Idei Tavaszi Tálatunk rendhagyó volt a maga nemében: míg általában az egyesületünk „Folytonosságát” ünnepeljük a Tavaszi Tárlatainkon, idén egyszerre volt búcsú és köszönetmondás a kiállításunk. Idén januárban hunyt el egyesületünk meghatározó és sorsfordító korábbi elnöke, Garamvölgyi Béla festőművész. A 30. Tavaszi Tárlatunkra így olyan alkotásokat kértünk a meghívott művészektől, melyek Garamvölgyi Béla személyére, művészetére a vele való kapcsolódásunkra reagálnak.
Lenkes Ildikó köszöntője után a kiállítás zenei közreműködője idén is a csodálatos Acoustic Souls volt. A megnyitóbeszédet (melyet lejjebb teljes terjedelmében közlünk) Sipos Endre művészetfilozófus mondta.
A megnyitó formális része után pedig egy közös installációt hoztunk létre, emlékcédulákat helyeztünk el, melyeken Béla szavai, vagy az épp neki szánt gondolatok, üzenetek szerepelnek. A meghívott vendégek csatlakoztak az installáció létrehozásához, s többen maguk is írtak cédulákat.
Sipos Endre művészetfilozófus megnyitóbeszéde a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület XXX. Tavaszi Tárlatán –
2026. 04. 08. 18:00. Kondor Béla Közösségi Ház
Sokszor álltam itt kiállításnyitó emberként, főleg ifjúsági kiállításokon. Szeretettel köszöntöm az alkotókat és az érdeklődőket. Örülök annak, hogy ebben a kerületben a képzőművészeti életnek komoly szerepe volt az elmúlt években. A kerületi művészeti egyesület 30 éves jubileumát ünnepeljük, az elmúlt szép 30 évet.
Én is legalább 30 éve ismerem Garamvölgyi Bélát, akire most e kiállítással emlékezünk: kollégák, tanítványok, sorstársak.
Különös érzés, amikor a földi világból távozik valaki, aki közel áll hozzánk. Ráadásul, akinek sokat köszönhetünk, akitől tanultunk is, aki barátunk volt, munkatársunk. Garamvölgyi Béla: tanár, művész, művésztanár, művészeti táborvezető, főiskolai, egyetemi tanár, tanársegéd, Gerzson Pál tanársegédje.
Amikor megtudtam Magyar József kollégától, hogy Garamvölgyi Béla éppen most fejezte be Gerzson Pál kurzusában való közreműködést, mi meg vezető tanárt kerestünk, hát jobbat nem is találhattunk volna.
Örömmel fogadtunk be a csapatba. Emlékezünk a közösen végzett munkákra: a gyermekrajz-biennálékra, rajzversenyekre, nyári táborokra. (Én voltam akkor a vezető szaktanácsadó, és eléggé megdolgoztattam a fiúkat, és magam is keményen dolgoztam.) Szépek voltak a 80-as, 90-es évek, az ezredforduló, jó emlékezni rá. Bélával jó volt együtt dolgozni: lelkiismeretes, alapos munkát végző, mély gondolkozású, kemény férfi volt, aki ugyanakkor lírai érzékenységgel is rendelkezett.
A legjobb tanár az szigorú, és nagyon szereti a gyerekeket. Nála ez a kettő olyan szépen összeállt. Amikor belépett a terembe, azonnal csend lett. Nem kellett fegyelmeznie. Béla az egészen kisgyerekekkel is megtalálta a megfelelő hangnemet, meg a gimnazistákkal is. Érdekes megnézni, hogy Őt hogyan rajzolták le a tanítványok. Megható, a kisgyerek munkák, meg a nagyobb gyerekek munkái is. Kedélyes volt, jó humorú, introvertált személyiség. Ez azt jelenti, hogy magában hordozta a dolgokat. Ha megnyílott, akkor kedélyes volt, hihetetlen jó humorú. A nyárról, saját alkotómunkánkról beszélgettünk nem is olyan régen a „Fazekasban”.
A nyárról beszélgettünk a nyugdíjazás utáni alkotómunkáról. Rövidre szabott élete volt Bélának, de egy teljes-gazdag életművet hagyott hátra, amit gondoznunk kell. Megtette az utat a naturalista festészettől az absztrakcióig.
Első tanítványa volt Gerzson Pálnak. Azt a szellemet vette át, amit Gerzson Páltól tanult, meg amit a magyar földből magába szívott.
