Felhívás – Magyar Festészet Napja 2022.

A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként valósult meg, s kerületünk Huller Ágoston javaslatára már első megrendezésekor, 2002-ben csatlakozott.
A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei, valamint a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület immár huszadik éve részese a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatnak, megtartva helyi szinten kialakított hagyományait, és – lehetőségei szerint – új elemekkel gazdagítva a magyar festészet ünneplését.
Ezúton hívjuk fel minden Pestszentlőrinc-Pestszentimrén élő, vagy a kerülethez igazoltan kötődő Alkotóművész figyelmét: csatlakozzon rendezvényeinkhez, 2022-ben ünnepeljen velünk, s legyen részese a hazai kortárs festészet e nagyszerű és átfogó seregszemléjének!

A kiállítások hívó-szava: „Jelenlét

Olyan, 2021-nél nem régebbi keltezésű műalkotásokat várunk, melyek:
– jól reprezentálják alkotójuk művészi törekvésit;
– nemes alapanyagra készültek;
– kiállításra előkészített állapotukban sem haladják meg a 80×130, ill. 130×80 cm nagyságot;
– a „Kis Kép Tárlat II.” esetében (kerettel, paszpartuval együtt) az 50×50 cm méretet.

Rendezvények, helyszínei: KBKH, kiállítás, Rózsa, kiállítás; PIK, Kis Kép Tárlat II.

A lebonyolítás rendje:
A MFN 2022 kiállításokon történő részvétel önkéntes. Részvételi szándékát minden Alkotó egy online regisztrációs űrlap kitöltésével és beküldésével jelzi a Szervezőknek, megadva a kapcsolattartáshoz nélkülözhetetlen elérhetőségi adatait. A regisztráció egyúttal a lebonyolítás, beadás, anyag- technika- és méretkorlátok feltételeinek tudomásul vételét, elfogadását is jelenti. A jelentkezőkkel történő kommunikáció kizárólag e-mailban történik. Egy alkotó két kiállításra is aspirálhat.
A jelentkezések (űrlap beküldésének) határideje: 2022. szeptember 1.

Az űrlap itt érhető el: JELENTKEZÉS

Sikeres regisztrációt követően kerül sor a bemutatni kívánt alkotásokról készült jó minőségű műtárgyfotók e-mailban, csatolmányként történő beküldésére, melyekből a Kurátor és a Zsűri válogatja ki a kiállítás/ok anyagát.
A műtárgyfotók beküldésének/feltöltésének határideje: 2022. szeptember 15.
A műtárgyfotókat 72 dpi felbontásban, és hosszabbik oldalukon 2000 pixel méretben várjuk, minimálisan tömörített jpg formátumban. Elnevezésük (fájlnév) a következő mintát kövesse: AlkotóNeve_MűAlkotásCíme_MéretAdatok.
A Zsűri 2022. szeptember 30-ig tekinti át a beérkezett műveket és dönt elfogadásuk/elutasításuk mellett. A kiállításokra beválogatott Alkotók nevét és a képek címét honlapunkon tesszük közzé, ill. külön értesítést küldünk minden érintettnek.
(Ekkor kerül sor az Alkotók és a kiválasztott Mű/Művek – kiállításrendezés szempontjából releváns – adatainak bekérésére.)
A kiállításra kerülő műveket 2022. október 7-ig kell a programok helyszínére beszállítani.

Eredményes felkészülést kívánnak a Szervezők!

Budapest, 2022. 06. 17.