XXVII. Tavaszi Tárlat – Folytonosság VI.

A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület tagjainak és meghívott művészbarátaik alkotásainak hagyományosan megrendezésre kerülő kiállítása.

A kiállítást Szabó Zsófia a Tomory Lajos Múzeum művészettörténésze nyitja meg.

Kiállítók

Ágoston-Papp Mónika, Baranecz Katalin, Barti Magdolna, Buczkó Imre, E.Kottek Péter, Frömmel Gyula, Garamvölgyi Béla, Gedeon Irén, Hatvani Orsolya, Ilku János, Kolláth Mariann, Kurucz Ferenc, Laukó Pál, Lenkes Ildikó, Ludmann Mihály, Magyar József, Mayer Irén, Nagy Ernő Zsolt, Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta, Rumi Rózsa, Ruttkay Sándor, Schmidt Gabriella, Siklós Péter, Skoda Éva, T Szabó Magdolna, Török Ibolya, Varga László, Zongor Roni

“Kedves Alkotóművészek, Családtagok, Barátok és Érdeklődők!

Tavasszal mindig új életenergiák éledeznek, mozdulnak a világban. A természet virágba borul, ezernyi színével és bódító illatával csábít minket, vonzza tekintetünket, megmozgatja érzékeinket. Ilyenkor bennünk emberekben is új erők ébredeznek, és megnyilvánulásra várnak. Kérdés, hogy mire és hogyan használjuk fel ezeket a szunnyadó energiákat, hova csatornázzuk őket. A művész abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a természettel összhangban, mint egy társalkotóként képes a formátlan anyagba életet, lelket lehelni, így kölcsönöz a bensőjében áramló energiáknak nemes formát, a befogadó gyönyörködtetésére és örömére. Nincs ez másként a jelen tárlaton sem. Különféle hangulatok, létállapotok, a létezés megannyi meghökkentő, elvarázsoló pillanata testesül meg a művészeti stílusok és műfajok kavalkádjában, amelyet a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület, és a vendégként érkező alkotótársak hoztak el számunkra, nagy örömünkre.

Ágoston – Papp Móni a türkiz színeiben pompázó boldogságot hozó virágzó kompozícióiban, a különböző minőségű anyagok összhangjával örvendezteti meg a szemlélőt. A kerámia bársonyos fénye, a fa rusztikus, érdes felülete és az üveg áttetsző csillogása harmonikusan egészítik ki egymást az apró használati tárgyak fedelén.

Baranecz Katalin a hullámzó organikus minták és a geometrikus díszítő motívumok dekorativitását élénk, kontrasztos színek alkalmazásával emeli ki, izgalmas szecessziós stílusjátékot hozva létre a vászon felületén.

Barti Magdolna az elektrográfia széles műfaji lehetőségeit kihasználva a külvilág részleteiből, hangulatkeltő színek és alakzatok segítségével rétegről rétegre bontakoztatja ki aktuális érzelmi állapotait. A képeken egy-egy haikun keresztül mondja el a belső folyamatok szubjektív történéseit, amelyek mindannyiunk számára ismerős lelkiállapotokat, testi érzeteket visszhangoznak plasztikus formában. Úgy mint: lüktet a szívem. görcsbe rándul a gyomrom. nem ezt akartam.

Buczkó Imre virágos sorozatai között újabb gyöngyszem tűnik fel egy hatalmas pipacs naturalisztikus képében, amely cinóber piros kelyhét feltárva szirmaival csábít minket, mintha már nem is virágot, hanem egy kacér női tekintet játékos kacsintását látnánk. Emelkedettebb hangulatban fogant, személyes érzelmekkel átszőtt történelmi festménye, Szent Imre herceg halála, ahol az elveszettnek hitt remények átlényegülnek a két alakot körbeölelő szakrális fényben.

E. Kottek Péter művészetének kevésbé ismert oldalát mutatja meg új grafikáival, melyekben az expresszív megfogalmazás válik hangsúlyossá. Az eltorzult, különös alakok és formák egyvelege egy másfajta látásmódra invitálják a nézőt. A látvány egészében, a feliratok segítségével értelmezhető, és fogadható be, azzal az ösztönösséggel, ahogyan valószínűleg készült.

Frömmel Gyula újabb festményein különös figyelmet szentel a különböző felületi minőségek egymásra rétegződésének, amelyek teret, mélységet nyitnak a képekben. Egy olyan gondolati és lelki mélységet, amely továbbszövi asszociációink fonalát, s utat mutatnak a művészt foglalkoztató témákhoz, úgy mint a háború, az áldozathozatal és a szeparáció.

Garamvölgyi Béla sokat ábrázolt tájkivonatait továbbgondolva készen állt monumentális formát adni belső mozgásainak. A festményeken finoman átsejlő absztrakt formavilág tölti ki a teret, mely hangulatokat, érzéseket, állapotokat sugall. Ezeken a fantázia tájakon, a merész, neon színekben úszó organikus és geometrikus alakzatok egymást kiegészítve harmonikus egyensúlyban közvetítik a vizuális látványon túlmutató jelentést.

