesztusai egyaránt felbukkannak a vásznakon, s mindegyik a maga egyedi stílusvilágával, önálló hangnemében emeli ki a természeti látvány szépségét. Arany Gusztáv éles, vibráló fényhatásokban, Kurucz Ferenc tömör, súlyos anyagiságában, Szabó Regina áramló, atmoszférikus fátyolban, Oszter Dezső vázlatszerű színreflexekben, Barti Magdolna átsejlő, érzékeny színfoltokban, Garamvölgyi Béla dekoratív, míves finomsággal ragadja meg a táj egy-egy aspektusát.

Hasonlóan esztétikai élvezetet nyújt és plasztikusan tapintható Molnár Péter apró vonalakból gondosan felépített képszerkezete, Ludmann Mihály szenvedélyesen hullámzó, ösztönösen kialakított kompozíciója, vagy Frömmel Gyula zenei áthangolásból született tájfantáziai. Utóbbi festmények sodró mozgalmasságához kapcsolhatjuk Magyar József elevenséget, oldottságot sugárzó, a ritmust is magában foglaló történetmesélő képét.

Néhány festményen a kompozíciót alakító központi motívum a természeti elem vagy annak lenyomata, mint Barkányi Ilona naturalisztikusan kidolgozott napraforgó csendélete, Baranecz Katalin dinamikusan csavarodó, biomorfikus geometriába zárt ginkgo biloba levelei, vagy éppen Schmidt Gabriella konstruktivitást és líraiságot ötvöző kismadár ábrázolása. A természet és a technika ambivalens kapcsolatát, az iparosodott társadalom groteszk lenyomatát mutatja Jancsó Tímea alkotása, míg Lenkes Ildikónál az „elmúlás virágai” korunk hulladékaival körülfogva a modernkori halandóságot láttatják. Szintén drámai tartalmat közvetít Gedeon Irén masszívan strukturált, megrendítő vérpiros vászna. Ezzel ellentétben statikus nyugalom hatja át T. Szabó Magda kővé vált Mózes alakját, Csajbók Katalin bensőséges kéz ábrázolását, vagy Polló Edit realisztikus finomsággal visszaadott, merengő gyermekalakját. A realitástól elszakadva, a misztikumban gyökerezik E. Kottek Péter képkereteken túlról érkező miniatűr női aktja, Sándor József Attila homogén, a távlatokat csak sejtető horizontja és Ghyczy György színátmenetekkel operáló, egymásra rétegződő fénytengere.

A kompozíció, a művészi elgondolás mindannyi képen remek, s a kiváló rendezésnek köszönhetően egymás színvonalát is emelik a műalkotások. A megragadható érzelmi tartalom mellett egy intellektuális mélység, és gondolatiság a festmények sajátja, amely autonómiát, egyedi aurát kölcsönöz számukra. S mi sem felemelőbb a magyar festészet ünnepén, mint látni, hogy az egymástól egészen eltérő képalkotó módszerek mögött egy olyan megragadható kifejezőerő rejlik, amely kapcsolatot tud létesíteni a befogadóval, és megindítani az érzelmek, gondolatok és emlékek áramlását. Kívánom mind az alkotóknak, mind a közönségnek, hogy ismét részesei lehessenek az ilyen felszabadító pillanatoknak, amikor a mű és a szemlélő párbeszédében valami megismételhetetlen születik.


Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Budapest, 2022. 10. 13.

Fotók: Varga László. Köszönjük!

Felhívás – Magyar Festészet Napja 2022.

A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként valósult meg, s kerületünk Huller Ágoston javaslatára már első megrendezésekor, 2002-ben csatlakozott.
A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei, valamint a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület immár huszadik éve részese a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatnak, megtartva helyi szinten kialakított hagyományait, és – lehetőségei szerint – új elemekkel gazdagítva a magyar festészet ünneplését.
Ezúton hívjuk fel minden Pestszentlőrinc-Pestszentimrén élő, vagy a kerülethez igazoltan kötődő Alkotóművész figyelmét: csatlakozzon rendezvényeinkhez, 2022-ben ünnepeljen velünk, s legyen részese a hazai kortárs festészet e nagyszerű és átfogó seregszemléjének!

