XVIII. kerületi Művészeti Egyesület
Az Alkotónapon készült képek bemutatása. A kiállítás 2020.10.22-ig tekinthető meg.
Kiállító művészek: Baranecz Katalin | Barti Magdolna | Fark László | Frömmel Gyula | Gedeon Irén | Koscsó László | Lach Sándor | Lenkes Ildikó (és Pálfalvi Janka) | Nagy Ernő | dr. Rumi Rózsa | Schmidt Gabriella | T. Szabó Magdolna | Török Ibolya | Varga László
Az eseményfotókért köszönet Lenkes Ildikó tagtársunknak.
( https://www.fenykepzet.hu/ vagy: https://www.facebook.com/FENYkepzet/ )
A Magyar Festészet Napja civil kezdeményezésként – Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József, Fabók Gyula elképzelése alapján – 2002-ben jött létre. Csak remélni lehetett, hogy egyszer az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, egész héten át tartó művészeti fesztivál, a hazai kortárs festészet méltó és átfogó seregszemléje lesz.
Az első rendezvény 2002-ben került megrendezésre. A második évben a program már kétnapos volt, 2006-ban pedig több mint egy héten át tartottak a festészet ünnepéhez kötődő események. 2018-ban 400 művész kétezernél is több képe lesz látható országszerte és a kezdeményezéshez csatlakozó határon túli a kiállítóhelyeken.
A rendezvénysorozat látogatottsága és kiállítóinak száma évről évre nő, célja pedig évek óta változatlan: a festmények művészeti színvonalából és egyediségéből adódó érték elismertetése, a kortárs magyar festők és alkotásai iránti közönségszeretet kivívása.
Az eddigiekből is kitűnik, hogy a Magyar Festészet Napja minden évben fejlődik, bővül és egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Programjait már régen nem csak tárlatok és kiállítások alkotják: koncertek, irodalmi műsorok, színházi előadások és társművészeti események is ünneplik a kortárs festészetet.
A 2002-ben indult kezdeményezés kerületünkben Huller Ágoston csatlakozási javaslatára valósult meg először.
„A festészet tehát olyan autonóm művészet, amelyben a mesterségbeli tudás az alkotó képzelet segítségével; intellektuális, szellemi tevékenységet kifejtve; a szemet ablakként a világra, annak megismerésére irányítva; az emberi lélek szenvedélyét, érzelmeit is kifejezve; egyénenként és korszakonként eltérő módon; az arányok, az elrendezés, a vonal, a fény, a színek és a formák ritmusa, hatása és jelentése; valamint az adott technika és a faktúra minősége révén; esztétikai értéket hoz létre valamilyen látható, érzéki, materiális formában egy adott síkon mint hordozófelületen.”
A Kondor Béla Közösségi Ház és Intézményei, valamint a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület ez évben is csatlakozott a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozathoz, megtartva hagyományainkat, de új elemekkel gazdagítva a magyar festészet helyi ünneplését.
A magyar festészet egyik kulcs-képe (ha úgy tetszik: emblematikus alkotása) M. S. mester Vizitáció c. műve. Az MFN 2020. év XVIII. kerületi programjai e szellemiség jegyében, üzenetei- és tartalmai köré szerveződtek:
október 3. Alkotónap, workshopok — KBKH, PIK, Rózsa
október 12. „M.S. mester emlékezete” — Városháza Galéria
október 14. „Vetületek” — PIK Galéria
október 15. „Vizitáció — Női szemmel az anyaság” — Rózsa, Tükör-terem
október 16. „M.S. mester emlékezete — Vizitáció” — KBKH
A rendezvény hívóképe az archaikus népi imádságok közül választott „Pogánnak markátú (»Fölajánlás«)” c. mű egy, jól körülhatárolható – és megjeleníthető – részlete köré szerveződnek:
„Ezt a mostani keves imáccságomat,
Fölajánlom az Úrjézus Krisztusnak az ő kinszenvedéséé’ (…)”
A kiállítást szeptember 16. szerdán, 18 órakor megnyitja meg
Dr. Feledy Balázs, MS. Mester-díjas művészeti író, művészettörténész
A kiállítási anyag megtekinthető szeptember 25-ig, a PIK nyitva tartási idejében.
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület és a Szabad Alkotók Köre
XXIV. Tavaszi Tárlat (Folytonosság III.) című virtuális kiállításának megnyitója
Folytonosság. Ez a szó, mely stabilitást és változékonyságot egyaránt jelöl, nagyobb erővel ragad meg, mint valaha. Ugyanis életünk megszokott körforgásába rengeteg bizonytalanság vegyült. Közösségi terek zártak be. Munkahelyek szűntek meg. Szabadidős tevékenységek szorultak vissza. Emberi kapcsolatok alakultak át. Jobb híján életünk egy virtuális valóságba transzponálódott. A remény hangjai mégis felszólalást kérnek. Hiszen belső képzeletvilágunkat, lelkünket nem kell kényszerűen karanténba zárnunk, szabadon közlekedhet országokat és kontinenseket átívelően.
Életünk lényegi magvát nem érintheti a vírus. Ezekben a rendkívüli időkben a lélek tolmácsa, maga a művészet tanúskodik erről, mely a krízis hatására még inkább virulenssé válik. Ösztönösen felszínre tör a káoszban, hogy rendet teremtsen és gyógyítson. A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület és a Szabad Alkotók Köre közös, rendhagyó módon megrendezett 24. Tavaszi Tárlata bátorító példája az élni akarásnak és az összefogásnak.
A digitális kiállításban átalakul a műélvezet: nem tapogathatjuk le szemeinkkel a képek plasztikus felületeit, nem szívhatjuk be a frissen megszáradt festék illatát, és az alkotások vizuális értékét nagyban befolyásolja képernyőnk minősége. Mégis hihetjük, hogy az ember csodálatos beleérző képességének és kreatív képzelőerejének köszönhetően a valódi kapcsolat ezúttal is létrejön. Ahogyan távol került szeretteink digitális képkockákból összeálló arcában ösztönösen tudunk olvasni, úgy az itt közkinccsé tett műalkotások is képesek áttörni az internet elektromágneses hálóit, mert általuk – akármilyen közhelyesen hangzik – a művészek lelke szólal meg.