Gedeon Irén masszív, tömör képfelületein a sűrű vonalhálók és a repedések útját követve, merülhetünk el abban a spirituális élményben, amelyet Irén ismételten tolmácsol számunkra archaikus megfogalmazásában. Egyedisége az ösztönös, brutális formavilág és az érzékeny, lebegő részletek ötvözése.

Hatvani Orsi szimbólumokká sűrűsödő egyvonalas tollrajzaiban emberségünk egyetemes vonásaira ismerhetünk rá. Bravúros lényeglátással jeleníti meg az emberi élet fonalát, amelynek elhalványuló végpontja a bezáruló kör teljességében nyeri el jelentését.

Ilku János ismét a számára oly kedves hortobágyi tájékkal játszik, kísérletezik fotóin. A „Tiszáig nyúló rónák” végtelen horizontját egy merész beavatkozással képzeletben elmozdítja helyéről. Ezáltal tekintetünket megakasztja egy-egy kiemelt motívumon. Szemünk itt elidőzhet, majd futhat tovább az „Alföld tengersík vidékin.”

Az élőszervezetek organikus szerveződései érzékletes minőségükben mutatkoznak meg Kolláth Mariann Szállítók című műalkotásán. Az aprólékosan megmunkált spirális, áramvonalas hálózatok és növényi indák, a szabad szemmel láthatatlan biológiai folyamatokba engednek betekintést, varázslatos filigrán mintázatokat hozva létre.

Kurucz Ferenc szimbolikus alkotásaiban beszédes motívumokkal szólítja meg a szemlélőt. A napfénnyel átitatott lírai tájkép a hídon átkelő hölgy hangsúlyos alakjával egészül ki, amely így a múlandóságot, az élet végét idézi meg. Az esőcsináló című képén a realisztikusan megformált facsaró kezek és a csillogó vízcsepp játékosan utalnak az ember kétségbeesett próbálkozására, amit a szomjazó természetben próbál kieszközölni.

Laukó Pál összepréselt, texturális hatású papírnyomataiban egy telített vizuális látvánnyal találkozunk. Az anyagok és a megmunkálás során létrejött különbözőségekből adódó feszültségben születnek meg azok a formák, amelyek szervezik és létrehozzák a kompozíció fő témáját. Ez esetben egy kikötő látképét és egy élőszervezet monumentális metszetét.

Lenkes Ildikó alkotásain kreatívan adaptálja modernkori valóságunkba Muszorgszkij Egy kiállítás képei című 1874-es zeneművének egy-egy tételét. A csibék tánca immár a rideg infralámpás keltetőben zajlik, a röntgenfelvételek pedig a belső mozgásokról tudósítanak minket. Ugyanígy rejtett belső folyamatokat láttat lelki szinten az eltorzult arcú kisfiút ábrázoló képén, ami üzen számunkra: ne ítélj, hogy ne ítéltess! Elgondolkodtató, hogy a régmúltban kevésbé, ám manapság nagyon is elvárt empatikus hozzáállást vajon mennyiben valósítjuk meg a gyakorlatban?

Ludmann Mihály festményén sűrű anyagszerűségben és finom karcolásokban, az izzó vörösek és a hideg kékek találkozásában test és lélek, valamint az égi és földi létezés egyesülését figyelhetjük meg egy álombeli vízión keresztül. Kavargó ecsetvonásaiból szőtt sejtelmes alakjaiban testesülnek meg azok az elmondhatatlan belső élmények, amelyek a művész ösztönös gesztusaiból születtek.

A figurativitás és az absztrakció határán születtek Magyar József életörömtől duzzadó alkotásai. A harsány, neon színek és a jelektől valamint alakoktól hemzsegő festményein az élet lüktetése mutatkozik meg, melyben kapcsolódások és pillanatok tömkelegéből egy izgalmas, érzelmektől fűtött narratíva bontakozik ki. Történetek, melyeket tekintetünkkel bejárhatunk.

Mayer Irén akt tanulmányokból összegyűjtött válogatását kollázs formájában szemlélhetjük a rajztáblán. A kreatív összeállítás egyetlen felületre, s ilyenformán egyetlen szempillantásba sűríti össze a stúdiumok elkészülésének hosszú óráit.

Nagy Ernő korábbi stílusvilágának expresszív és konstruktív elemeit beépítve legújabb alkotásába, egyedi, összetett látványt hozott létre. Ugyan címében, és szerkezetében utal az ábrázolt tárgy építmény jellegére, ugyanakkor az angyal alakjával egy elvontabb, spirituális dimenzióba is emeli a kompozíciót, egészen a szimbolikus, sőt szürrealista jelentésrétegekig tágítja azt.

Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta legfrissebb linómetszetén a fa életet jelképező motívumába a műalkotás születésének útját véste bele, amely feltárja hogyan alakul át az anyag, míg végül alkotássá nemesül. A szövevényes gyökerek között rejtve indul a transzformáció: az ember újjá szüli az anyagot, a mester lelket lehel bele és a művész, aki önmagát áldozza fel érte.

A ritkán használt rézkarc műfajában alkotta meg békét sugárzó miniatűr tájait Rumi Rózsa. A Brenner park otthonos partja, és a köveken távoli vidékre vezető lápos vidék, hasonlóan letisztult, harmonikus kompozíciós megoldásokkal közvetíti a Rózsa számára fontos stabilitás és nyugalom érzésvilágát.