A kiállítások hívó-szava: „Jelenlét

Olyan, 2021-nél nem régebbi keltezésű műalkotásokat várunk, melyek:
– jól reprezentálják alkotójuk művészi törekvésit;
– nemes alapanyagra készültek;
– kiállításra előkészített állapotukban sem haladják meg a 80×130, ill. 130×80 cm nagyságot;
– a „Kis Kép Tárlat II.” esetében (kerettel, paszpartuval együtt) az 50×50 cm méretet.

Rendezvények, helyszínei: KBKH, kiállítás, Rózsa, kiállítás; PIK, Kis Kép Tárlat II.

A lebonyolítás rendje:
A MFN 2022 kiállításokon történő részvétel önkéntes. Részvételi szándékát minden Alkotó egy online regisztrációs űrlap kitöltésével és beküldésével jelzi a Szervezőknek, megadva a kapcsolattartáshoz nélkülözhetetlen elérhetőségi adatait. A regisztráció egyúttal a lebonyolítás, beadás, anyag- technika- és méretkorlátok feltételeinek tudomásul vételét, elfogadását is jelenti. A jelentkezőkkel történő kommunikáció kizárólag e-mailban történik. Egy alkotó két kiállításra is aspirálhat.
A jelentkezések (űrlap beküldésének) határideje: 2022. szeptember 1.

Az űrlap itt érhető el: JELENTKEZÉS

Sikeres regisztrációt követően kerül sor a bemutatni kívánt alkotásokról készült jó minőségű műtárgyfotók e-mailban, csatolmányként történő beküldésére, melyekből a Kurátor és a Zsűri válogatja ki a kiállítás/ok anyagát.
A műtárgyfotók beküldésének/feltöltésének határideje: 2022. szeptember 15.
A műtárgyfotókat 72 dpi felbontásban, és hosszabbik oldalukon 2000 pixel méretben várjuk, minimálisan tömörített jpg formátumban. Elnevezésük (fájlnév) a következő mintát kövesse: AlkotóNeve_MűAlkotásCíme_MéretAdatok.
A Zsűri 2022. szeptember 30-ig tekinti át a beérkezett műveket és dönt elfogadásuk/elutasításuk mellett. A kiállításokra beválogatott Alkotók nevét és a képek címét honlapunkon tesszük közzé, ill. külön értesítést küldünk minden érintettnek.
(Ekkor kerül sor az Alkotók és a kiválasztott Mű/Művek – kiállításrendezés szempontjából releváns – adatainak bekérésére.)
A kiállításra kerülő műveket 2022. október 7-ig kell a programok helyszínére beszállítani.

Eredményes felkészülést kívánnak a Szervezők!

Budapest, 2022. 06. 17.

XXVI. Tavaszi Tárlat – Folytonosság V.

Kedves Alkotók, kedves Barátok és Érdeklődők!

Immár sokadik alkalommal nyitom meg a Művészeti Egyesület tavaszi tárlatát és örömmel tapasztalom, hogy az idő előrehaladtával elkezdett kikristályosodni a művészek egyedi, személyiségüket és lelkivilágukat tükröző stílusa. Úgy érzékelem, hogy a mesterségbeli tudás csiszolódásával, egyre bátrabban és kifinomultabban sikerül manifesztálni egy-egy érzést vagy elképzelést, mely képlékeny formában ott motoszkál az alkotói én legmélyén. Ez hatalmas eredmény, azonban az ide vezető út épp olyan fontos, hiszen ez adja meg a műalkotások valódi értékét, s ebből jön létre a folytonosság, a folyamatos áramlás. Ha képet szeretnék használni, azt mondanám, hogy az egyesület az utóbbi években kialakult, szakadatlanul hömpölygő folyamába kapcsolódtak be régről visszatért, illetve újabb alkotóművészeink, akik ezt az élettel teli folyót árnyalatokkal gazdagítják, és tagadhatatlanul emelik annak érdemeit. Ezzel együtt a műalkotások sora egy koherens egész, ugyanis témáikban, megformálásukban, kompozícióikban számos hasonlóságot vélek felfedezni, ebben pedig a csoport identitás egy mélyebb, tudattalan szintje rejtőzhet.