Tekintetünket elsőként Barti Magdolna meghökkentően újszerű „erejére” irányítanám, mely kiválóan tükrözi a belülről áradó életerőt. A korábban leheletfinom, apró ecsetvonásokból felépülő kisméretű képeinek érzékeny vibrálását hirtelen néhány masszív mozdulatba beleágyazott robusztus, vakító kékség váltja fel. A festék szinte kiemelkedni látszik a papírból, akár egy dombormű, mintha kapaszkodót kínálna számunkra is.
Új arcát, vagyis szempárjait mutatja nekünk Baranecz Katalin, aki alkotásain elsősorban szeretett virágjainak színpompás, kibomló szirmait örökítette meg, most azonban egy konstruktívabb megfogalmazásban tárja elénk belső élményét. A határozottan meghúzott ecsetvonások között a csillagokra emlékeztető forgó körök absztrakt ábrázolását adják egy tekintet lélekmelengető közelségének.
Bohoczki József plasztik szobra egyetlen kifejező testtartásba sűríti a kiszolgáltatott, irgalomért esedező ember lelkiállapotát. A feltartott karokkal térdelő, leszegett fejű, meztelen férfi a teljes önfeladás mozzanatában látható. A reakciót kiváltó eseményt a néző fantáziájára bízza.
Buczkó Imre örömöt és szépséget hirdető akvarell képeit meghaladva valami egészen újra vállalkozott, kezdve az ősszel megfestett prófétikus hangvételű önarcképével, mely kísértetiesen megjósolta a művész előtt álló feladatot: a tragikus valóság felmutatását. Most elkészült akvarellképén az öt kontinenst jelképező olimpiai karikák szívbemarkoló pusztulását látjuk. Aktualitását egyértelműen a világjárvány miatt elmaradó 2020-as olimpia adja. A láthatatlan közös ellenség, a vírus vöröslő részecskéi a játékon túl az összes földrész sorsát megpecsételik, és egyúttal még jobban összefonják. Az égő karikákat körbeölelő meleg fényben a reményteljes jövőt sejthetjük.
Frömmel Gyula absztrakt expresszionista alkotásait leginkább a központban összesűrűsödő foltok, faktúrák jellemzik. A Te utad című művében ebből a belső rendszerből áramlanak kifelé az egymásba fonódó színes mintázatok és vonalrendszerek. A szövevényes formákból felépülő organikus egység a lét belső magjaként is értelmezhető, mely szabadon terjeszkedhet a négy égtáj irányában. Ennek a belső kohéziónak hiányát láthatjuk Elkoptatott szavak című festményén. A megfakult négyszögek előtűnő formái sem nyújtanak stabilitást a képen, elvesznek az érzelmi vihart jelképező zaklatott színfoltok kavalkádjában.
Garamvölgyi Béla folytatva sorozatát, a Tihanyi-félsziget légköri jelenségeit többszörös nagyításban mutatja be. A fények és a levegő nedvességének változásában a táj ellentétes arcait láthatjuk. Az egymásba mosódó kontúrokkal a szárazföld vakítóan meleg színei ragyognak, ezzel ellentétben a part jól körülhatárolható vonalait metsző hideg járja át. Sfumato és rajzos szögletesség egymást hangsúlyozza.
Az alkotómunka során keletkezett karcolások, redőzések, rusztikus felületek alakítják Gedeon Irén Archaikum című festményét. Az egymásra hordott sűrű, pasztózus festékrétegnek köszönhetően sejtelmes alakzatok és rétegződések bukkannak fel a képen, melyek egyúttal az alkotói folyamat egyes állomásait is archiválják. Téli rengetegén a sárgás fényben úszó fák szögletes ágai megsokszorozódnak és ismétlődnek a tájban. Mintha a kongó erdő visszhangja hullámozna körülöttük.
Hatvani Orsolya balkezes improvizációinak folytatásaként ismét emberségünk jellemző gesztusait fűzte fel körbekanyarodó vonalaira. A 15 x 15 centiméteres papíron az olykor észrevétlenül tovatűnő mikrorezdüléseinket láthatjuk viszont. Az ölelésben két kar már elegendő, hogy spirálisan a végtelenbe gyűrűzzön. Egymagunkban saját karjaink is segítenek, egymást keresztezve támasztanak minket.
Ilku János fotója élesen kettéhasad a színek és a felületek mentén: míg a mélykék, lágyan hullámzó víztömeg meditatív csendbe burkolja a szemlélőt, kissé oldalt tekintve már a durva beton szürkeségén és a madarak ürülékén ütközik meg a szemünk. A selymes víztükör és a sivár kőtömeg között keletkező komoly feszültséget csupán a part ívelt vége oldja.
Katona Lucia egy gyönyörű liliomfa kibomló virágaival balzsamozza lelkünket. A másképpen magnóliának is nevezett virágot a hátteret beborító örökzöld fenyő kontrasztja emeli ki. Együttes látványuk emlékeztet minket, hogy az élet folyamatosan ott kering a természetben, azonban ez nem mindig látható. Szintén esztétikai élményt nyújt a vakok intézetének szecessziós homlokzata. Az épületet mi, látók mindig csak torzítva láthatjuk. Lehet, hogy látássérült barátaink intézetük torzítatlan képét tudták felépíteni képzeletükben?
Kolláth Mariann csodaszarvasa ősi mondákból érkezik a jelenünkbe. Az örökkévalóságot jelképező körben a varázslatos szarvas mint a remény hordozója jelenik meg. Agancsai között felragyogó fénygömbök csodákat jeleznek, melyek a kihűlt, szorongó világegyetem utolsó mentsvárai lehetnek. Hátán a mesebeli erdő készen áll a föld megújítására. A naiv formavilágban gyermeki hit tükröződik, a burjánzó növényi hajtások viszont a csoda realitását sugallják.