Ruttkay Sándor éterien tiszta és fájdalmasan súlyos vonalrengetegből szőtte meg az emlékezés mindent beborító ködös fátylát, mely egyrészt érzelmi telítettséget kölcsönöz ennek az emberi létállapotnak, másrészről az akvarell lazúros foltjaival kaput nyit egy lebegő, fényes valóságba, ahol a szeretett lény arca tud megelevenedni.

Schmidt Gabriella miközben táblaképein az ornamentikus és geometrikus elemek ötvözésével kísérletezik azok feminin minőségeket tükröző látomásokká nemesednek. A vörös a fekete és a szürke találkozásában a szenvedéllyel és vadsággal átszőtt gyengédség és érzékenység formái mutatkoznak meg.

Siklós Péter triptichon alkotása eredeti módon közvetíti a dopamin és az oxitocin okozta lebegés állapotát. A mesterien elkapott pillanatok a fiatal szerelmesek veszélyeket nem ismerő kalandvágyát közvetítik számunkra, melynek fokozott izgalmait a szerkezeti elemek szolgáltatják.

Skoda Éva keddi rajzai ugyan szemlélhetők egyszerű akt tanulmányokként is, ugyanakkor testhelyzetükkel és a sötét környezettel óhatatlanul felidéznek valami szorongató, nyomasztó életérzést, amit analogikusan leginkább Goya 18. századi capriccioiban, azaz szarkasztikus, fekete humorral átitatott rézkarcaiban fedezhetünk fel, különösen „ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek címűn.”

Török Ibolya ismét csodálatos érzékenységgel lehelt életet a márványtömb merev hasábjába. A kőzet sarkából kihasított érdes felülettel a nemes anyag lélegezni kezdett. Az élet egy gyönyörű virágzó orchidea szálban öltött formát, amely lágyan a márvány oldalába simulva lelt tápláló otthonra. Mintha márvány testén ejtett seben új élet sarjadna.

T. Szabó Magda absztrakt tájképén a középre összpontosított energia robbanás szenvedélyes érzelmeket, és a felemelkedés vágyát közvetíti, nem e világi hangulatot tükröz. Ez a spirituális dimenzió kap szárnyra a főnixmadár alakjában, amelyet Magda a tűz égő vörösének és a víz hideg kékjének feszültségéből formált meg.

Ó, ha azok a falak mesélni tudnának… szokták mondani, és Varga László téglafalai most mesélnek nekünk, méghozzá álomszerű családi sztorikról, a régmúlt idők kalandos eseményeiről. A régi fotók és a kopottas feliratok összemontírozott látványa műemlékké avanzsálják a képzeletbeli falakat, és valósággá az utólag összerakott történeteket, melyek kíváncsiságot ébresztenek a szemlélőben.

Új egyesületi tagként Zongor Roni bemutatkozó alkotásán egyszerre válik láthatóvá művészetének kettős ám egy felé mutató iránya, az alkalmazott grafika precizitása és a festőművészet plasztikus anyagisága. Fekete-fehér kompozíciójában a vonal, mint szervezőerő dominál, és más képeihez hasonlóan a szokatlan plakátjellegű képkivágat is női alakjának egyedi hangulatát, ez esetben eltökéltségét hangsúlyozza.

Igen, alkotóink újra kivirágoztatták bennük rejlő képességeiket, gyümölcseik pedig jól láthatóak a kiállítótérben. Érzékelhető az odaszenteltség és az alázat, amelyet az anyagok és a téma irányában tanúsítanak, valamint a művészi megújulás képessége, amely valóban sokszor komoly áldozatokat kíván. Én szeretettel gratulálok odaadó munkájukhoz, és ezzel a kiállítást megnyitom.”

Szabó Zsófia Lilla (művészettörténész, Tomory Lajos Múzeum)

Budapest, 2023. 05. 04.

Fotók: Ruzsa István

A kiállítás megtekinthető május 31-ig.

2023-05-03

XVII. Tavaszi Tárlat

2023-04-03

Jótékonysági Koncert az Egyesület javára

“🎸Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket zenész barátaimmal ismét egy jó cél érdekében! 🎸
Kérem, amennyiben tehetik osszák meg minél több helyen a plakátunkat, hogy sokan csatlakozhassanak a kezdeményezéshez! ❤️”

2023-03-072023-03-16

Ruttkay Sándor kiállítása – meghívó

2023-02-142023-03-07

Közgyűlési meghívó

Tisztelt Alkotótársam!
Egyesületünk 2022. február 5-én megtartott közgyűlésén elhatározott módon beszámoló- és tisztújító közgyűlést hív össze az Elnökség.
Helye: Kondor Béla Közösségi Ház
Ideje: 2023. február 28. kedd, 17:00 óra.

További részletek elérhetők itt.

2022-11-05

V. Itt. Most. Tárlat

Kedves Alkotóművészek, kedves Hozzátartozók, Barátok és Érdeklődők!