Ágoston-Papp Mónika látványosan tudta összeházasítani a fát és a kerámiát a faliplasztika kompozíciójában, ahol a védettség, az otthon melege, valamint az elhagyatottság, és a szomorúság egyszerre vannak jelen. Az édesanya és gyermeke szívmelengető, ám keserédes összebújása, a háztetőt imitáló vékony fa elem, és a fenyegetést jelző felületi karcolatok az élet törékenységének üzenetét hordozzák magukban.

Baranecz Katalin életteli tondóiban egy újfajta dinamizmust figyelhetünk meg. A határtalanság érzése kerít minket hatalmába. Mintha a szögletes keretek felszámolásával, az organikus minták a létezés érhálózataiba burkolóznának.  Így hozzák létre a teljesség három állapotát, akárcsak egy régen elfeledett ősi vallási közösségnek szakrális triptichonja.

Számomra nagyon izgalmas látni, ahogyan Barti Magdolna hol ritkuló, hol összesűrűsödő, szaggatott vagy folytonos vonalainak játékos részletei egy végtelen teret nyitnak a papírlap síkjába, ahova könnyedén beleképzelhetjük magunkat. Ezek a láthatatlan, apró vonalakból kirajzolódó helyek egyszerre lehetnek a mieink és az alkotóé.

Breznay András Kavalkád című festményén feszültség és energia tölti be a kép terét mely a lendületes alakokkal együtt folyamatos mozgásban van, miközben a kompozíció kiegyensúlyozott marad. A színek, a mozdulatok, a fény és az árnyék, valamint az irányváltások ellentétpárjaiból végül harmónia bontakozik ki, amely elgondolkodtató az életben jelen levő ellentmondások szempontjából.

Buczkó Imre alkotásain a természetből nyert impresszióival a hazai tájakról, a dunabogdányi esős délutánból az űr egészen távoli, ismeretlen világába kalauzol el bennünket. A párás Duna-part valamint a csillagkép ködfoltjainak és fényes pontjainak ábrázolásában hasonlóan finom ecsetkezeléssel örökíti meg a légkörben kibontakozó folyamatos változásokat.

A fantázia űrbéli állomásán időzhetünk E. Kottek Péter műalkotásában, ahol az emberi psziché történetének legmeghatározóbb szimbólumai kapnak helyet, úgy mint a madár, a labirintus, az ötágú csillag vagy a négy elem. Az erőteljes, tiszta színek az ősi erők változatlanságát, a jól körülhatárolt formák dekorativitása pedig a kozmikus rend felbonthatatlanságát mutatják.

Frömmel Gyula újfajta érzékenységgel ragadja meg a létezés szubsztanciáját akril képein. A Kozmosz szövetében a sötétből kibontakozó, világító hártyavékony felületek sejtelmesen tárják fel az élővilág belső szövetét, míg az erőteljesebb gesztusokból, kaparásból és rétegződésekből felépülő A teremtett világ ölelése címűn izgatott vonalvezetésével utat biztosít a teremtő indulat megnyilvánulásának.

Garamvölgyi Béla tájkivonatainak folytatásai az absztrakció határát súrolják. A tájelemek csupán apropóként szolgálnak egy letisztult gondolatiság, egy belső lelkiállapot leképezéséhez, melyek az élénk, neon színek alkalmazásával, az apró izgalmas részletek felfokozásával nyerhetnek teret, immár nagyobb formátumban. Ezáltal a tájelemek életre kelnek, megmozdulnak, misztikus töltetet kapnak.