Koscsó László egymást visszhangzó alkotásai a mementók örökérvényű erejével rendelkeznek. A „Mindennapi kenyerünk” és az „Úr napja” című nagyméretű táblákon az emberi lét fenntartásához nélkülözhetetlen testi és lelki táplálék szakrális minőségben jelenik meg. Ezt erősíti a monkróm szín, a szimmetria és a rendezettség. A kenyércipók címkés fragmentumai szemlélődésre hívnak: egy emlék, egy találkozás sejlik fel bennük. Erre rímelnek a Krisztus testét szimbolizáló, kereszttel jelölt ostyák egymás felett sorakozó darabjai, melyek a hívő katolikus lelket erősítik. A sorok az együttlét békességét sugározzák.
A selyemszoknyás lány lágyan ívelődő testvonalaiban finom érzékiség, valamint leheletnyi szemérem mutatkozik meg. Kurucz Ferenc félaktjában rendkívül ügyesen él a műfaj kínálta adottságokkal: a lágyan leomló ruhaanyag csillogását a meztelen bőr puha fényei visszhangozzák. A sugárzó női test izgalmas domborulatait még inkább kiemeli a sötét homogén háttér, és a hölgy lesütött tekintete.
Lenkes Ildikó izgalmas kísérletet tett arra, hogy az emberi pszichében lejátszódó speciális folyamatoknak absztrakt leképezését adja egy matematikai szemléltetőeszköz segítségével a foci meccs egészen hétköznapi példáján keresztül. Az elgondolás szerint – melyet egy könyv ajánló szövegében olvashatunk – társas kapcsolatainkban egymás megértése minden alkalommal egy focimérkőzéshez hasonló kihívást jelent. Lényeges kiegészítés, hogy a focilabda egy arkhimédészi test, pontosabban egy csonkított ikozaéder másolata, mely a belső levegő nyomása hatására nyeri el tökéletes gömb formáját. Nem mellesleg ez a szabályos test volt Lenkes Ildikó 2008-as diplomamunkájának tárgya. A szövegben és képben együttesen megjelenő témák a mögöttes részletproblémákra irányítják a figyelmet, így erősítik egymást. Az összetett gondolatsor az alkotásban egységes vizuális értéket nyer. A festmény belátást enged egy lehajtott fejbe, melyben egy focilabdát idéző három színű, csonkított ikozaéder jelenik meg. Milyen kapcsolat van egy filozófiai felvetés, egy matematikai feladvány, egy focimérkőzés és a társas kapcsolataink működtetése között? Végső soron a néző is egy fejtörővel áll szemben.
Lizák Pálma az elektronikus médium alkalmazásával létrehozott műalkotásában a tavasz témáját egy igen sajátos, naiv formavilágban ragadta meg. Mozaikos részletekből és néhány alapszínből összeálló képe még inkább felhangosítja a perspektívától, tónusoktól és az anyagiságától megfosztott pixelekből összeálló digitális világ egyedi vizuális megjelenését.
Nagy Ernő egymás mellé helyezett élénk, apró színfoltokból hozza létre a látványt, mely a fény és az atmoszféra folyamatos változásának eredményeként születik meg. Festésmódja az impresszionistákat idézi, ahol az alkotó elsődleges benyomását rögzíti a vásznon, gyors, széles ecsetvonásokat alkalmazva. Ezáltal a kép felületén egy olyan optikai hatást eredményez, mely a légköri jelenségek pillanatnyi változásaiba vonja be a szemlélőt.
Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta a szomorú sorsa jutott két dörgicsei szőlőtőke torzójának történetét fűzte tovább. Miután tápláló földjükből kiszakadtak, feladatuk az maradt, hogy egymást megtámasszák a rajzterem asztalán. Így változtak át az alkotó kezei között Philemon és Baucis házaspárrá, akik a kalligrafikus minőségben megfogalmazott csavarodások és hajlítások organikus formáiban jelennek meg. A görög mitológia szerint a házaspár szegénységben, de egymással egyetértésben és szeretetben élt. Zeusz és Hermész látogatásakor a faluban egyedül ők fogadták be a vándornak álcázott isteneket, így rajtuk kívül az egész környéket elpusztította az istenek haragja. Amikor eljött az órájuk, kívánságuk szerint egyszerre érte őket a halál, mindketten fává változtak. Történetük figyelmeztet minket arra, hogy csak az istenfélő, alázatos, egymást segítő és szeretetből fakadó élet menekül meg a végső pusztulástól.
A Múlt, jelen, jövő című akvarelleken Rumi Rózsa éppen csak jelzésszerűen felhordott színfoltjaiból épülnek fel az imaginárius tájképek, ahol a letűnt és az elkövetkező korszakok egymás tükörképeiként értelmezhetőek azzal a különbséggel, hogy a biztonságot nyújtó épületek alapjaiban alakulnak át. A jelen hiányzó fázisképe bennünk, a nézőben testesül meg.
Schmidt Gabriella korábban bemutatott letisztult, szigorúan geometrikus, nonfiguratív alkotásai után a törzsi művészet absztraháló, archaikus mintákból építkező, erőteljes képi motívumait részesítette előnyben. A letűnőben lévő ősi kultúrák maszkja olyannyira élethűen emelkedik ki a vakolatból, mintha egy valóságos rituális szellemidézésbe szeretné beavatni a szemlélőt.
Siklós Péter Rómeó és Júlia szerelmi történetének extatikus végpontjait, egyesülést és elszakadást különös érzékenységgel ragadta meg átdolgozott színházművészeti fotóin. Szerelmük beteljesedésének csúcsán az egymásba olvadó testek lávaszerű, vöröslő fényben izzanak egyetlen statikus tömeggé alakulva át. A tragikus fordulatot a nyugvóhelyzetből kibillent, de továbbra is összeolvadt testek, és a közöttük keletkezett centrifugális feszültség jelzi.
Szikszai Sándor bravúros akvarell festményén a megújulás és a feltartóztathatatlan átváltozás eget és földet átölelő kiáradása a fa szimbolikáján keresztül érvényesül. A fentről áradó napsugarak egészen éterivé, lebegővé varázsolják az alulnézetből ábrázolt, s ezáltal monumentálisnak ható fát, mely szétfeszíti a kép kereteit, miközben a roppant érzékeny ecsetvonásoknak köszönhetően a föld, a kövek és a fatörzs egészen apró részletei válnak láthatóvá. A kép elementáris sugárzása egy globális méreteket öltő áttörést vetít a jövőbe. New York fullasztó zsúfoltságát a horror vacui (azaz irtózás az ürességtől) elvét kiaknázva jeleníti meg. A betondzsungel szorongató légkörét egy taxi ablakában tükröződő kék égbolt oldja, melyben a feje tetejére állt város újra levegőhöz jut. A játékos megoldás elgondolkodtató utalásokat rejt magában.
