Kedves Alkotóművészek, kedves Hozzátartozók, Barátok és Érdeklődők!
A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület elmúlt 5 éves időszakát áttekintve gyümölcsöző folyamatok elindulásáról adhatunk számot. A következetes, színvonalas munka, az innovációs készség, a kitartó érdekképviselet erősítette az alkotóközösség szakmai tekintélyét és támogatottságát, és ezzel párhuzamosan a tagok életműveiben is előrelépést, fokozatos változást láthatunk.
Az 5. Itt. Most. tárlaton látható alkotói sokszínűségről árulkodó műalkotások sora, letisztult, érett formavilágot tükröz. Izgalmas megfigyelni, hogy – a kifejezőerőben történt hangsúlyos elmozdulások, hogyan érvényesültek az alkotók munkáiban. Az expresszív kifejezésmód általánosan jelen van a művészeknél, különösen az absztrakció körébe tartozó ábrázolásoknál bukkan fel, de a realista, látványelvű alkotások esetében is előfordul az intenzív színek és hangsúlyos formák használata. Bizonyos műveken a naturalisztikus természeti elemek szimbolikus jelentést kapnak, ezzel túlmutatva a konkrét látványon, olykor pedig annak átírásával az álom és valóság határán egyensúlyoznak. Az egyedi grafikákon a vonal, mint kifejezőerő szervezi a kompozíciót, kalligrafikus rajzosságukkal együtt tartalmi súlyuk van, s csak úgy, mint a kerámia és a szobrászművészeti alkotások markáns érzelmi töltettel rendelkeznek.
Ágoston-Papp Mónika Ártatlanok című alkotásán a különböző anyagok merész ötvözésében, és a tartalom megfogalmazásában egy újfajta kifejezésmóddal él a korábbi műveihez képest. Megszokott bájos mesebeli alakjait a szakralitás és a szenvedés realitása hatja át, ami egyfajta éteriséget, könnyedséget ugyanakkor ércességet egyaránt kölcsönöz a kerámia kép számára.
Baranecz Katalin képén a kompozíció jól eltalált arányai és az egységes, összefogott képi megfogalmazás stílusérlelődésről árulkodik. A rá jellemző csillagokból, természeti elemekből összeálló formavilága Klimt aranyló, szecessziós világával ötvözve az organikus absztrakció egészen egyedi megjelenítését nyújtja.
Barti Magdolna a különféle képzőművészeti technikák és műfajok között tett kalandozásai után, legújabb, Ahogy kint, úgy bent, című képén ismét visszatért a fotókból montírozott digitális kollázs műfajához. Sokat ábrázolt, több irányból megközelített témája a külső és a belső világ találkozásának jelképes megragadása, ezúttal egy szürreális képi világot hoz létre, ahol a természeti látvány egy vizuális kakofóniában oldódik fel.
Buczkó Imre az Orion csillagkép ködfoltjainak és fényes pontjainak ábrázolásában finom, aprólékos ecsetkezeléssel örökíti meg a légkörben kibontakozó, szemkápráztató lassú mozgásokat, amely így egy időpillanat törtrészét merevíti ki a vásznon. Történelmi témát feldolgozó, ám személyes érzelmekkel átszőtt festményén Szent Imre herceg halálának pillanatában az elveszettnek hitt remények feltámadnak és átlényegülnek a két alakot körbeölelő szakrális fényben.
E. Kottek Péter zenével átitatott egyéni univerzumának hangjai csendülnek fel különleges alkotásán. A szobor formájában újjáéledt régi hangszer töredék a kőlap felületére, mint apró hegedű vetül, ezzel felcsillantva a szinesztézia valódi esszenciáját.
Frömmel Gyula az oázisban található megnyugvás, megpihenés felszabadító érzését korábbi alkotásaihoz hasonlóan az absztrakció expresszív eszközeivel láttatja. A töredezettséget, érdességet sugalló markáns gesztusok között felbukkanó gömbszerű alakzat a kompozíció vizuális nyugvópontjaként közvetíti a felülüdülés, és stabilitás érzetét.
Garamvölgyi Béla régóta foglalkoztatott témája a tájak, tájkivonatok, „párlatok”, melyben az évek során stílusvilágának lassú átalakulása érhető tetten. Az eleinte realisztikus részletekkel operáló kis képei, egyre inkább a redukció, a sűrítés, az absztrahálás irányába mozdultak el, ahol az intenzív színfoltok a hajszálvékony kontúrvonalak és a fény-árnyék játékának különös összhangzata alkot egy új vizuális látványt.
Gedeon Irén sűrűn rétegzett masszív, mégis érzékeny képfelületei erőteljes érzelmi töltetet hordoznak, ami különösen jól megmutatkozik Metakommunikáció című képén. Bár az archaikus jelek, bevésések a néző számára kognitívan nem értelmezhetőek, mégis az erőteljes kisugárzással rendelkező képi élmény a dolgok mögöttes, szavakkal nem kifejezhető lényegiségét tolmácsolja.
Hatvani Orsolya egyvonalas tollrajzai kicsiny méretük ellenére önálló világokat alkotnak, amelyekben az alapvető, egyetemes emberi érzések, létállapotok szimbolikus jelekből olvashatóak ki. Béke című egyedi grafikáján stilizált, jelzésértékű formákból bontakozik ki a mélyebb jelentés: a teljességet jelképező körben az ölelésből fakadó megnyugvás, elfogadás és szeretve levés állapota.