Gedeon Irén műalkotásait szemlélve lehetetlen nem gondolnunk szomszédunkban zajló háború szörnyűségeire, erre a mindent lecsupaszító agresszióra, ami az alkotó nyers, ösztönös formakészletében érzékletesen megnyilvánul. A Frontvonal címűn a vizuálisan rétegzett zaklatott képi elemek, az Elesett város címűn az archaikus ház rajzok és a vérbe boruló izzó napkorong kontrasztja nyomatékosítja a tragédiát.

Az üveg sokoldalú természetét az alkotó egyedi megformálása teszi láthatóvá Homoki Anikó plasztikájában, ahol a törékeny, vékony üveglapok, rétegződésükben mégis robosztusnak hatnak. Az erődítményt formáló alakzat egyszerre rusztikus és könnyed, hordozza magában a horizontális és vertikális erővonalak együttes feszültségét, melyek találkozásánál ott rejtőzik egy másik minőség, ami a dolgok belső lényegét jelöli.

A Zsidó-rét különleges, védett élővilága és sajátos mikroklímája az alkotó tekintetén keresztül tárul a szemlélő elé. Ilku János fotómontázsán az álomszerű, sejtelmes színek, az összesűrített kompozíciós megoldás felnyitja az avatatlanok szemét, hogy látva lássák a terület vitathatatlan egyedülállóságát és szépségét. A tér központi fája egyfajta tengelyként szolgál a vibráló, misztikus környezethez. Stabil fókuszpont, mintha az évszázadok során végbement átalakulás ősi szemtanúja lenne.

A természeti létezők lecsupaszított organikus szerveződései, az idegek, a sejthálózatok szövevényes kapcsolódásai érzékletes minőségükben sejlenek fel a homogén fekete háttérből, mely Kolláth Mariann műalkotásainak sajátja. Az aprólékosan megmunkált leheletfinom csipkére emlékeztető, dekoratív minőségükben pompás hálózatok, az élőszervezetek varázslatos világába adnak betekintést, esztétikai és szellemi szinten gyönyörködtetnek.

Koscsó László munkásságából már jól ismert akkurátus, finom kidolgozottságú felületmintázatokkal tölti meg a vásznat, amely a grafika műfaji határait súrolja. Talán éppen ez a szokatlan kettőség, a rajzi aprólékosság és a nagy táblaképekhez közelítő méret teremti meg a műalkotás erőteljes kisugárzását, a természetben jelenlévő állandóság megnyugtató rendszerét.

Kurucz Ferenc által megformált kőnővérek alakjában egyetemes emberi sorsok derengenek fel, a megtörtség, és a mélységes szomorúság manifesztálódik bennük és körülöttük. Töredezett, szürke környezetük is ezt a mindent belengő melankóliát sugározza. A homályba vesző, fájdalmas múltat az idős hölgy, míg a reményteljes jövőt, a fiatalabb női alak képviseli, akinek felfelé irányuló tekintetében egy boldogabb, színesebb élet vízióját fedezhetjük fel.

Laukó Pál egyedi technikájával szőnyegszerű, texturális hatású felületi mintázatokat hozott létre a papíron, melyek a nyomtatási és festési fázisok rétegződésével egy nagyon különleges minőséget képviselnek az alkotások sorában. Elképzelésem szerint a műalkotás intuitív, és ösztönös létrejötte során, az apró részletek kitartó átdolgozása eredményeként született meg a kompozíció főtémája, jelen esetben a forrás, és a kikötő, mely képek rétegződéseiben megfigyelhetők az alkotói folyamat fázisai. A fröcskölt, színes festékpöttyök vagy az erőt sugárzó lenyomatok vizualitásukban megragadóak, és tartalmilag továbbszövik a cím által felkínált témát.

