“IV. Itt. Most.” tárlat

Kedves Alkotók, kedves Barátok és Érdeklődők!

Amikor az „Itt.Most” évente megújuló tárlatára készülök, mindig kíváncsi vagyok arra, hogy ebben az időszakban éppen mi foglalkoztatja az alkotóművészeket. Mik azok a jelenségek, benyomások, tapasztalatok, amik megérintik őket. Mi az, ami szeretne megtestesülni és formát nyerni az anyagban? Mert meggyőződésem, hogy a mű nem egyszerűen bravúros technikai fogás, nem csak mesterségbeli tudás, vagy egy kreatív ötlet eredménye, nem. Annak valamilyen oknál fogva helye van itt a világban, szeretne megtestesülni, egy részt közvetíteni az egészből. A mű lehetővé teszi, hogy megragadhassunk olyan bennünk vagy körülöttünk zajló jelenségeket, melyek túlnőnek addigi ismereteinken. Pilinszky János költő szavaival: „A művészet a bizonyíthatatlan egész kifejezése (…) a teljesség lélegzetvétele.” Igen, ilyen alkotói „lélegzetvételeket” találunk a falakon, és a már jól ismert formavilágok mellett újszerű megoldásokkal is találkozhatunk.

Feltűnő irányváltást érzékelhetünk Ágoston-Papp Mónika tálkáit szemlélve. Az angyalok, kismadarak bájos világa eltűnt, helyette a természet letisztult, organikus mintázata tölti ki a domborulatokat. Újdonsága, hogy a kerámia felülete egy festészeti alkotásnak ágyazott meg. A karcolt vonalakból létrejött stilizált táj főszereplője a fa, mint az életút, a lélek szimbóluma tárja elénk az egyedüllét állapotait.

Hasonlóan Barti Magdolna munkáin, a belső és a külső világ találkozásának egy leleményes megfogalmazását láthatjuk. Az akvarell levegős, érzelmi árnyalatokban gazdag színfoltjait a tűhegyes vonalak alakítják át bejárható helyekké. A foltok és rajzolatok ilyen együttese egy kifejezetten érzékeny, belső lényeglátásra mutat, mely a művész korábbi alkotásain is szembetűnő.

Szintén a természetből nyert impressziót Buczkó Imre, aki egy Juhász Gyula vers sorain keresztül idézi fel a szeretett személyt, az együttlét emlékezetes pillanatát, amit a cikázó ecsetvonások tolmácsolnak. Elhagyva a földi tájakat, régi témájához, az Univerzumhoz tért vissza Orion kardja című képén. Az égi vadászként ismert csillagkép ezernyi apró fénypontját és a kavargó, színpompás ködöt bravúros technikai tudással ragadta meg, melyben jólesően elmerülhetünk.

Csillagokkal találkozhatunk, de máshogyan, Baranecz Katalin akril képén. A pasztózus, harsány festéknyomatokkal tarkított, strukturált festményen tekintetünk fókuszában, csillagkörök és ginkgo biloba levelek kerülnek, melyek a geometrikus alakzatokból építkező közeget felszakítják, s egyúttal az arany dicsőséges, szakrális színét hozzák magukkal. A kép hirdeti: térjünk vissza a természethez, az éghez, álmainkhoz!

Frömmel Gyula ismét egy elvont fogalom absztrakt leképezésére tett kísérletet. Az idő, mely óceánként vesz körül bennünket, képén különböző minőségű faktúrák, mintázatok, lendületes vonások együttes jelenlétéből alakul ki. Mindkét festményén a teret egy masszív tömeg szakítja át, melynek fragmentumai letűnt korokat idéznek, sötétlő örvények, és emberi alakok emelik ki a síkból, akár egy kincset, melyre most leltek rá.

Garamvölgyi Béla apró tájkivonataiban érdekes megfigyelni, ahogyan a látképek főbb erővonalai, tömegei, és a színárnyalatok rétegződése, egészen eltérő, változó érzelmi töltettel rendelkező karaktereket hoznak létre. Akár a Gödöllői dombság, akár a Balaton felvidék a kiindulási pont, mindegyikben egy-egy esszenciális részlet mutatkozik meg a valóságból, mely egy hosszan érlelt, belső alkotói folyamat eredménye.