A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elmúlt 5 éves időszakát áttekintve gyümölcsöző folyamatok elindulásáról adhatunk számot. A következetes, színvonalas munka, az innovációs készség, a kitartó érdekképviselet erősítette az alkotóközösség szakmai tekintélyét és támogatottságát, és ezzel párhuzamosan a tagok életműveiben is előrelépést, fokozatos változást láthatunk.
Az 5. Itt. Most. tárlaton látható alkotói sokszínűségről árulkodó műalkotások sora, letisztult, érett formavilágot tükröz. Izgalmas megfigyelni, hogy – a kifejezőerőben történt hangsúlyos elmozdulások, hogyan érvényesültek az alkotók munkáiban. Az expresszív kifejezésmód általánosan jelen van a művészeknél, különösen az absztrakció körébe tartozó ábrázolásoknál bukkan fel, de a realista, látványelvű alkotások esetében is előfordul az intenzív színek és hangsúlyos formák használata. Bizonyos műveken a naturalisztikus természeti elemek szimbolikus jelentést kapnak, ezzel túlmutatva a konkrét látványon, olykor pedig annak átírásával az álom és valóság határán egyensúlyoznak. Az egyedi grafikákon a vonal, mint kifejezőerő szervezi a kompozíciót, kalligrafikus rajzosságukkal együtt tartalmi súlyuk van, s csak úgy, mint a kerámia és a szobrászművészeti alkotások markáns érzelmi töltettel rendelkeznek.