Lenkes Ildikó környezetvédelem témájú sorozatának soron következő darabjában grandiózus formátumban hívja fel a figyelmet a víz alatti élővilág pusztulására. A tartalmában vérfagyasztó kompozíció ugyanakkor szelíden közelít a súlyos problémához, hiszen gondosan kidolgozott részleteivel, harmonikus színvilágával a csontvázzá alakult halak esztétikailag kellemes benyomást keltenek az átlátszó nejlonok között.

Ludmann Mihály képein szinte kézzel foghatóan van jelen a szenvedélyes indulat és feszültség, mely kavargó ecsetvonásokban és sűrű anyagszerűségében tör magának utat. A kontrasztos hideg-meleg színek, a zaklatott ecsetvonások, és karcolások az alakok érzelmi telítettségét tolmácsolják, olyannyira, hogy szinte kimozdulnak a helyükről. Vitathatatlanul a művész ösztönös gesztusaiból lettek megteremtve.

Hivalkodó, élénk színeivel ugyancsak beszippantó hatással rendelkeznek Magyar József alkotásai, melyek pszichológiai tartalmukkal az emberi lélek működésmódját képezik le sajátos stílusban. Az egymásra rajzolt, karcolt, festett formákban újragondolt történések, kapcsolódások, és bonyolult jelek hemzsegnek a vásznon. Olyan érzés, mintha egy agyi idegpályán, hirtelen képek sorozatában vetülne ki mindaz, mely egy emberi pszichében lejátszódhat. A képek számtalan izgalmas kérdést vetnek fel: hogyan hatunk a másikra? miként reprezentáljuk a körülöttünk lévő világot? És mindebből mi a valóság? 

Mayer Irén a barna árnyalataiban, a maga csupasz funkcionalitásában, és szerkezetességében ábrázolja az ismeretlen kohó épületét, a kép méretéhez viszonyítva monumentális formában. Párdarabjában ezt az idegenséget töri meg egy rozsdás vasdarab O alakú tanulmányképe, amely a transzformáció erejét rejti magában.

Nagy Ernő az ég és föld találkozását, a tömegek egymásnak feszülését örökítette meg, azt ahogyan a horizont a különböző időjárási viszonyok, és a fények hatására átalakul. Gyakorlott, precíz színkeveréssel, határozott mozdulatokkal az atmoszféra lenyűgöző gyorsasággal változó árnyalatait rögzítette, a pillanatot, amelyet a felszínes megfigyelő legtöbbször elszalaszt.

Oszter Dezső ismételten jó érzékkel, látványosan ragadta meg az épülettömegeken jelentkező kontrasztos fény-árnyék hatásokat, melyek a sikátorok szűkös tereiben különösen hangsúlyosan jelentkeznek.

Siklós Péter fotográfiáján a női arc beszédes tekintetében egy teljes narratívát látunk megjelenni, körülötte a sejtelmes szellem alakok képében mintha Botticelli nimfái táncolnának. A tovatűnő aranykor álmait kergetve sejlenek fel a múlt sötétjéből. A sorozat második képén a valóságból kiragadt, egymástól látszólag függetlenedett, önmagukban értelmezhetetlen darabok tűnnek fel, szimbolikusan érzékeltetve az elhomályosult részletek fájó hiányát.

Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta üdítő, gyönyörű tusrajzain a kép és a szó együttes erejével mesél az emberi létezés kimondhatatlan rejtelmeiről, melyet a természeti világ oly tisztán visszhangoz. Az élet-halál-élet körforgása jelen van körülöttünk, a növények kibontakozásában, és hervadásában, melyet érzékletesen közvetítenek a most látható súlyos szimbolikus értékkel bíró, mégis lélekemelő virágfestmények. Talán szemlélésük által bennünk is „ami könnyű föltolul és a mélybe hull a súly.”

Rumi Rózsa interpretálásában a föld és az ég tükröződésének színekben megnyilvánuló momentumait figyelhetjük akril képein. A hajnali derengés rózsaszínjeit a növényzetben, az égkékjét a tenger zöldeskék árnyalataiban.