Lilákból és rózsaszínekből bontakozik ki a montenegrói sziklás tengerpart részlete T. Szabó Magda festményén. A térmélység érzetét az előtér határozottan kontúrozott sziklarészletei és a nedves atmoszférában fokozatosan feloldódó táj víziószerű áttűnése adja. Hasonlóan álomvilágába kalauzol Szentendre névadóját, András apostolt ábrázoló képén, ahol a glóriás férfi monumentális alakja látomásként magasodik a város templomtornyai fölött.
A szenvedő Krisztus „halálosan szomorú lelke” nehezedik Varga Ferenc fekete-fehér grafikájára. A sötétségben központi motívummá emelkedik a férfialak fehéren világító, meztelen háta. Ez a monumentális, szinte hegynek beillő testrészlet az erőtlenséggel ellentétben a „lélek készséges erejét” sugározza, mely fényt és stabilitást nyújt a szenvedésben. A koromfekete tájban ennek a fénynek halvány csóvái villannak fel.
Az itt felsorakozó képzőművészeti alkotások szemlélése során rádöbbenhetünk, hogy az ember micsoda teremtő energiák birtokosává válik, ha leereszkedik alkotó énjébe. Árnyékból fényt, visszataszítóból szépet, szorongatóból felemelőt, káoszból rendet képes formálni. Az, ahogyan a művészek egészen egyedi módon alakítják saját képükre a valóság egy darabkáját, ösztönözhet minket arra, hogy a jelenlegi krízishelyzetben kreatív képességeinkkel mi is újraalkossuk mikrovilágainkat: hogy olyat teremtsünk, amire jó rátekinteni, és ami csak a miénk.
Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Tomory Lajos Múzeum
Budapest, 2020. április
Tisztelt Alkotótársak!
Egyesületünk 2019. februári 4-i közgyűlésén elhatározott módon beszámoló közgyűlést hív össze az Elnökség.
Helye: Kondor Béla Közösségi Ház
Ideje: 2020. január 30. csütörtök, 17:00 óra.
(Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés 30 perccel később kezdi ülését. A megismételt közgyűlés az itt közölt napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes.)
Napirendi pontok:
1. A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület Etikai Kódexének, Szervezeti- és Működési Szabályzatának, valamint Mellékleteinek elfogadása
Beterjesztő: Garamvölgyi Béla
2. Bejelentések
3. Beszámoló a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület 2019. évben végzett szakmai-közművelődési- valamint gazdálkodási tevékenységről
Beterjesztő: Garamvölgyi Béla
4. A 2020. évi munka-, program-, és költségvetési terv beterjesztése
Beterjesztő: Garamvölgyi Béla
5. Egyebek
Kérek minden egyesületi tagot, hogy tekintse kötelességének a részvételt, akadályoztatása esetén adjon meghatalmazást.
A kellő tájékozottság, valamint a közgyűlés hatékony munkájának elősegítése érdekében jelen meghívóval együtt csatoltan megküldöm a 3-4. napirendi pont munkaanyagát, valamint a meghatalmazás-nyomtatványt és a hangfelvétel készítéséhez hozzájáruló nyilatkozatot.
Budapest, 2020. január 15.
Az Elnökség nevében tisztelettel:
Garamvölgyi Béla s.k.
XVIII. kerületi Művészeti Egyesület
Elnök
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület és a Szabad Alkotók Köre 2. Itt és Most Tárlat című közös kiállításának megnyitó beszéde
Kondor Béla Közösségi Ház (Budapest, 1181, Kondor Béla stny. 8.) 2019. november 7- december 1.
Itt és most valami összeáll, itt és most valami széthullik, leginkább a múltba nézünk, vagy a jövőbe, de mikor vagyunk jelen itt és most? Kincset ér az, ha az élet bármely szakaszában jelen tudunk lenni. Befogadni a jelen pillanatot, és megengedni, hogy ami éppen van, az lehessen. Azt hiszem fontos ízlelgetni a jelent akár szűkebb akár tágabb kontextusában. Körülnézni a bennünk és kívülünk zajló eseményeken és levonni a következtetéseket. Ha merünk beletekinteni az itt és most jelenvalóságába, egészen új aspektusait fedezhetjük fel a Létnek, amelyben olykor feloldódunk, lebegünk, olykor megfeszülünk súlya alatt.
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület és a Szabad Alkotók Köre folytonosságát adhatja a gesztus, amellyel az alkotók az itt és most hívószóra felelve évről évre vállalják azt, ahol művészi pályájukon tartanak. Műalkotásaik az aktuális létállapotaik egy-egy lenyomatai, melyek ihletettség, alkotókedv, lelkiállapot vagy éppen technikai felkészültség függvényei szerint változnak. Színes vagy fekete-fehér, absztrakt vagy naturalista, burjánzó vagy gesztus értékű, megnyugtató vagy felkavaró. Mind egy-egy felkiáltójel lehetne ahhoz, ahogyan a kiállítóművészek ma képviselik magukat.
Lach Sándor hét fő bűn című akril képén kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, torkosság, harag és lustaság ölt testet. Rendkívüli energia és gondolatiság sűrűsödik össze ebben a hét szimbolikus „lényecskében” a figuralitás és non figuralitás határterületén, ahol az ember belső világa naturalisztikus köntösben tárul elénk. A bebábozódott hernyókra vagy megkötözött eltorzult emberi testekre emlékeztető amorf formák szimbolikus jelekkel mutatnak rá az egyes bűnökre. Ha a kötelek lehullnak, a feloldozás után vajon milyen formát vesz a gúzsba kötött emberi test? Megtaláljae saját formáját, vagy megszokva béklyóit teljesen szétbomlik és újrarendeződni képtelen? A választ sejteti a kép Feloldozás című párdarabja, melyen a kietlen tájban lebegő amorf lényről leoldódik a vörös kötél. Tudatva, a szabadulás áldozattal jár.