Ágoston-Papp Mónika Ártatlanok című alkotásán a különböző anyagok merész ötvözésében, és a tartalom megfogalmazásában egy újfajta kifejezésmóddal él a korábbi műveihez képest. Megszokott bájos mesebeli alakjait a szakralitás és a szenvedés realitása hatja át, ami egyfajta éteriséget, könnyedséget ugyanakkor ércességet egyaránt kölcsönöz a kerámia kép számára.
Baranecz Katalin képén a kompozíció jól eltalált arányai és az egységes, összefogott képi megfogalmazás stílusérlelődésről árulkodik. A rá jellemző csillagokból, természeti elemekből összeálló formavilága Klimt aranyló, szecessziós világával ötvözve az organikus absztrakció egészen egyedi megjelenítését nyújtja.
Barti Magdolna a különféle képzőművészeti technikák és műfajok között tett kalandozásai után, legújabb, Ahogy kint, úgy bent, című képén ismét visszatért a fotókból montírozott digitális kollázs műfajához. Sokat ábrázolt, több irányból megközelített témája a külső és a belső világ találkozásának jelképes megragadása, ezúttal egy szürreális képi világot hoz létre, ahol a természeti látvány egy vizuális kakofóniában oldódik fel.
Buczkó Imre az Orion csillagkép ködfoltjainak és fényes pontjainak ábrázolásában finom, aprólékos ecsetkezeléssel örökíti meg a légkörben kibontakozó, szemkápráztató lassú mozgásokat, amely így egy időpillanat törtrészét merevíti ki a vásznon. Történelmi témát feldolgozó, ám személyes érzelmekkel átszőtt festményén Szent Imre herceg halálának pillanatában az elveszettnek hitt remények feltámadnak és átlényegülnek a két alakot körbeölelő szakrális fényben.
E. Kottek Péter zenével átitatott egyéni univerzumának hangjai csendülnek fel különleges alkotásán. A szobor formájában újjáéledt régi hangszer töredék a kőlap felületére, mint apró hegedű vetül, ezzel felcsillantva a szinesztézia valódi esszenciáját.
Frömmel Gyula az oázisban található megnyugvás, megpihenés felszabadító érzését korábbi alkotásaihoz hasonlóan az absztrakció expresszív eszközeivel láttatja. A töredezettséget, érdességet sugalló markáns gesztusok között felbukkanó gömbszerű alakzat a kompozíció vizuális nyugvópontjaként közvetíti a felülüdülés, és stabilitás érzetét.
Garamvölgyi Béla régóta foglalkoztatott témája a tájak, tájkivonatok, „párlatok”, melyben az évek során stílusvilágának lassú átalakulása érhető tetten. Az eleinte realisztikus részletekkel operáló kis képei, egyre inkább a redukció, a sűrítés, az absztrahálás irányába mozdultak el, ahol az intenzív színfoltok a hajszálvékony kontúrvonalak és a fény-árnyék játékának különös összhangzata alkot egy új vizuális látványt.
Gedeon Irén sűrűn rétegzett masszív, mégis érzékeny képfelületei erőteljes érzelmi töltetet hordoznak, ami különösen jól megmutatkozik Metakommunikáció című képén. Bár az archaikus jelek, bevésések a néző számára kognitívan nem értelmezhetőek, mégis az erőteljes kisugárzással rendelkező képi élmény a dolgok mögöttes, szavakkal nem kifejezhető lényegiségét tolmácsolja.
Hatvani Orsolya egyvonalas tollrajzai kicsiny méretük ellenére önálló világokat alkotnak, amelyekben az alapvető, egyetemes emberi érzések, létállapotok szimbolikus jelekből olvashatóak ki. Béke című egyedi grafikáján stilizált, jelzésértékű formákból bontakozik ki a mélyebb jelentés: a teljességet jelképező körben az ölelésből fakadó megnyugvás, elfogadás és szeretve levés állapota.
Ilku János triptichonként összeállított fotósorozatában a letűnőben lévő tiszta paraszti élet szentséggé nemesül. Két szélső fotóján a paraszt ember egyszerű alakja szinte ikonszerűen jelenik meg a tájban. Az aranymetszés szabályai szerint létrehozott kompozíciók a természettel egységben élő ember kiegyensúlyozottságát és harmóniáját sugározzák.
Kolláth Mariann ezúttal is egy misztikus, álombeli látványban fogalmazta újra természetközeli tapasztalatait Álom című alkotásán. A tondó formájú festményen a dekoratív, texturális hatással rendelkező lila virágok függönyként veszik körbe a mesebeli madarat, amely szinte összeolvadni látszik a körülötte élő vegetációval.
Kurucz Ferenc Őszi ragyogás című festményén a szabad, oldott ecsetkezeléssel megörökített erdei utat éteri hangulat járja át. Az alacsonyan járó nap vakító fényreflexei és a páradús levegőt visszhangzó atmoszférikus hatások, szinte feloldják a látvány részletformáit.
Lenkes Ildikó a környezetvédelmi témában megfestett képeinek soron következő darabjain ismét a fogyasztói társadalom elképesztő pazarlásának és felelőtlen viselkedésének álcáin világít át. Élővizeinkről készült elképzelt röntgenfelvétele ugyan esztétikai megjelenésében vonzó, ám éppen ezzel hívja fel a figyelmet a lesújtó valóságra.
Mayer Irén a természeti táj és a városképek után egy új témát emelt festményei sorába, a női akt egy sajátos átírását, amelyet a kroki műfajából kiemelve önmagán túlmutató jelentéssel ruházott fel. A halványan felvázolt női alak és a rétegezett csurgatott festéknyomok együttese a közelség és a távolság különös játékát adják, ezzel vezetik be a nézőt az álomvilágba.
Nagy Ernő velencei téma variációiban a művészi kifejezésmód finom érlelődését figyelhetjük meg. Míg korábbi képein inkább a strukturáltság dominált, addig Venezia Sacra című festményén a jelzésértékű színfoltokban szinte feloldódnak az épülettömegek kontúrvonalai, és az akvarell levegős könnyedsége járja át a kompozíciót.
Oszter Dezső egy karakteres nézőpontból ragadta meg a városképet, ahol az épületek súlyos tömegeit fény-árnyék kontrasztokkal ellenpontozza, ezzel felszabadítva a terek zártságát, és keménységét.
Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta legutóbbi pasztellkréta alkotásaiban a fákért érzett örök aggodalma és szeretete válik kézzelfoghatóvá. A kivágott, megcsonkított fák sorsát végigkísérve találta meg bennük a nekünk szóló örök reményt, miszerint minden megújul, a halál csak látszólagos. Legutolsó kréta rajzán egy kerületi fa újjáéledését gazdag színvilágban tolmácsolja, mely intenzív, túláradó érzelmeket sejtet.
Rumi Rózsa könnyed, nyári akvarell képein a felszabadult életérzést az oldott formavilág és a növényzet harsogó zöldje nyújtja, a kanyargó folyó és a fák messze futó sora pedig kitágítja a kép keretét.
Ruttkay Sándor kavargó, pókháló finomságú vonalakból szőtt éteri alakjai helyett ezúttal tűpontos, anyagiságukban megragadható emberi testeket rajzolt Napimádók címmel. Jellemző, egyedi karaktereit hangsúlyos testi jegyek mentén alakította ki, amelyekben a miniatűr részletek majdhogynem naturalisztikus pontossággal rajzolódnak ki.
Schmidt Gabriella az általa szívesen megörökített női portrékhoz visszatérve Kék árnyék című festményén egy merész fauve áthallással dolgozta ki főszereplője alakját. A kompozíció erőteljes vizuális karakterét a kék és a sárga egymásnak feszülő intenzív színkontrasztja és zöldbe történő átjátszása adja.
Siklós Péter jazz zenéhez fűződő bensőséges kapcsolata elevenedik meg Borbély Mihály jazz zenészről készült érzékeny portréján, ahol az arc koncentráltan tükrözi a megörökített személy lélekállapotát, a zene nyújtotta élvezetet és elmélyültséget, amelyet a közönség is megélhet egy ilyen koncert alkalmával.
Hihetetlen kifejezőerővel, lendületes vonalakkal és lényeglátó megformálással rajzolta meg T. Szabó Magda az Ukrajnát megszemélyesítő ősanya monumentális alakját, mely domborulataiban hordozza a biztonságot, az erőt és a termékenységet. Ez az elementáris erő és mindent elsöprő áramlás, amely absztrakt képének kifejezőerejében is megnyilvánul.
Török Ibolya ezúttal is igazán eredeti, megindító formában öntötte az anyagba gondolatait. A Hazafelé című bronz szobrában az égi, gravitációval dacoló szárnyalás és a földi léptékkel mért haladás elválaszthatatlan kettősége sűríti magába az emberi életút paradoxonját. A Másodállásban pedig a földi lét hiábavalóságainak megmosolyogtató tapasztalata ironikus hangvételben mutatkozik meg.
Úgy gondolom, hogy a művészek munkáiban egy régóta érlelődő alkotói folyamat gyümölcsei nyilvánulnak meg, melyre mindannyian büszkék lehetnek. Ezért én is szeretettel gratulálok nekik, és mindenkinek szívnyitogató nézelődést kívánok!

Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész, Tomory Lajos Múzeum
Budapest, 2022. 11. 03.

Az V. Itt. Most. Tárlat katalógusa megtekinthető itt.

Varga Lászlónak külön köszönet a fényképekért!

2022-10-222022-10-23

V. Itt. Most. Tárlat – Meghívó

2022-10-16

MFN 2022. “Jelenlét” kiállítás

Jelenlét

Nehéz szó ez, nehéz fogalom ez a jelenlét, súlya van, tömege, kiterjedése van, ünnepi öltözet rajta, bíborban-bársonyban. Nehéz fogalom, mert könnyűsége is van, benne a hétköznapiság, a banalitás is, ami nem egyenlő persze a közönségességgel – meglehet néha még abból is táplálkozik. Életünk során folyamatosan jelen vagyunk – ki így, ki úgy -, a létünk jelen van, itt van, ha a mások számára nem is, de magunk számára mindenképp, mégha, és legyünk őszinték, ez a folyamatos jelenlét, jelen idő, nem mindig jelent könnyű, élvezetes, örömteli együttlétet – még magunkkal sem természetesen. Jelen vagyunk a terméketlen, üres pillanatokban, ahogy a nagy emelkedett történésekben.

Az előbbiekből is kitetszik, a jelenlét megértéséhez, de inkább megéléséhez rendkívüli jelentőségű az egy, az egyetlen, az elkülönülő entitás, az individuum, és persze a másik, a másik létező, a másik létező tekintete, szelleme, lelke.

Igen bonyolult, komplex jelentéstartományú szó tehát a jelenlét, kivált, ha a mostanihoz hasonló, kiemelt helyzetbe kerül, és képzőművészeti munkák megmondóembere lesz. És ilyenkor megint csak úgy látszik, messzire szakad a hétköznapi vanság-tól, de gyorsan megsúgom, végérvényesen nem tud elszakadni onnan. Hogy mégis miként lesz több önmagánál a pillanat, arra nincsen recept, nincs hozzá kézikönyv, használati útmutató, csak sejtjük, ködös érzéseink, gondolataink vannak, hogy az, ami itt most elébünk állt, annak a vansága nem a tér-idő szimpla kitöltése. Jelentős gubanc hát a jelenlét – nem vitás.

Hogy egy közkeletű példával éljek. A covid-járvány idején tanultuk meg, mi is valójában a jelenléti oktatás. Olyan oktatási forma, amikor a tanulók és a tanárok a maguk fizikai valóságában vannak jelen az oktatási folyamatban, így jellemzően az iskolában. De mindez semmiféle biztosítékot nem jelent arra, hogy a diák és esetenként a tanár, valóban jelen is van a tanórán. Sokszor szeretnénk máshol lenni, ez tagadhatatlan. Ugyanakkor vannak olyan emberek, akik szinte mindig jelentőségteljesek, akik mindig ott vannak, ahol lenniük kell. Sok ilyen példát találni Gion Nándor történeteiben. Csak gondoljunk Fodó tanár úrra a Sortűz egy fekete bivalyért című regényéből, aki a legjelentőségteljesebben volt képes átaludni fél órákat saját történelemóráján, ha éjjel alaposan belegelt Ácsi Mihály pálinkájából.

De nemcsak az ember képes az erőteljes megmutatkozásra, teheti azt akár egy fa, egy tárgy, egy épület egy jámbor állat vagy egy fenevad s más égi és földi jelenség. Viszont egyedül az ember fogja ezt az erőteljes megmutatkozást észre venni – itt a földi körülmények között bizonyosan.

A művészet, az esztétikum egyik ismérve, hogy amit állít, amit megmutat, amire rámutat, annak a jelenlétét kitűnteti. A művészet jelentőségteljessé tesz. Jelentőségteljessé teszi a tárgyát, a jó művészet pedig önmagát is. A művészi tekintet különösen érzékeny az előbb felsoroltakra, az élőlények, a tárgyak s persze az ember jelenlétére, hogy aztán a mentális tereinkbe lementett élményekből a művészi ambíció és kreativitás, a tanult és ösztönös mozdulatok, érzületek, gesztusok figyelemre méltó aurával bíró műalkotásokat teremtsenek.

Ha megszólal egy Bach-szonáta, ott néhány pillanatra legalább, csak az van, a Bach muzsika. Amikor kitárul előttünk a Sainte-Chapelle varázslatos tere, másodpercekig elfelejtünk levegőt venni, de így van ez, ha a Metropolitanben Mark Rothko képei közé toppanunk.

Az itt kiállított művek is számtalan módon, számtalan megközelítéssel, stílusban igyekeznek jelenlétet teremteni. Hogy hová kerül a hangsúly? Az ábrázoltra vagy önnömagukra? Ez a tyúk vagy a tojás este.