Mi jellemzi az itt látható emlékkiállítást? Térjünk rá a tanítványokra, illetve a kiállítókra:
Szép, változatos képi világgal találkozunk. Három jellegzetességet emelek ki.
Az első az együttlét impressziója. Érződik a képeken az a fajta emlék, ami Bélához kötötte a tanítványokat, amit átvettek tőle, például: korrekt stúdiumokat. Az a precizitás, a pontosság, ahogy ő aforisztikusan kifejtette a dolgokat.
A kiállításnak a második jellegzetessége a halálélmény reflexiója. Mit jelent számunkra az élet vége? A mindennapi életben különösebben nem foglalkozunk a halállal. Azt mondjuk, hogy na -hát mindannyian meg fogunk halni, végesek vagyunk, de még nincs itt. Minek foglalkozzunk vele?
Hiszen ismertek a halálnak a vizuális szimbólumai, az elmúlásnak, a végességnek.
Heidegger azt mondja, hogy” az ember mindig önmaga előtt jár.” Ez azt jelenti, s az egész filozófiánk arra épül, hogy mindannyian a földi élet végéhez igazodunk, viszonyulunk. Tehát tudjuk, hogy meg fogunk halni, és ez egy kicsi értelmet is ad az életünknek, meg fájdalmat is okoz.
Szépen is meg lehet halni, meg csúnyán is, Ő hirtelen ment el. Hirtelen, mint egy robbanás, megállt a szíve.
A kiállítás harmadik jellegzetessége a költőiség. Ennek nagyon örülök, mert ez Garambögyi Béla képein is ott van. Ez a líraiság. Ahogy Heidegger mondta, hogy a minden műalkotás költői, azaz a föld, az otthon melege küzd, a világba-vetettséggel. Na nála is így érzékelhető ez a kettőség: a föld melege, és a világba-vetettség, és ezen a kiállításon is ez jelenik meg mindenkinek a munkáján.
S itt merül fel az idő problematikája. Igen, azt mondják, hogy a festészet, meg a képzőművészet, az térbeli művészet, a zene, meg az irodalom az időbeli művészet. Valójában a festészet legalább annyira időbeli művészet, mint a zene és az irodalom.
A lényeg az, hogy milyen utat teszünk meg a képen, milyen utat járunk végig? Itt sok izgalmas képet látunk. Köszönhető Lenkes Ildikónak, hajdani tanítványunknak, aki 4 éve átvette a stafétát, s vállalja az egyesület vezetését. Neki köszönhető, hogy létrejött ez a kiállítás. Még diákkorára emlékszem, mikor ott volt a nyári táborunkban.
Garavölgyi Béláról még nagyon sokat mesélhetnék. Nézzük meg a képét! Ezzel indul a kiállítás.
Horizontális, diagonális irányulások. Látunk egy fehér vonalat a két térfél között, a kép alsó felén. Mint hogyha kettészelte volna ez a vonal a két világot. Ez nagyon érdekes ez a fehér vonal.
Nem tudom, mikor festette a képet. De lényeg az, hogy ez a két világ, a véges földi világ és fölötte kezdődik egy másik világ. Ez mindannyiunknak rejtélyes, akár hiszünk a túlvilágban, akár nem. A kép zöldekkel indul a jobb-alsó sarokból. (Minden kompozícióban létezik egy diagonális irány: jobb-alsó saroktól, a bal felső sarok felé.)
Kezdődik zölddel, utána kékek finoman lilába, narancsba, okkerbe oldódnak, és egy sárga pára zárja le az egészet. Tehát egy optimista kép. A színekről meg lehet állapítani az ember lelkiállapotát, mi történik benne. Mondhatnánk, hogy maradandóvá válik az ember a képek által.
Arany Gusztáv
Smaragd tenger, Tengerparti séta: Megjelenik a víz, mint őselem. A túlvilági élet meg az evilági élet találkozásáról van szó. Fényköltészet, a fénybe sétálok.
Ágoston-Papp Mónika egy nagyon szép sorozatot csinált. Memento vitale. Egy mementó sorozatot. A Tihanyi Alkotóház udvarán egy kék festékfolt maradt Béla után, és évek múlva is megtalálta a kék festékfoltot. És Ágoston-Papp Mónika ezt az egész misztériumot megfestette, ennek a kis festékfoltnak a maradandóságát. Mert mi azért festünk, hogy maradandót hozzunk létre. Az pedig, hogy mi lesz az életművünkkel, az meg az utódainkon múlik, meg azon, hogy milyen világ lesz.