Koscsó László alkotásának kiváló technikai megoldása elsőre megtévesztheti a nézőt, hogy sokszorosított grafikáról, egyedi nyomatról vagy festményről van szó. Az absztrakt és organikus elemekben megjelenő különböző textúrák természeti és emberi lenyomatokat rejtenek, melyek számtalan reminiszcenciát hívhatnak elő bennünk.
Csodálom azokat a művészeket, akik néhány egyszerű vonallal emberségünk megrendítően szép vagy fájdalmas oldalát tudják kifejezni. Számomra ilyenek Barti Magdolna és Hatvani Orsolya rajzai, akik elég bátrak ahhoz, hogy letisztult vonalaikkal feltárják aktuális gondolataik és érzéseik legmélyét, ezzel meghívva a szemlélőt egy hasonló megnyílásra.
Barti Magdolna soraiban sorsok rejlenek. Életvonalak, melyekben a sötét, vastag függőlegesek vizuális értelemben uralják a kép tömegét. Ezek a sorok szilárdak, nincs bennük törés, olykor egybeolvadnak egymással, támogatólag. Míg más sorok könnyedek, megszakadnak, eltűnnek és beleolvadnak a fehérségbe. Rejtőzködnek. A sűrű sorok együttese háló, amely megtart bennünket, vagy börtön mely bezár? Emberi sorsok melyek időről időre változnak, de egymás mellett haladnak kezdőtől a végpontig.
Hatvani Orsolya balkezes improvizációi különálló apró bolygókat alkotnak, ahol az ember önmagával valamint társaival megélt kapcsolatait követhetjük nyomon a vonalak mentén. A körbeölelő karok szervezik e bolygókörök dinamikáját és határait. A karok eltakarhatnak, és védelmezhetnek, ha szükséges kapcsolódást hozhatnak létre egymás között, és mindenképp körbeérnek.
A fa válik fő motívummá Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta rajzán, melyen a dörgicsei akácfa törzse, kacskaringós göcsörtjei a művész egyedi kézjegyét hordozzák. Az emberi vonások és a természet organikus formái ismét egybeolvadnak, önálló élőlénnyé állnak össze Gitta néni alkotásán. A burjánzó vonalak és tónusok hordozzák magukban azt az erős érzelmi töltetet, mely az elpusztult akác személyes jelentőségét sejteti.
Ruttkay Sándor kalligrafikus minőségű lágy lebegő vonalaiból építi fel az emberi test részleteit, melyek a finom mozdulatok, a mimika, és az érzelmek kihangsúlyozására szolgálnak. A sűrűsödő vonalak burjánzása plaszticitást és az alak jelenvalóságát erősítik, míg a pókháló finomságú vonalak a feltörő emlékeikkel együtt az idő egy másik dimenziójába párolognak.
Erőteljes, érzelmi kitörésnek, extázisnak lehetünk tanúi Frömmel Gyula képén, aki az absztrakt expresszionizmus eszközeivel élve ösztönszerűen használta ki a festészeti technikák gazdag tárházát: folyatás és kaparás is megjelenik, míg az ecsetvonások eruptív mintázata illetve a cím: Shakti Babalon Sutra megkerülhetetlenül hozza elénk a nemi gyönyör képi aforizmáját.
Baranecz Katalin orchideafeje az időből kiszakított felnagyított pillanatként lép elénk, szétfeszíti a keretet óriási szirmaival, így grandiozitásával nyeri meg a néző tekintetét. A szürkéből kiáramló színek az élettel töltődést jelzik.
Mayer Irén apró fénylő foltjaival egy folyamatos vibrálás érzését hívja elő, mint amikor éppen árnyékból a fényre lépünk egy forró nyári napon. A vibrációt a benyúló faágak törik meg, melyek egyúttal kiegyensúlyozzák a kompozíciót és növelik a térbeliség érzetét.
Nem csak a kőzetek, és a természet különféle élőlényei, hanem az ember is képes a teljes átváltozásra. Gedeon Irén képén az absztrakt, rusztikus képfelület apró részecskék rendszertelen sokaságát mutatja. Az átváltozás pillanatában még bizonytalan mi születik, ellenben a szimbiózissal mely játékos átfordításában színbiózis címen él tovább, ahol a színek együttélése folytán eleven szín élmény születik.
Szintén a fénnyel és a színekkel játszik Nagy Ernő sikátorokat idéző festményén. A valóságos és vizionált terek ötvözése, illetve a síkszerűség és a térbeliség bizonytalansága teszi kissé éterivé, lebegővé a képet. A színes, patchworkszerűen összeálló foltok Velence beláthatatlan gazdagságát, felhalmozott épületrészletek pedig sikátorainak izgalmas útvesztőit idézik.
Bohoczki József a végletekig absztrahált geometrikus emberi figura éles mozdulataiban fejezi ki az itt és most ellentmondást nem tűrő érvényességét. A szobor az acél kikezdhetetlen, szilárd anyagával és időt állósságával a nyers valóságot demonstrálja. Akárcsak egy archaikus vallást idéző totem, mely kijelöli a haladás irányát, és éberségre int.
Buczkó Imre önarcképe profetikus hangvételű. A vakító fehér ingben megjelenő festő az előtte álló feladatokkal öntudatosan, szigorúan néz szembe, vállalva jelenlegi önmagát. Az időskor vonásait az energikus testtartás halványítja el. Hogy a homogén hátteret valamint a kereten túli valóságot a jövőben mi tölti be annak csak a fantázia szab határt.
E. Kottek Péter élénk színekkel telített különleges univerzuma tárul fel ismét alkotásain. A titánok lakomáján fantasztikus élőlények kavalkádja áramlik végig a tripctichonon, melynek mindegyik tábláján megjelenik a művész maga sziluett formájában, mint álomvilágának résztvevője és megfigyelője. A három brácsa a világmindenség végtelen hanghullámait árasztja, melyre a misztikus világ színeivel és élőlényeivel együtt mozdul. A restaurált antik órán az idő megállni látszik, haladását a paradicsomi állapot lassítja, melyet a kékségbe öltözött víz alatti élővilághoz hasonlóan fátyolos buborékos réteg burkol, összefogva Kottek Péter képzeletvilágát.