Nézzük egészen konkréten, mi fog az egyes művekben a maga jelentőségteljességében megmutatkozni itt a Jelenlét című kiállításon – legalább is az én szűrőmön keresztül.

Arany Gusztávnál a férfi portré és a tájba-ködbe-fénybe vesző figura kontrasztjában.

Bakos Tamásnál az anyagszerűségbe ojtott mitologikus világban.

Baranecz Katalinnál az absztrakt formarend dinamikájában, annak mozgásában.

Bárkány Ilona festményén a víztömeg felületi energiájában.

Barti Magdolnánál az organikus formák és a színek árnyalataiban.

A megmutatkozás örömében Blumeischein Ágota derűs képén.

Breznay Andrásnál az eleven képi dialógusban, képi játékosságban.

Bódi Juditnál a perspektíva szigorú, nyomasztó létében.

A szimmetria eleven szervezőerejében Frömmel Gyula festményén.

Garamvölgyi Béla alkotásában a lejtmenet talányában, a modern szépség-eszményben.

Gedeon Irén beszédes és sűrű faktúrájában.

Ghyczy György képi tartományainak, képi rétegeinek, ízeinek techtonikájában, elmozdulásaiban.

Jancsó Tímea képein a halmazalkotó elemek változatosságában.

Kurucz Ferenc páfrány finomságú lombszéleiben.

A szeretetteljes karcosságban Laukó Pál munkáiban.

Lenkes Ildikó alkotásaiban az átvilágítás, a röntgent kép igazságában.

Ludmann Mihály festményében az expresszív tömeghatásban.

Magyar Józsefnél a jelentek, a jelenlétek izgága gubancaiban – a jelenlét gubancában.

Mayer Irén képén a foltokból megszőtt drapériában.

Molnár Péternél a magyaros van Gogh-i tekintetben – tájképén a Badacsony, de inkább a Szent-György-hegy tömege.

Nagy Ernő képeiben a lágy, építészeti törékenységben, a torzó esztétikájában.

Oszter Dezső festményén a velencei palota előtt árnyékban.

Polló Editnél az Adria kékségének feszítő erejében.

Rafai Ákos képén a jég, a hal és a táncosok különös együttállásában.

Ruttkay Sándor grafikáiban a testekről lecsorgó fénynyalábokban.

Sándor József Attila festményén a kitárt ablak mögött, a távoli, felvillanó vörös négyzetben.

Szabó Regina absztrakt képén a kibomló, elfogyó emberi arcban.

és végül de nem utolsósorban T. Szabó Magdánál a gömbölyded színkontrasztokban.

Gratulálok a kiállítóknak, hogy itt vannak, jelen vannak, ahogy gratulálok Garamvölgyi Béla mozgósító munkájának, aki jelentős szerepe játszott ebbe, a nagy változatosságú kiállítás megvalósításában is, és persze a kiállító Kondor Béla Közösségi háznak, munkatársainak.

Hemrik László
művészeti író, osztályvezető, Ludwig Múzeum

Köszönet a fotókért: Katona Lúcia, Kult18, Varga László.

2022-10-142022-10-14

MFN 2022. – Kis Kép Tárlat II.

Kedves Alkotóművészek, kedves Látogatók!

Az immáron 20. jubileumi évét ünneplő Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat egyre bővülő programkínálatai, és magas látogatottsága tükrözi azt a tényt, miszerint a kortárs magyar festészetnek van létjogosultsága napjaink társadalmában, és igenis igény mutatkozik az emberek részéről a magas kultúra ilyen jellegű fogyasztására. A politikai és gazdasági háborúskodásában pedig egyre inkább szükség van a művészet éltető jelenlétére. A jelenlét, mint a kiállítás érzékletes, elgondolkodtató hívószava, ernyőként gyűjti egybe a XVIII. kerületben megrendezett tárlatokat. Érdemes a kifejezésnek többirányú megközelítését látnunk. Egyrészről itt szó van a kerületi művészek jelenlétéről, arról, hogy színvonalas műalkotásaikkal képviseltetik magukat nem csak szűkebb környezetükben, lokálisan, hanem tágabb, társadalmi szinten is, bekapcsolódva a hazai kortárs művészeti szcéna áramlatába. Másrészről általánosságban a kortárs magyar festészet jelenlétéről, amely a létezés igazságainak, a szépnek és a jónak felmutatásával formálni képes jelenkori társadalmunkat, még ha ez az alakulás olykor annyira lassú, mint ahogy a víz kimunkálja a kövek alakját.

A Magyar festészet napja keretei között tulajdonképpen értékteremtő s értékmentő munka zajlik a magyar festőművészek határokon túlmutató alkotóközösségének együttes erejével, akik stílus különbözőségektől, és elért eredményektől eltekintve közösen kívánják megmutatni az élő magyar festészet sokszínű arcát, kontinuitást adni a magyar festészet történetének és felmutatni azt, hogy a teremtés, az alkotás rendületlenül zajlik ma is. Még a 21. század őrült, technicizált valósága sem tudja feltartóztatni ezt a felbuzgó teremtő energiát.

