2025. szeptember 12-én nyílt a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület “A remény zarnádokai” című tárlata a Pestszentimrei Közösségi Házban.
Rendhagyó kiállításmegnyitó szerveztünk: miután Lenkes Ildikó, az egyesület elnöke és Frömmel Gyula, Mednyánszky-díjas festőművész röviden felvezette az eseményt, a kiállító művészek maguk beszéltek alkotásaikról. Majd pedig alkalom nyílt az alkotókat faggatni, így még közvetlenebb kapcsolat alakulhatott ki a befogadók és az alkotások közt.
Lenkes Ildikó köszönője:
“Szeretettel üdvözlöm kedves Vendégeinket, az Alkotókat és PIK munkatársait a 18. kerületi Művészeti Egyesület kiállításmegnyitóján!
Külön köszönöm a Vox Laurus Vegyeskarnak a csodálatos zenei élményt, amit az imént kaptunk!
A mai kiállítás az Ars Sacra Fesztivál programsorozata részeként jött létre. De mi is az az Ars Sacra? Az “ars sacra” latin eredetű kifejezés, amely szent művészetet jelent, és a vallással, a hit és a szentség témakörével kapcsolatos művészeti alkotásokat jelöli. Az Ars Sacra Fesztivál pedig egy olyan kulturális rendezvény, amely a művészet és a szakralitás kapcsolatát mutatja be koncerteken, kiállításokon és egyéb programokon keresztül.
Az Ars Sacra Fesztiválnak minden évben van egy mottója, amihez kapcsolóhatnak a művészek. Az 2025-ös szent év mottója “A remény zarándokai” Ez az idézet Ferenc pápa által meghirdetett 2025-ös jubileumi szentév témája és jelmondata (Ferenc pápa enciklikájából egy idézet is egyben), amely a remény és a megújulás üzenetét hangsúlyozza a világban tapasztalható nehézségek, például háborúk és pandémiák után. Külön szívfacsaró és elgondolkodtató adalék, hogy miután Ferenc pápa 2025-öt a remény évének hirdette meg, pont ez év húsvétján hunyt el.
Áttérve a mai eseményünkre: a mai megnyitót felépítését tekintve rendhagyóra terveztünk. Kivételesen nem egy személy gondolatait hallgathatjuk meg a kiállított művekkel kapcsolatban, hanem miután Frömmel Gyulát megkérem, hogy ejtsen még pár szót a mai mottónkról, a kiállítóművészekhez fordulok, hogy mutassák be maximálisan 2 percben a műveiket, esetleg osszák meg, hogyan kapcsolódtak “A remény zarándokai” mottóhoz. Közben afelé a mű, művek felé fordulunk, amiről szó van, hogy azon vendégeink is tudják követni, akiknek nem volt idejük a megnyitó előtt szemügyre venni alkotásokat.
Akik nem tudnak jelen lenni, vagy nem szeretnének maguk beszélni a műveikről, én fogom tolmácsolni szavaikat.
Illetve az egyes rövid bemutatást követően van lehetőség kérdezni a művészketől. Erre szeretettel bíztatok minden kedves jelenlévőt!
S most megkérem Frömmel Gyula Mednyánszky-díjas festőművészt, hogy pár mondatban méltassa, értelmezze számunkra “A remény zarándokai” mottót!”
Frömmel Gyula:
“Mint Lenkes Ildikó már utalt rá, kiállításunk címe és hívószava az idén Húsvétkor elhunyt Ferenc pápánktól származik, én most arra vállalkozom, hogy a reményt ökumenikus értelmezéséről szóljak néhány gondolattal.
Az egyik legnépszerűbb regényírónk, Fekete István írja egy-helyütt: „A remény nem szárnyaszegett madár, szabad a valóságot megálmodni, sőt szükséges!” Szavai után úgy is fogalmazhatjuk: a remény a megvalósulás álma, a remélt valóság létrejöttének álma.
De milyen is ez a valóság? Többnyire megfoghatatlan, az arca napról napra változik. A megvalósulás révén folytonosan megújul, és ennek okát is megjelölhetjük, mert minden mulandó, idővel elenyészik. Nemcsak az élet, de még a kőszikla is porrá lesz. A kor elmúltával a korszellem is visszafordíthatatlanul odavész. Minden kor megszüli a maga éthosszát, ami visszamarad az csak a nosztalgia.
És milyen a megvalósulás? Az, ami minduntalan létrejön, az bizony nem csak a jót tartalmazza, hanem a sötétet is. A fényt törvényszerűen kíséri az árnyék, de gondoljunk bele: ez így van jól… Talán ezért is kell a valóságot folyton újjáépíteni… Mit tehetünk? Nem bánkódnunk kellene a veszteségeinken, hanem szeretnünk kudarcainkat, mert azokból tanulhatunk a legtöbbet. És ezzel ki is mondtam, hogy életünk legfontosabb célja a világ folytonos újjáépítése, méghozzá magasabb szinten. Azokkal a téglákkal, amelyeket csak mi személyesen tudunk hozzátenni a világ gazdagításához. Lét és nemlét határáról visszatekintve életünkre, az a pokol, ha rájövünk, hogy a nekünk szabott időt elpazaroltuk talmi dolgokra.
Reményünk éppen abban áll, hogy munkánk által az élet unokáink számára az újjászületett világban a jóval komfortosabb lesz, mint amilyen nagyszüleinké volt. Teremtő energiánk hitünkből és elkötelezettségünkből táplálkozik, és a jövő generáció érdekét szolgálja. Aki csak a maga javára tesz, az a percet szolgálja, aki másokra is gondol, másokért is cselekszik az a jövőt.
A világ építése és működtetése egyaránt fontos, a pék, vagy a takarítónő éppen olyan értékes, minta művész. De a magam részéről szeretném kijelenteni, hogy hálás vagyok, hogy elhívást kaptam a festők mesterségére: láthatóvá tenni a láthatatlant, tenyérnyi vásznakon végtelen tereket nyitni, mozgást és életet adni a csendnek. Ez a dolgom… Az én reményem az, hogy munkám mások számára hasznosítható lesz, ezért tervekkel készülök a holnapra.
Hiszünk egy eljövendő emberibb világban, reménnyel várjuk annak beteljesülését, tiszta szívvel munkálkodunk annak eljövetelén, Isten mozgalma mi együtt vagyunk a történelem országútján.
A remény zarándokai. Amen.”
Az alkotókkal folytatott beszélgetéseket, sajnos nem áll módunkban itt közzétenni, de az alábbi néhány képpel visszaidézzük a megnyitó hangulatát. A képeket köszönjük Váradi Leventének!