Ilku János triptichonként összeállított fotósorozatában a letűnőben lévő tiszta paraszti élet szentséggé nemesül. Két szélső fotóján a paraszt ember egyszerű alakja szinte ikonszerűen jelenik meg a tájban. Az aranymetszés szabályai szerint létrehozott kompozíciók a természettel egységben élő ember kiegyensúlyozottságát és harmóniáját sugározzák.
Kolláth Mariann ezúttal is egy misztikus, álombeli látványban fogalmazta újra természetközeli tapasztalatait Álom című alkotásán. A tondó formájú festményen a dekoratív, texturális hatással rendelkező lila virágok függönyként veszik körbe a mesebeli madarat, amely szinte összeolvadni látszik a körülötte élő vegetációval.
Kurucz Ferenc Őszi ragyogás című festményén a szabad, oldott ecsetkezeléssel megörökített erdei utat éteri hangulat járja át. Az alacsonyan járó nap vakító fényreflexei és a páradús levegőt visszhangzó atmoszférikus hatások, szinte feloldják a látvány részletformáit.
Lenkes Ildikó a környezetvédelmi témában megfestett képeinek soron következő darabjain ismét a fogyasztói társadalom elképesztő pazarlásának és felelőtlen viselkedésének álcáin világít át. Élővizeinkről készült elképzelt röntgenfelvétele ugyan esztétikai megjelenésében vonzó, ám éppen ezzel hívja fel a figyelmet a lesújtó valóságra.
Mayer Irén a természeti táj és a városképek után egy új témát emelt festményei sorába, a női akt egy sajátos átírását, amelyet a kroki műfajából kiemelve önmagán túlmutató jelentéssel ruházott fel. A halványan felvázolt női alak és a rétegezett csurgatott festéknyomok együttese a közelség és a távolság különös játékát adják, ezzel vezetik be a nézőt az álomvilágba.
Nagy Ernő velencei téma variációiban a művészi kifejezésmód finom érlelődését figyelhetjük meg. Míg korábbi képein inkább a strukturáltság dominált, addig Venezia Sacra című festményén a jelzésértékű színfoltokban szinte feloldódnak az épülettömegek kontúrvonalai, és az akvarell levegős könnyedsége járja át a kompozíciót.
Oszter Dezső egy karakteres nézőpontból ragadta meg a városképet, ahol az épületek súlyos tömegeit fény-árnyék kontrasztokkal ellenpontozza, ezzel felszabadítva a terek zártságát, és keménységét.
Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta legutóbbi pasztellkréta alkotásaiban a fákért érzett örök aggodalma és szeretete válik kézzelfoghatóvá. A kivágott, megcsonkított fák sorsát végigkísérve találta meg bennük a nekünk szóló örök reményt, miszerint minden megújul, a halál csak látszólagos. Legutolsó kréta rajzán egy kerületi fa újjáéledését gazdag színvilágban tolmácsolja, mely intenzív, túláradó érzelmeket sejtet.
Rumi Rózsa könnyed, nyári akvarell képein a felszabadult életérzést az oldott formavilág és a növényzet harsogó zöldje nyújtja, a kanyargó folyó és a fák messze futó sora pedig kitágítja a kép keretét.
Ruttkay Sándor kavargó, pókháló finomságú vonalakból szőtt éteri alakjai helyett ezúttal tűpontos, anyagiságukban megragadható emberi testeket rajzolt Napimádók címmel. Jellemző, egyedi karaktereit hangsúlyos testi jegyek mentén alakította ki, amelyekben a miniatűr részletek majdhogynem naturalisztikus pontossággal rajzolódnak ki.
Schmidt Gabriella az általa szívesen megörökített női portrékhoz visszatérve Kék árnyék című festményén egy merész fauve áthallással dolgozta ki főszereplője alakját. A kompozíció erőteljes vizuális karakterét a kék és a sárga egymásnak feszülő intenzív színkontrasztja és zöldbe történő átjátszása adja.
Siklós Péter jazz zenéhez fűződő bensőséges kapcsolata elevenedik meg Borbély Mihály jazz zenészről készült érzékeny portréján, ahol az arc koncentráltan tükrözi a megörökített személy lélekállapotát, a zene nyújtotta élvezetet és elmélyültséget, amelyet a közönség is megélhet egy ilyen koncert alkalmával.
Hihetetlen kifejezőerővel, lendületes vonalakkal és lényeglátó megformálással rajzolta meg T. Szabó Magda az Ukrajnát megszemélyesítő ősanya monumentális alakját, mely domborulataiban hordozza a biztonságot, az erőt és a termékenységet. Ez az elementáris erő és mindent elsöprő áramlás, amely absztrakt képének kifejezőerejében is megnyilvánul.
Török Ibolya ezúttal is igazán eredeti, megindító formában öntötte az anyagba gondolatait. A Hazafelé című bronz szobrában az égi, gravitációval dacoló szárnyalás és a földi léptékkel mért haladás elválaszthatatlan kettősége sűríti magába az emberi életút paradoxonját. A Másodállásban pedig a földi lét hiábavalóságainak megmosolyogtató tapasztalata ironikus hangvételben mutatkozik meg.
Úgy gondolom, hogy a művészek munkáiban egy régóta érlelődő alkotói folyamat gyümölcsei nyilvánulnak meg, melyre mindannyian büszkék lehetnek. Ezért én is szeretettel gratulálok nekik, és mindenkinek szívnyitogató nézelődést kívánok!
Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész, Tomory Lajos Múzeum
Budapest, 2022. 11. 03.
Az V. Itt. Most. Tárlat katalógusa megtekinthető itt.
Varga Lászlónak külön köszönet a fényképekért!
