Tisztelt Közönség, Kedves Kollégák!
A Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma: Egyetem) műtermekkel zsúfolt szárnyába egy meglehetősen kopottas lépcsőn lehetett feljárni. A félemeleti forduló málló vakolatát hatalmas méretű Velázquez-másolat takarta jótékonyan. Aki továbbhaladt, elgondolkodhatott a világ dolgain, míg aztán az emeletem szinte orrba vágta egy ottfeledett paraván.
Valami jólelkű ember nem átallott rajzszénnel egy – némileg módosított – William Blake-idézetet firkantani rá, ami aztán megmaradt, szinte kitörölhetetlenül. Ez – 1983-ban, a már puhuló és ember-arcúnak mondott időszakban – nemcsak szimpla berzenkedésnek volt felfogható, hanem egyfajta hitvallásnak, figyelmeztetésnek is, miszerint „Rendszert kell teremteni, különben más rendszere igáz le!”.
Az első művészettörténet előadáson aztán Cifka Mester rendszeresen sokkolta a gólyákat azzal a kijelentésével, hogy „Művészet nincs, csak művészek vannak.” Később erre a tézisére vissza-visszatért, árnyalta-kiegészítette és újabb nézőpontokból vizsgálta-elemezte, majd eljutott Oswald Spengler egyik rendkívül fontos megállapításáig: „Az alkotómunka a valódi létezés alapja.”. (A valódi szót aláhúztam.)
Ez a könyv (A nyugat alkonya) teljes egészében Magyarországon csak a rendszerváltás után, 1994-ben jelenhetett meg, egészen addig csak – erősen szűrt, válogatott (értsd: cenzúrázott) – részleteiben volt elérhető. A világváros, a világváros és a vidék ellentéte, a tömegkultúra, a nagyvárosi létforma, az embernek a tájhoz való viszonya, a média működése, a technika történelmi és jelenkori szerepe, a művészeti ágak és az egyes kultúrák összefüggésrendszere, a művészettörténet és a történettudományok vizsgálódási módszerei, a hatalomgyakorlás egyes formáival – így a szabad gondolkodással, a művészet szabadságával is – kapcsolatos rendkívül izgalmas, máig ható megfigyelések olvashatók benne. Ezek részletes bemutatása, taglalása kétségkívül szétfeszítené e kiállításmegnyitó kereteit, de mindenképp érdemes őket afféle háttérzajként evidenciába tennünk, miközben a falakon soroló alkotásokkal ismerkedünk.
Néhány adat: a pályázatra 36 művész regisztrált és összesen 99 munka érkezett be. A 3+1 főből álló zsűrinek tehát nem volt egyszerű dolga, amikor kiválogatott, és kiállításra javasolt 24 művésztől 31 művet, durván számolva a harmadát. Ez – arányaiban – szokásosnak tekinthető, és összevetve az országos gyűjtőkörű VÖT-tel (ahova 502 munkát regisztráltak és 174-et állítottak ki) közel hasonló értéket mutat.
A válogatás során elsődleges szempontunk volt, hogy csak azok/olyan munkák kerüljenek be, amik az alapvető szakmai elvárásoknak/grádusoknak megfelelnek, és – értelemszerűen – nem lehetett célunk a stúdium-szintű/jellegű alkotások bemutatása – ide értve a klasszikusok nyomán készített másolatokat is. Kerestük – és meg is találtuk – az egyéni hangot, az originalitást és a kiírásnak megfelelő szellemiséget, a kohéziót.
Ez a tárlat jó értelemben véve eklektikus. Egyfelől kellőképp reprezentálja kerületi kulturális életünk sokszínűségét, másrészt pedig izgalmas keresztmetszetet mutat arról, hogy kortárs művészeti életünkben miféle – művészettörténeti előképeket és kontinuitásokat (is) felvető – mozgások, irányultságok történnek. A rendezés ezek szerint történt, némiképp önállóan értelmezett és társított/alkalmazott kulcsszavak/címkék mentén. Ezek stilisztikai- és technikai leírók, tágabb értelemben/megközelítéssel élve 14 félét, majd erős szűkítésekkel/összevonásokkal 7 kategóriát alkalmaztam az absztrakt, expresszionista, hipernaturalista, a pre- és posztimpresszionista, valamint a (poszt)naturalista és (poszt)romantika törekvések, valamint kollázs/asszamblázs megoldásokra vonatkozóan. Hangsúlyozni szeretném, hogy a leírók/címkék nem megbélyegzés-szerű skatulyák és megfellebbezhetetlen ítéletek, hanem inkább a tárlat befogadhatóságát, olvashatóságát segítő tartalom-vezérlőkként funkcionálnak.