Katona Lucia spirálisa egy belső építészeti térrel játszik, ahol a csigalépcső elsődleges funkcióját elfedve, egy új dimenzióban láttatja a teret. A fotó kompozíciója több látószöget enged meg: ha a spirális alatt állunk a magasságokba nyílik kilátás, míg ha felülről tekintünk bele, az inferno vörös bugyrait pillanthatjuk meg.
Homoki Anikónál a rétegzett üvegtömb meleg, vörös színnel telítődik. Az üveg mintha vulkanikus izzásban lenne. A titokzatos folyadék azonban nem tör ki, hanem az üveg barázdáiban áramlik szét, mint amikor a lelket melegség árasztja el. Ennek a jó érzésnek szétáradása ölt formát a jégtömbszerű boldogságkapuban is, aminek felszaggatott teteje az élet viharait, míg a zöld és a vörös színek a megújulást és a szeretetet jelképezhetik.
Lenkes Ildikó teafilterei többszörös nagyításban, negatív és pozitív fotófelvételként jelennek meg a néző előtt. Elsőre zavarba ejtő a hétköznapi tárgyak fő témává emelése, azonban a bravúros technikai kivitelezés, és a monumentalitása okán különleges vizuális értéket nyernek.
Ilku János fotóján a Hortobágyi tájegység mély tisztelete és szeretete érezhető, melynek életében többször is részese és dokumentálója lehetett. Legkedvesebb témája a magyar puszta, ahol ég és föld tükröződésében a gémeskút jelzi hol vagyunk. A végtelen horizont szépségét csak az erre érzékeny lélek tudja ilyen egyszerűségében megragadni.
Garamvölgyi Béla Tihanyban készült tájnaplója egy hosszú, kitartó alkotófolyamat eredményeként született. A félszigeten található Kráter-tó és környezete légköri jelenségeit aprólékosan rögzítette a vásznon. Figyelmes szemlélésével felfedezhetjük, miként változnak a tájat rendező fényekkel együtt az általuk közvetített hangulatok.
Schmidt Gabriella plasztikus alkotásán vertikális, horizontális, és diagonális tagolások vezetik a szemet mindig a következő fokra. A hullámkarton keskeny barázdái a felfelé futó vonal mentén a kis léptéket, az aranyszélű lépcsőfokok pedig a nagy léptéket adják.
Kurucz Ferenc örömfestőként a csatornahíd elrejtett belső boltívét is ragyogó fénnyel töltötte meg. A víz tükröződése által a kompozícióból egy teljes fénykör emelkedik ki, mely 360 fokban körbevilágítja az ábrázolt teret.
T. Szabó Magda festményein is építkezik. A szentendrei épületrészleteket játékosan rendezte újra a síkfelületen, kihasználva a háztetők, tornyok, dombok, kanyargós utcák meglepetésszerű kapcsolódását, izgalmas kiszögeléseit.
Rumi Rózsa nagyvonalakban felfestett, szinte absztraháló tájképében nem az ábrázolt táj, hanem a fényjelenség válik kiemelkedő szereplővé, mely a vidéket szinte kettéhasítja.
Tasnádi Szandra az általa olyannyira kedvelt organikus formákat most a magyar népi motívumokban elevenítette fel, némely mintát tovább gondolva, átalakítva. A kitűzőként funkcionáló s a trikolór színeiben pompázó, címeres vagy virágos kerámiai új értelmet adnak a kokárda használatának: dekoratív, időtálló kivitelezése a mindennapi viselést kínálja, ám törékenysége miatt óvni kell, akárcsak hazaszeretetünket, nemzeti érzéseinket.
Varga László kék eső című fotó összeállításán az aszfaltban megőrződött véletlenszerű benyomódások egy elrejtett világ távoli jeleiként tűnnek fel, melyekben a lezúduló eső formát nyer, ezáltal láthatóvá teszi a mintázatokat. A zöld tányér használói által válik a sorozatképek főszereplőjévé, legitimálva az elkapott pillanatokat.
Szokatlan tájrészlet fogad minket Siklós Péternél, akit leginkább a jelentős pillanatok, gesztusok, mozdulatok megörökítőjeként ismerünk. Itt a tiszai holtág természeti környezetének mozdulatlan, meditatív csendjét rögzíti, ahol a kompozíció egyensúlyát és tagolását a benyúló hajók adják.
A tudományos meghatározás szerint a rája „a tengerfenéken él, így alakja ahhoz idomult”. Török Ibolya lapos, kövön nyugvó rája szobra a pihenésben mutat példát számunkra. Külön érdeme hogy az állat puha, sikamlós testét a mészkő keménységében is sikerült visszaadnia.
A művek és alkotóik méltatását Pilinszky János gondolataival zárnám, ahogyan egykor Kondor Béla kiállítását nyitotta meg Székesfehérváron. Szavai úgy gondolom erre a kiállításra ugyanúgy érvényesek. „Igen: ma itt olyan felismerésekre nyílik alkalom, amiből bár a tompák és csak műveltek kimaradnak, a valódi érzékenység annál több bátorítást nyerhet.”
Budapest, 2019. november 7.
Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Tomory Lajos Múzeum
A képekért köszönet Varga Lászlónak!
A Tomory Lajos Múzeum, a HKE (Honvéd Kulturális Egyesület) valamint a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület együttműködésének – és Frömmel Gyula alelnök úr szervezőmunkájának – köszönhetően szeptember 7-én, egykori barátunk és Kollégánk emléke előtt tisztelegtünk ezzel a kiállítással. Nádasdi Misi kezdeményezte a Kerítéskiállítást, a pestszentlőrinci Teleki utcában – ahol egykor az általa alapított F+F Gallery is működött. Művészeti akció-programjának lényege: “A kerítések nem elválasztanak, hanem összekötnek.” Az évről-évre megrendezésre került esemény a galéria bezárása után, Ódor Katalin karolta fel, az általa vezetett PIKHÁZ és a Jövőműhely egyesület szervezésében Pestszentimrén is gyökeret eresztett.
Idén, hagyományteremtő szándékkal a Tomory Lajos helytörténeti múzeum adott otthont az rossz idő ellenére is számos kiállított idevonzó fesztiválnak. A kiállítást Heilauf Zsuzsa, igazgató nyitotta meg.