Gedeon Irén a korábbi alkotásairól ismerős, egyedi technikájával az emberi létezés esszenciális tartalmát sűrítette az anyagba. Különleges, ahogyan az archaikus, vöröslő, barnás színárnyalatokban, újabb és újabb témákat kelt életre. Így például a buddhizmus által tanított „bardo”-t- avagy a köztes lét állapotát, melynek szüntelen áramlását megállítani nem lehet, csak a pillanat megragadható. Ez a megfordíthatatlan, folyamatos átalakulás és a pillanatok tovatűnő pontjai, amelyet az alkotó értő lélekkel megelevenít a vásznon.

Hatvani Orsolya egyvonalas rajzainak ereje a redukált, lényegi kifejezésben rejlik, mely szimbolikus jellé lényegíti át a súlyos, olykor bonyolult érzelmi állapotokat. A jel könnyen leolvasható a stilizált emberi alakok kéz vagy testtartásából, hiszen abból az ősi, archetipikus tudásból táplálkozik, mely az évezredek során belénk kódolta a test mozdulatainak jelentését. Ilyenformán az alkotó ezt az ősi tapasztalást idézi fel.

Nagyfokú alkotói ösztön és alázat kellett ahhoz, hogy Ilku János a megpenészedett régi diákat, ne megsemmisült daraboknak tekintse, hanem a természet által újraformált műalkotásoknak. Valóban, ahogyan ő mondta, természetből hozzá szegődött „alkotótársai” izgalmas formákat és alakzatokat hoztak létre a több mint 40 évvel ezelőtti képeken, ezáltal újabb jelentésrétegeket és asszociációik sorait fedezhetjük fel figyelmes szemlélésük során.

Kolláth Mariann az éjjel titokzatos élővilágának ábrázolása mellett az entrópia fizikai fogalmát képezte le vizuálisan a vászon nyers anyagán. Az entrópia egyik meghatározása szerint a spontán folyamatokban a rendezetlenség növekszik, az energia szétszóródik. Ha a festő kezének öt ujját, öt felé húzza az ösztön öt kismadara, vajon a törvényszerű szétszóródásból keletkezhet-e műalkotás?

Újra egyéni mitikus birodalmába vezet be E. Kottek Péter, ahol mitologikus lények, titánok, lovagok és az univerzum ismeretlen bolygói naturalisztikus hűséggel mutatkoznak be előttünk. Az időben létezés és a kitörés lehetőségének kérdéskörét ugyanígy saját univerzumának önálló szimbólumaival jeleníti meg, ahogyan az ember változatos megnyilvánulásait is, groteszk, hibrid lények formájában ragadta meg. A szürreális világok közötti kapcsolat, a művész kézjegye, önmaga manifesztációja az apró fekete alakban.

Kurucz Ferenc természethez fűződő szoros kapcsolata ezúttal egy általa kevésbé használt technikában nyert formát. Az akvarell könnyedsége, és lebegése, leginkább az Őszi fények című munkáján tűnik szembe, ahol a fák közé beszűrődő gyöngéd napsugarak, titokzatos atmoszférát hoznak létre a tájban. Az alkotásban a Lélek érzékenysége és törékenysége lelt visszhangra.

Lenkes Ildikó komolyan vette a művész társadalmi felelősségvállalására vonatkozó feladatot, amikor fotószerű hűséggel megfestett alkotásával a környezetszennyezés, azon belül is, az élővizek szennyezésére hívja fel a látogatók figyelmét. A magas szintű esztétikai élvezetet nyújtó képben felbukkan a játékosság, mintha röntgenszemüvegen keresztül néznénk át a nejlonzacskó csillogó anyagán, miközben tudjuk ez a valóságban elszomorító látványt adna.

Mayer Irén a kubisztikus formavilág felé fordult Ózdot és Egert ábrázoló városképein, bár a látvány nem széttöredezett síkokból épül fel, inkább témaválasztásában és összhatásában közeledik a geometrikus megoldásokhoz. A váltakozó színekben felbukkanó épületrészek, és természeti motívumok ritmikus tagoltsága, vidámságot, játékos hangulatot kölcsönöznek a ceruzarajznak.