Az egyik legnépesebb csoport az absztrakt irányzat képviselőié. Bár a közvélekedés elég ellentmondásosan viszonyul az ilyen jellegű alkotásokhoz, itt azonnal szembeötlő, hogy mennyire sokszínű- és tartalmú is tud lenni, hiszen kifejezési eszköztára rendkívül széleskörű, az expresszív megjelenítéstől kezdve a líraiig bezárólag. Baranecz Katalin dekoratív virágcsendélet visszafogott harmóniái, Csajbók Katalin provokatív, erős érzelmi asszociációkra kényszerítő képe, Frömmel Gyula valós tájélményen alapuló, artikulált- és szubjektív tájábrázolása, Garamvölgyi Béla síkhatású, komplementer színkontrasztokkal operáló kompozícióival van jelen. Gedeon Irén síkban és térben is megmozgatott felületei, szenzitív, idegvégződés-szerű vonalhálókkal és visszakapart feliratokkal megoldott munkája.
Egyéni megközelítéssel és technikával (elektrográfia) jelentkezett az idei Tárlatra Barti Magdolna, három képből álló kis sorozata egyenként multiverzum-szerű ékszer-kép; közelhajlásra- odafordulásra és elmélyülésre ösztönöznek. Együtt szemlélve a képcímek vers-sorokként értelmezendők, haikuk. E sorozatból a IX. jelen pillanatban a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlaton látható.
Az expresszív képépítés remeke Ludmann Mihály emberből építkező tája, Magyar József iróniát sem nélkülöző címadásai, virtuóz rajztudására alapozott, dinamikus színhasználata és senki mással össze nem téveszthető egyéni hangzású munkái, Czerván Erzsébet a fauve-okat megidéző szín-öröme, kifejezés-béli kísérlete.
Schmidt Gabriella figyelemre méltó figurális festészetének egyik friss gyöngyszemét hozta. „Ellenfényben” című alkotása abba a kortárs vonulatba illeszkedik, mely a különféle médiákban megjelenő álló- és mozgóképeket forrásként felhasználva, azokat új kontextusba helyezve (vagy éppen azokból kiragadva) új tartalmakkal jelenít meg történéseket a festővásznon.
A grafikai megjelenítést most Fircák Irén képviseli erős szocio-fotó alapon nyugvó, több grafikai-rajzi technika együttes alkalmazásával készült, körbevágott műtárgyával és dekoratív virág-csendélet kompozíciójával.
Jelek szerint a hipernaturalista ábrázolás felé tart művészi fejlődése során Blumenschein Ágota, akinek alkotása azonnali irodalmi asszociáció-sort indít el a nézőben.
A mindmáig erősen ható pre- és posztimpresszionista törekvések képviselője Arany Gusztáv W. Turnert idéző, atmoszférikus képével, Molnár Péter stílus-parafrázisával, melyben egyidejűleg jelenik meg alkalmazott tapasztalatként az impresszionisták képkivágása, neoimpresszionisták optikai színkeverése, a fauve-ok tubus-színei, Van Gogh vonalkázós ecetkezelése. Oszter Dezső idén is üde színvilágú, lenyűgözően „természetesen” festett városképekkel jelentkezett, Polló Edit egy toposz-kompozíciót hozott, mediterrán hangulatú vedutát, Rumi Rózsa friss, az angol akvarell-technika szabályai szerint készült, plein-air képet, Kolláth Mariann finom komplementer színjátékra épülő, úsztatott- és szárazecset technikával készített akvarellt mutat meg a közönségnek.
Különleges élményben lehet része annak, aki Bakos Tamás kollázsihoz/asszamblázsaihoz közel hajol: téri szövedéke, rejtett és feltárulkozó struktúrák mutatják meg a meglelt édenkert valóság-szövetét.
Lenkes Ildikó – posztnaturalista – munkája egy újabb, nyáron elkezdett képsorozatának darabja, mely akár egyfajta reflexió-parafrázisnak is tekinthető. Nyilván erős belelátás/túlzás részemről, de Borsos József (1852 – Krízis egy művész életében/Az elégedetlen festő, MNG) képének részlete jutott eszembe.
A romantika tanulságait építi be munkáiba Kurucz Ferenc monokróm színvilágú, ill. Böcklin tájrendezési elveit, Friedrich beállításait idéző munkáiba, míg Nagy Tamás aranymetszésbe tett alakjával, klasszikus tértagolásával, fotó-effektek innovatív használatával bővíti ki az értelmezések lehetőségeit és határait.
Végül, de nem utósorban a tűzzománc, festőzománc technika is képviselve van Kis lldikó stilizált térben, geometriai transzformációkkal operáló munkájában, melynek létrejöttében nem kis szerepe van a hővel- és anyaggal történő játék lehetőségeknek.
Tisztelt Közönség, Kedves Kollégák!
Azt gondolom, két éve elkezdett kísérletünk (miszerint legyen nyílt, pályázatos az MFN-en történő megjelenés lehetősége, mutathassák be a „profikkal” együtt – kvalitásos – munkáikat az „amatőrök” is) bevált. A Kis Képek III. Tárlaton immár többeket, többedszer köszönthetek; akik pedig nem jutottak be, azoknak innen üzenem: ne csüggedjenek, és ne adják fel!
Dolgozzanak tovább hittel és alázattal, hiszen „Az alkotómunka a valódi létezés alapja.”.
Köszönöm türelmüket, a kiállítást megnyitom.
Garamvölgyi Béla festőművész, kurátor (2023.10.18.)
Köszönjük a fotókat Varga Lászlónak!