A légies, pókháló finomságú vonalakból szőtt alak helyett, egy a nevéhez hű szikár, anyagiságában plasztikus figura jelenik meg előttünk Ruttkay Sándor Rendíthetetlen című alkotásán. Ebben az újszerű megfogalmazásában az eltökélt arckifejezés, a kontraposztos beállítás illetve a diófapác változatos minőségét együttesen felhasználva teremti meg a kép főszereplőjének stabilitását.

Karakteres formavilággal, és határozott vonalakkal vezeti végig színes hegyvonulatainak láncolatait Schmidt Gabriella. Különálló képkivágatokban, mégis egységes egészként jelenik meg a három alkotás, melyek izgalmas kísérletet képviselnek arra nézve, hogy az eltérő színfoltok egymásmellettiségéből hogyan jöhet létre más és más látványegység.

A természeti valóságból inspirált, markáns kifejezőerővel rendelkező aprólékos kivonatokat látunk Skodva Éva négytagú képkollekciójában. A miniatűr alkotásokban a kollázs technika és az egymásra rétegelt gouache a térbeli érzet felfokozását hozza magával, mintha a dolgok legmélyebb szövetébe nyernénk betekintést.

Hihetetlenül expresszív, lendületes vonalakkal és lényeglátó megformálással rajzolta meg T. Szabó Magda az Ukrajnát megszemélyesítő ősanya monumentális alakját, mely domborulataiban hordozza a biztonságot, az erőt, és a termékenységet. A robosztus, önmagában is beszédes kompozíció sugárzó teljességét fájdalmasan hasítja ketté a vérvörös szögesdrót, érzékeltetve a háború brutális betörését.

Környezetükből kiragadt, töprengésre hívó, izgalmas jelek kollekcióját kapta lencsevégre Varga László. Fotómontázsa fontos tanújele annak, hogy a 21. század embere éppúgy, mint őseink, szívesen hagy üzenetet, jelet a felületeken, belső állapotának ösztönös lenyomatát. Így szavak nélkül is egyedi történetek íródnak úton útfélen, falakon, amit a szemfüles művész összegyűjthet akár a néprajzkutató egy népdalcsokrot.

Az összképet szemlélve azt mondhatom, hogy a művek nagy részénél erőteljes gondolatiság van jelen, vagyis nem csupán az érzékeinkre hatnak jólesően, hanem szellemi síkon is megmozgatnak minket. Talán ebben található a valódi műalkotás mibenléte. Egész lényünket bevonja, és olyan egyetemes jelentésrétegeket közvetít, melybe valamilyen módon mindannyian bekapcsolódhatunk.

Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Pestszentlőrinc, 2022. 05.05.

Meghívó: Ágoston-Papp Mónika kiállítása

“Eklektikus szerelemként aposztrofáltam a kerámiához fűződő kapcsolatomat. Az eklektika nem mindig pozitív csengésű jelző, miért azonosítottam magam mégis vele?

Őszintén meg tudom érteni azt a fajta csodálatot, ami arra késztette az akkori mestereket, hogy előző korok megoldásaiból válogassanak. Engem a kerámia végtelen technológiai és technikai lehetőségei és az ezek által létrehozható végtelen felületi és formai gazdagság nyűgöz le és tart izgalomban immár több mint 40 éve!

Nem tudok és nem is akarok kikötni egyetlen technológiánál, stílusnál vagy formakészletnél, újra és újra meg kell próbálkoznom valami mással. Vannak olyan próbálkozások melyekből tartós kapcsolat lesz, és vannak, melyek csak “egyéjszakás szerelemnek” bizonyulnak.

Ez a kiállítás is az eklektikus énem, – vagy mondjam, hogy a színes egyéniségem? ? – ékes bizonyítéka lesz bizonyos tekintetben, ugyanakkor remélem, hogy az összkép mégis egy egységes, kerek egésszé áll össze, miközben a néző belépve a kerámia és köztem zajló románcba egy édes hármas része lesz.”