Az ilyen csoportos tárlatok, mint a mai, évről évre lehetőséget kínálnak arra, hogy lássuk, a kortárs trendek alakulásától függetlenül, érvényes és aktuális művészetről beszélhetünk mind a realisztikus, természetelvű, mind az absztrakt, fogalmi műalkotások esetében is. Mert úgy gondolom, hogy túllépve a progresszió és a tradicionalitás kérdéskörén érvényes, és értékes mindegyik mű, amelyet a festő alkotóképzeletének és mesterségbeli tudásának segítségével, érzelmeit és belső lelki mozgásait kifejezve érzékletes formában jelenít meg hordozófelületen.

A Kis-Kép Tárlaton, ahogyan neve is tükrözi, immár második éve kisméretű képeken keresztül kaphatunk széles horizontú áttekintést a kerületi kötődésű alkotók egyéni stíluseszközeiről, művészi világlátásáról és törekvéseiről. Találkozhatunk már ismert, a kerületben sok év óta kiállító alkotóművészek festményeivel, de olyanok is bemutatkoznak, akiket eddig nem láthattunk a helyi kulturális intézmények falain. Az alkotók közös érdeme, hogy megmutatják, kis formátumban is lehet nagyot alkotni, súlyos tartalommal és erőteljes vizuális értékkel. Izgalmas megfigyelni, ahogyan az alkotói sokszínűségnek köszönhetően, a festmények már-már a művészettörténet jelesebb stíluskorszakait vázolják fel, különféle téma variációkban, melyek több helyen érintkeznek egymással. Különösen érdekes például a táj, a természeti látvány megjelenítése az egyes műveken: a plein-air villódzó fény-árnyék játéka, a naturalizmus aprólékosan kidolgozott részletei, a posztimpresszionizmus formabontó színkezelése valamint az absztrakt expresszionizmus lendületes gesztusai egyaránt felbukkannak a vásznakon, s mindegyik a maga egyedi stílusvilágával, önálló hangnemében emeli ki a természeti látvány szépségét. Arany Gusztáv éles, vibráló fényhatásokban, Kurucz Ferenc tömör, súlyos anyagiságában, Szabó Regina áramló, atmoszférikus fátyolban, Oszter Dezső vázlatszerű színreflexekben, Barti Magdolna átsejlő, érzékeny színfoltokban, Garamvölgyi Béla dekoratív, míves finomsággal ragadja meg a táj egy-egy aspektusát.

Hasonlóan esztétikai élvezetet nyújt és plasztikusan tapintható Molnár Péter apró vonalakból gondosan felépített képszerkezete, Ludmann Mihály szenvedélyesen hullámzó, ösztönösen kialakított kompozíciója, vagy Frömmel Gyula zenei áthangolásból született tájfantáziai. Utóbbi festmények sodró mozgalmasságához kapcsolhatjuk Magyar József elevenséget, oldottságot sugárzó, a ritmust is magában foglaló történetmesélő képét.

Néhány festményen a kompozíciót alakító központi motívum a természeti elem vagy annak lenyomata, mint Barkányi Ilona naturalisztikusan kidolgozott napraforgó csendélete, Baranecz Katalin dinamikusan csavarodó, biomorfikus geometriába zárt ginkgo biloba levelei, vagy éppen Schmidt Gabriella konstruktivitást és líraiságot ötvöző kismadár ábrázolása. A természet és a technika ambivalens kapcsolatát, az iparosodott társadalom groteszk lenyomatát mutatja Jancsó Tímea alkotása, míg Lenkes Ildikónál az „elmúlás virágai” korunk hulladékaival körülfogva a modernkori halandóságot láttatják. Szintén drámai tartalmat közvetít Gedeon Irén masszívan strukturált, megrendítő vérpiros vászna. Ezzel ellentétben statikus nyugalom hatja át T. Szabó Magda kővé vált Mózes alakját, Csajbók Katalin bensőséges kéz ábrázolását, vagy Polló Edit realisztikus finomsággal visszaadott, merengő gyermekalakját. A realitástól elszakadva, a misztikumban gyökerezik E. Kottek Péter képkereteken túlról érkező miniatűr női aktja, Sándor József Attila homogén, a távlatokat csak sejtető horizontja és Ghyczy György színátmenetekkel operáló, egymásra rétegződő fénytengere.

A kompozíció, a művészi elgondolás mindannyi képen remek, s a kiváló rendezésnek köszönhetően egymás színvonalát is emelik a műalkotások. A megragadható érzelmi tartalom mellett egy intellektuális mélység, és gondolatiság a festmények sajátja, amely autonómiát, egyedi aurát kölcsönöz számukra. S mi sem felemelőbb a magyar festészet ünnepén, mint látni, hogy az egymástól egészen eltérő képalkotó módszerek mögött egy olyan megragadható kifejezőerő rejlik, amely kapcsolatot tud létesíteni a befogadóval, és megindítani az érzelmek, gondolatok és emlékek áramlását. Kívánom mind az alkotóknak, mind a közönségnek, hogy ismét részesei lehessenek az ilyen felszabadító pillanatoknak, amikor a mű és a szemlélő párbeszédében valami megismételhetetlen születik.

Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Budapest, 2022. 10. 13.

Fotók: Varga László. Köszönjük!