A felvételekért köszönet Varga Lászlónak!
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület Tavaszi Tárlata – Folytonosság II.
Kedves Művészek, kedves Egybegyűltek!
Garamvölgyi Bélától kaptam azt a megtiszteltető felkérést, hogy megnyissam a XVIII. Kerületi Művészeti Egyesület XXIII. Tavaszi Tárlatát, ahol 27 művész 32 alkotását szemlélhetjük. Ennek a kérésnek szeretnék most eleget tenni.
Azt hiszem a folytonosság, mint hívó szó mindenképpen pozitív előjellel bír, és kapcsolódik mind a művészeti egyesület, mind a Tomory Lajos Múzeum életéhez is. Az állandó jelenlét, ugyanakkor folyamatos, dinamikus változás, amely mindkettőt jellemzi és a folytonosság jegyében e megnyitóban összefonódik.
A folytonosságban benne rejlik a paradoxon. Egyetlen szakadatlan állapot folyamatos alakulásáról, formálódásáról van szó, ami stabil mégis képlékeny. Sokszor csak visszanézve látjuk, mire szolgáltak az egyes állomások életünkben, ahhoz, hogy ma ott tartsunk, ahol vagyunk. Mindennek meg van a maga ideje az ég alatt- mondja a szentírás, és egy kis szerencsével azt tudjuk mondani: most épp ott vagyok, ahol lennem kell.
Egy alkotói életmű és maga az alkotó sem létezhetne folytonosság nélkül. Az alkotás tartalma, formája változhat, de az alkotó ugyanaz marad. Legalábbis fontos, hogy mindig önmagát tudja adni, és engedje, hogy a műalkotás a benne rejlő ezernyi rejtett – olykor meghökkentő – árnyalat feltárására adjon lehetőséget. Leginkább ezáltal ismerhetjük meg a művészek igazi valóját, semmint életrajzi adatok böngészésével.
A művész rejtőzködő, ám egy időben önfeltáró attitűdjét megragadva, sorra venném az itt kiállítókat, megkísérelve egy áttekintést adni arról, ahogyan most alkotásaik tükrözik őket. Miután a kiállítótérben is abc sorrend szerint haladnak a művek én is ezt követném.
Árvay Zolta rögtön meglep minket. A tőle megszokott, több féle anyagot és technikát alkalmazó archaizáló absztrakt tábláitól eltérően most egy másfajta eredetet kutat fel és mutat meg: a vidéki élet egyszerűségét. Letisztult kompozíció, népi naivitás, nyugalom jelenik meg ebben az újfajta hagyományőrzésben.
Baranecz Katalin virág parafrázisai, melyek egy négyes ciklusban jelennek meg többrétűen adják meg a folytonosság érzetét. Gondolhatunk a négy táblakép egymáshoz való viszonyára, a művész korábbi alkotásainak átfogalmazására, esetleg élő, háromdimenziós virágok újragondolására a vásznon.
Barti Magdolna digitális nyomatra festett rendkívül érzékeny apró képén a horizontális vörös vonal hordozza az életet. A természeti lenyomatokon elementáris erővel, vakító fehérségben terjed szét a tisztaság. A halált az élet váltja fel.
Buczkó Imre a sors útján járva valahol rezonál alkotótársa képére. A tőle megszokott finom akvarell technikával, allegorikus jelentéstartalommal dolgozik. A természet nyomon követhető körforgásában tár elénk egy sorsot. A méltatlanul megcsonkított fa, más módon tör utat magának, egy új hajtásban adja tovább az életet.
Fark László rétegzett grafikáján a roncsolt, töredezett felületből kinövő női torzó szép vonala az, mely enyhülést hoz a melankóliába, és hídként ível a repedések fölé. A művészet allegóriájaként rámutat arra, hogy az alkotás a kietlen, sivatagos időszakokban is a szépség élvezetét nyújtja.
Frömmel Gyula absztrakt expresszionista képe első pillantásra a fodrozódó vizű, háborgó Balatont idézi, egy vitorlással hullámain, a következő hatás viszont lelket szólító, hiszen erőteljes érzelmeket vált ki belőlünk. A vöröslő ecsetvonások pulzáló jelekként és stabil erőként hatnak a vad, extatikus sodrásban, amely szétfeszíti a vászon határait.
Hasonló lelki tájkép, a Tihanykák folytatása Garamvölgyi Béla részéről, ahol a tihanyi Kráter-tó mélyére látunk, de nem fizikálisan, hanem egy belső látás által. Fény és sötétség egymásra felelő játékában rajzolódik ki maga a tájrészlet mely, egy hosszú ideig érlelt belső alkotó folyamatnak egyik gyöngyszeme. A meleg fények láttán egyre beljebb és beljebb kerül a szemlélő, és egy óvatlan pillanatban maga is a táj részévé válhat.
Hatvani Orsolya bal kezével húzott fekete vonalai adják meg a kép folytonosságát, nem csak formailag, de tartalmilag is. Mintha egyetlen levegővételre megrajzolt világok lennének, alakok, akik egymásba gabalyodva, egymást és önmagukat keresve élnék át a kapcsolódás, és a kötődés kiszolgáltatott ám biztonságot egyaránt adó tapasztalatát.
Ilku János méltó parafrázisát adja fotóján Botticelli Vénuszának, akinek születésekor ez alkalommal megremeg a föld, alakja megmozdul, szinte kilépni látszik az egyébként kiszáradt kútból. És mindez az örökkévalóságot szimbolizáló körben történik.
Kolláth Mariann textilhatású dekoratív olajképe Edouard Vuillard díszítő funkcióval is rendelkező hatalmas vásznait juttatja eszünkbe, melyek szimbolikus jelentőséggel bírnak. Itt a faktúra mögött egy álomszerű, misztikus kert bontakozik ki, és talán a néző feladata továbbszárnyalni ebben a képzeletbeli világban és megtalálni a fényben rejtőző madarat.