Nagy Ernő a velencei óváros titokzatos, sejtelmes hangulatát idézi meg az épületek, terek valószerűtlenül összemosódott részleteiben, melyek a helyszínen kialakult benyomásokat, érzelmeket tolmácsolják. Az expresszív, virtuóz vonalvezetés és az élénk színekben tobzódó felületek érzékletesen közvetítik azt a töménytelen gazdagságot és romantikus miliőt, amely Velence sajátja.

Hasonlóan a víz városába kalauzol minket Oszter Dezső, aki az impozáns épületek és a víztömeg mentén ragadta meg Velence szépségét. Könnyed ecsetkezeléssel felhordott impressziói, szűk képkivágatokban jelennek meg, az atmoszférát a vízből párolgó, nedves levegő uralja.

Hol összesűrűsödő, hol lebegő, lendületesen áramló vékony vonalhálókból szövődnek Ruttkay Sándor emberalakjai. A pasztellkréta sejtelmes rajzolataiban idős emberek különböző arcai tűnnek fel. Karakteres vonásaik olyan könnyedséggel kapcsolódnak egymásba, mintha egy folyamatosan írott, kalligrafikus szövegről lenne szó. Az ábrázolt személyekben jelenlévő érzelmi feszültséget bravúrosan láttatja az árulkodó gesztusokkal, a beszédes kezekkel valamint néhány hangsúlyosabban húzott vonallal.

Schmidt Gabriella visszatért az általa oly szívesen ábrázolt női archoz, mely ezúttal a teljes vásznat kitölti. Az aprólékosan kidolgozott érzékszerveket, gondosan körülhatárolt kontúrvonalak emelik ki. A vöröslő haj és a sárgás ajkak az egyébként szürke tónusokban játszó, szuggesztív alkotás főszereplőivé válnak, a femme fatale, azaz a végzet asszonyának vonzerejét sugározzák.

Siklós Péter ismét egy szenvedélyes jelenet extatikus pillanatának megörökítésében jeleskedett. A férfi és nő között izzó érzéki vágyat elementáris erővel ragadja meg, a sötétből kivilágló testek párhuzamos mozgásával, az egymásra felelő arcjátékokkal, illetve a fény-árnyék kontraszt kitűnő alkalmazásával.

Török Ibolya szobrászati alkotása egyetlen kőtömbből kifaragott, mégis két egymásnak feszülő, lágyan ívelődő alakzatra bomlik, mely két Lélek között létrejött megismételhetetlen pillanatot önti a félmárvány maradandó anyagába. A tardosi vöröskő rendkívül izgalmas mintázatai, a csiszolt felületén koncentrikus körök valamint a horzsolásra emlékeztető nyomok kitágítják a művész által kialakított formák jelentéskörét. A találkozás életet adó érintésének továbbáramló hullámzását és az óhatatlanul kialakuló sérüléseket vélhetjük felfedezni benne.

T. Szabó Magdolna alkotótábori pillanatképei közül a plein air készült szentimrei dűlő fáját emelném ki, melyet különös lendülettel, érzelmekkel telítve elevenített meg a papíron. A vastag, pasztózus festékréteggel, és az élénk, energetizáló színvilágával a fa nyújtózó ágaiba életet injektált, nem csoda, hogy ágai szétfeszítik a kép keretét. A természet csordultig telítődik nedvességgel, élettel, a nyár bujasága érzékelhető minden részletében.

Az „Itt.Most” 2021-es tárlatán ismét egy színvonalas válogatás gyűlt össze. Láthatjuk, hogy az alkotóművészek önálló stílusviláguk megőrzésével találtak módot az újabb gondolatok, benyomások, érzések rögzítéséhez, és ezek az apró változások mind figyelemreméltóak, ugyanakkor arra is találhatunk elöljáró példát, hogy kilépve a megszokottból, a jól bevált technikai megoldásokból egészen váratlan eredmények kerülhetnek napvilágra.

Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Pestszentlőrinc, 2021. 11.03.