Baranez Katalin nyitott kompozíciója a lepergő életről szól. Kozmikus őserő, zártság és végtelenség. Egy centrifugális mozgás is felfedezhető…
Bodnár Imre, Bodi Imre, grafikus barátom, aki már annak idején az ÁRT-ŐR csoportnak is tagja volt: Két hold című rézkarccal szerepel. Sejtelmes vonalak, metamorfózis, föld-ég-reláció. Imre szellemvonalakat rajzol. Nézzük meg, hogy milyenekkel: Diagonálisan haladnak ezek az organikus vonalak, összeszövődnek, mint az idegszálak, amik összekötnek bennünket, a fiatalkorunkkal, az öregkorunkkal, de a földöntúli lelkekkel is.
Buczkó Imre
Csillagok között. Ez egy kozmikus kép. A Föld keletkezéséről szól. Vagy inkább kozmikus vízió. Egy váratlan halál asszociációja.
E. Kottek Péter portréján remekül ragadta meg Garamvölgyi Béla bölcs-szelíd emberségét. Nézzük meg Béla száj-sarkában megbújó fájdalmat. Mindig volt a szája-sarkában egy fájdalom, mikor nevetett, utána is. Ez a kettősség mindannyiunkban ott van. Mint ahogy mindenki egyszerre legalább kétféle érzést él át. Nagyon jó portrét rajzolt Péter.
Frömmel Gyula
Négy évszak – Hommage Á Vivaldi. Vivaldi zenéje nyomán a négy évszak időbeliségét ragadja meg. A négy évszak mindegyikénél vihart észlelünk. A vörösekben, zöldekben, sárgákban. Az idő fájdalmát. A négy évszakot, fájdalmasan éli meg az ember, hogyha a halálhoz viszonyul.
Homoki Anikó
Minden nap újra kezdem. Elégett gyertya. Ősi szimbólum. Kristály- gyertya. Minden nap újra kezdjük. Igen, minden nap ég a gyertya, minden nap meg kell köszönni, hogy élünk, és utána jön az éjszaka királynője, a sötétség, majd a hajnal, az ébredés. Micsoda nagyszerű dolog az élet, akkor értjük meg igazán, amikor egyik legjobb barátunk fogta magát, aztán átment a másik világba.
Illés Anna
Magunk vagyunk. A magányról festett: leheletfinom líraisággal. Két alak, ahogy össze- szövődik, vagy ahogy a hátaktot megrajzolta. A magány mély érzését jelölik ezek a vonalak.
Kurucz Ferenc
A mélység peremén, Esős éjszaka, kiszáradt fák, belső üres tér, sötétség, fény, szorongás. A szakadék szélébe kapaszkodó fák. Van Gogh, amikor megrajzolta az otthoni kertet, akkor festett ilyen fájdalmas fákat. Van Gogh is be tudta vetíteni fájdalmát a kert fáiba. Szorongás, de ugyanakkor harmónia. A fa a legfontosabb szimbólum. Minden benne van, ami az életnek a lényege. A mi életünk is, a mi furcsa, zavaros életünk is.
Lenkes Ildikóknak még egyszer gratulálok, amiért összefogja a csapatot. A Hiány. Ahogy a síró nő a drapériával, törölközővel eltakarja magát. A narancs és a fehér. És a klasszikus formavilághoz kötődik a drapéria, a művészetek kezdetéhez, a görög reliefszemlélethez, meg a görög festészethez, amiről keveset tudunk. Egy nagyon szép klasszikus emléket állított, a saját fájdalmán keresztül eltakarja az arcát. Klasszikus formavilág. Most megtudtam, hogy Házmán Ferencnél kezdett, aki már milyen régen átment a másik világba. Milyen jó ember volt, és milyen jó művész.
Magyar József barátunk, akinek köszönhetjük, hogy Ő (Béla) a Fazekasba került, mert ő szólt a Bélának. Magyar József autonóm művész, szakfelügyelő, aki a felhőarcokat fest, a zöldekkel, vörössel, a pásztorokat is fest, a halott test érzékeltetésével, a magasba töréssel és zuhanással. Mi valójában pásztorok vagyunk, pedagógusok. Vannak urak, a hatalmasságok, fegyvergyárosok, bankárok. Vannak szolgák, akik a hatalmasságok számára anyagi javakat termelnek. Mi meg a pásztorok vagyunk, az alsó-középosztályba tartozunk. Mi művészek-tanárok pásztorok vagyunk, akik létrehozunk valamit, szellemileg is. Anyagilag nem leszünk soha gazdagók, csak lelkiekben, de nyomorultak sem leszünk soha. Remélhetőleg.