H.A.Z.A. különálló betűk halmaza egymásba szőtt karton szalagokon. Összefonódnak egy felületté, mégis különválnak, és végül összeállhatnak a számunkra kedves szóvá: haza, amiről mindenkinek egy konkrét kép jelenik meg a fejében. A tipográfia, mint képi elem színes kavalkádban hat ránk Koscsó László alkotásán. Betű, szó, és vizuális elem egyszerre.
Bezárt ajtók, és bezárt ablakok az omladozó viskókon. Lehetséges, hogy Lenkes Ildikó fotói az utolsó dokumentációk egyikei a megörökített épületekről. Az omladozó házak mégis új esztétikai értelmet nyernek a kompozíciós beállítás, a fények és a színek nyomán. A fotók mondhatni felújították, megszépítették „rendbe tették” az épületeket a vizuális észlelő számára.
Kurucz Ferencnek elsősorban nem a realisztikus portrékészítés volt a célja, amikor megfestette Leonard Cohen fekete-fehér gitáros alakját, inkább az énekes gondolatvilágának, alakjának továbbéltetése, emlékezetének átadása, egyetlen kiragadott pillanatban megőrizve az utókor számára a híres halleluját.
Lizák Pálma reprintje a digitálisan sokszorozható, zeneiparban is könnyen felhasználható plakátok, szórólapok világát idézi, ahol a színek, formák gyorsan változtathatóak. A közvetített tartalom lényege azonban megmarad.
Hasonlóan reprint, valószínűsíthetően egy saját műalkotás digitális másolatával állunk szemben Mayer Irén esetében is, ahol a napraforgófejek figyelő szemekkel kiegészülve fürkészik a szemlélőt. Itt gondolhatunk a virtuális világ megfigyelő rendszerére is, amely mindent megjegyez, tárol. Életadataink eme folytonossága azonban kevésbé megnyugtató.
Nagy Ernő a kép felületét benövő impresszionisztikus fa lombkoronájában a színek kavalkádját használja fel a változó folytonosság megjelenítéséhez. Benne rejlik az évszakok ciklikus váltakozása, ami rezonál az emberi állapotok, hangulatok változékonyságára.
Oszter Dezső pasztellképén derengő, angyali fényben jelenik meg a nő, az édesanya, aki termékenysége által biztosítja az élet folytonosságát.
Rumi Rózsa ebben tovább lép és egy teljes generációt fest meg, parafrazálva Derkovits Gyula Nemzedékek című képét, kiegészítve egy szimbolikus vízióval: a gigantikus aranytojás a hegy tetején egyensúlyozva jelképezi az emberi élet egyedülállóságát, szentségét és isteni magasságokban történő szinte képtelen beteljesülését.
Saját maga szívós gyökerei adják a folytonosságot Rózsavölgyiné Tomonyák Gittának, akárcsak korábbi műveiben. Az önarcképként is értelmezhető, finoman megrajzolt göcsörtös gyökérzetből apró zöldellő ágacska sarjad, jelezve az állandó megújulásra való készséget.
Ruttkay Sándor bravúros krétarajzán a várakozás állapotában leledző ember jelenik meg. Ahogyan a nő és a férfi arca közel ér egymáshoz a jelentés és a kompozíció összesűrűsödik. Az egyébként kiegyensúlyozott légkör itt megtelik a feszültséggel.
Sándor József Attila táblaképe monumentalitása okán erőteljes hangsúllyal bír a kiállítótérben, eláraszt minket az emlékek néhol előtűnő, néhol elhalványuló foltjaival, alakjaival. Mintha vizuális megjelenítésében láthatnánk gondolatainkban lepergő emlékképeket, melyek jönnek és mennek. Vagy maradnak.
Schmidt Gabriella szokatlanul újban, egy egyszerű hullámkarton felületi játékában találja meg a folytonosság izgalmas varázslatát, a színek és a faktúra ritmikus keverésével.
Siklós Péter Tavaszt idéző fotója akár Botticelli parafrázisnak is beillik. A táncoló nők kecses dinamikus mozdulataikkal egyetlen folyamatos frízzé állnak össze, fénylő alakjaik virágként bomlanak ki, megteremtve az éppen nyiladozó tavasz atmoszféráját.
T. Szabó Magda az építész precizitásával fűzte fel egy harmonikus kompozícióba saját életművét, tételesen felsorolva, megrajzolva az általa tervezett és megépült házakat. Egy folyamatos alkotótevékenységben találkozunk szembe a művésznő önarcképével, aki a tervrajzok alapjául szolgáló papírból önmaga sokszorosított másolatait jelenítette meg az egyes épületek mellett. A folytonossághoz az építész és a képzőművész koherens munkája járul hozzá.
Zsolnai Mihály fából készült alkotásai anyaguk révén már önmagukban hordozzák az állandóság és növekedés kettőségét, szimbolizálva azt a gazdagságot, amit a természet nyújt az embernek. Zsolnai az íves gallyak közé beillesztett tükör formavilágával, a lépdelő turista alakjával az úton levést közvetíti, azt hogy önmagunkkal mindennap szembe kell néznünk. Az ara megmerevedett alakja a várakozás feszült pillanatában elhagyva a régit, de még félelemmel állva valami új előtt, ismerős érzéseket kelt bennünk.
Török Ibolya sütkérező kishableánya az élet folytonosságának, az alkotómunkának talán éppen azt a momentumát idézi meg, mely a növekedéshez mindenképp elengedhetetlen: a sziesztát. Letisztult formáival a szemünk számára is megpihenést ad.
Ennek ellentétpárjaként Tasnádi Szandra Petőfi portéját mintha csak a szellő fújta volna a virágok közé, hogy már illanjon is tovább, ahogyan a költő rövid életével is történt. Ritka, hogy egy szobor a finom mozgásoknak és érzelmeknek a meglévőnek és a már elmúltnak ilyen kézzelfogható mementóját adja.
Végszóként szeretnék élni a szobor talapzatán megjelenő Petőfi idézettel, miszerint „elhull a virág, eliramlik az élet” – de rajtunk áll, hogy miként ragadjuk meg a jelen pillanatot. Az alkotás az, ami segíthet, hogy az életfolyamunk egyes stációi jelenvalóvá váljanak számunkra és egy állandóságot biztosítsanak tovatűnő, rohanó világunkban.
Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész
Tomory Lajos Múzeum
Budapest, 2019. 05. 13.