Mazalin Natália
Kapu. Rejtély. A fekete kapu: fantasztikus, titokzatos, nem tudjuk azt sem, hogy sötét kamra-e a lelkünk, s milyen kapun lépünk át életünk végén.
Nagy Ernő Zsolt
Emlékeim. Emlékeiben egy nagyon érdekes meleg színvilág jön létre, ami horizontális áramláshoz kötődik.
Oszter Dezső
Tihanyt fest, mert Béla is ott érezte jól magát. Már ide kötődött főiskolás korában. Ragyogó tájképet látunk. Ott az apátság, október, ősz, szomorúság. Oszter Dezső a Tihanyi Apátságot Cézanne-osan festette meg.
Rumi Rózsa
Együttlét. Két fa egymásba kapaszkodik. Egy másik dimenzióben: A kagyló, itt a szeretet szimbólumává válik.
Ruttkay Sándor
Remény. Sándor a reményt rajzolja meg: a túlvilági léthez kapcsolódva. Nagyon érdekes misztikus kép.
Schmidt Gabriella tanulmányozta Béla lírai álmodozó művészetét, és úgy érezte, hogy nyári csendélettel a síknak és a térnek egy különös játékát kell előhívnia: rá emlékezve.
Siklós Péter a csoportkohézión belüli élet-halál problematikáját veti fel. A fotón látott fiú elájul hirtelen. Együtt van a csapat: szívinfarktus. Vagy az utolsó tánc?
Döbbenetesen a hirtelen halál. Semmi előkészület, csak egyszerűen az ember fogja magát, és fizikai teste elfárad és meghal, és a lélek eltűnik a földi világból?!
Skoda Éva
Vízenjáró és Találkozás című képek. „Vízen járó találkozás”: Egy furcsa diagonális áramlás észlelhető a képén.
T. Szabó Magdolna
A misztikus kapu. Tenger az egy különös énkép, hármas kapu. Oltárszerű, ahogy elképzelhetjük, hogy milyen kapun megyünk át azon a különös úton…
Taigiszer Csaba
Táj, szálkás tér, nagyon szépen megfestve. Dicséretes a kép szerkezete. A jobboldali fában őserő lakozik. Kiszáradt fának tűnik, de mégis őserő van benne, egy nagyon finom szimbólum.
Török Ibolya szobrásznő egy nagyon szép ráját mintázott, és az alkony szomorú táj- méltósága sugárzik tűzzománc-sorozatából. Garamvölgyi Béla nem csak festőművész, zománcművész is volt. Alsóbélatelepi művésztáborunkban tűzzománc kurzust vezetett. Nagyon szerették az akkori tanítványai. Elindított egy pár embert ezen a területen is.
Zongor Roni
Anagramma. Érdekes, hogy kombinált az alkotó Garamvölgyi Béla nevének betűiből. Hát ez maga a költészet. Nekem legjobban ez a variáció tetszik: megismer a tél, rab vagy.
Megismer a tél, rab vagy. Most sajnos az ő halálához ez illik, de mindegyik izgalmas. A véletlenek szükségszerűsége, hogy a magyar nyelvben milyen csodálatos-végtelen kifejezési lehetőség rejlik…
Kiss Anikó
Fekete tükör című képe különös metafizikai kérdéseket vet fel. Hiszen mi sötétben tapogatózunk, fényvonalakkal próbálunk rajzolni, magunkat kifejezni.
Bognár Petra, Dezső Ilu, Póczos Valéria, Mészáros Zsuzska.
Szívbe-markoló, tablót készítettek, montázst: Garamvölgyi Béla a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban telt éveiről, közös tereinkről.
Még emlékszem Bélának az első tablóképére, amikor első tanítványai érettségiztek. Akkor még fiatalember volt. A későbbi, a szakállas arcára is emlékszem, meg arra az irodára, ahol épp mellettem ült. Köszönöm, hogy ezt a tablót megcsináltátok, és megőrizzük „fazekas” vezetőtanárként az emlékét.
Dehát megőrizzük mindannyian Béla emlékét, s velünk marad, az a szellem, amit ő képviselt. Én kívánom minden alkotónak, hogy lépjen tovább, emelt fővel, a megkezdett úton!
További, sikeres alkotómunkát kívánok.
Ezennel a kiállítást megnyitom.
