Kedves Alkotóművészek, Családtagok, Barátok, Érdeklődők!
Immár ötödik alkalommal ér az a megtiszteltetés, hogy megnyithatom a 18. kerületi Művészeti Egyesület Itt.Most tárlatát, és visszatekintve a korábbi években bemutatott munkákra, meglepetéssel és örömmel konstatáltam magamban, hogy milyen sokirányú átalakuláson és fejlődésen mentek keresztül művészeink. Mind stílusban, mind technikában egyre bátrabb, egyre hitelesebb megfogalmazásokat láthatunk. Érdekes megfigyelni, ahogyan a monokromitás illetve az intenzív színek váltakozása párhuzamosan mutatkozik meg az alkotásokon, miközben erősödtek az absztrakt irányokba tett kitekintések. Ám az ihlető forrás továbbra is a természet, a maga mikro és makro környezetével, annak hagyományos és újrarendezett formáival együtt.
S ha már újrarendezés, akkor nézzük meg közelebbről Ilku János Ómagyar Mária siralom vershez készült fotómontázsait, amelyben Jézus születése és halála a jó érzékkel kiválogatott népművészek munkáin keresztül jelenik meg. Megtalálhatjuk benne az ősi szövegek érzésvilágát, és a magyar népművészet sajátos naiv báját, mindezt egy veretes temetői vaskeresztbe foglalva, ami érzékelteti a ránk hagyományozott érték és hitrendszer súlyosságát.
Másik fotóművészünk Siklós Péter az artista fivérek testéből komponált új alkotást. A fény-árny játékból kirajzolódó cizellált izomtömegek és a szofisztikált mozdulatok a klasszikus görög szobrok szépségideálját elevenítik fel előttünk.
Szintén a cirkusz világából idéz Kurucz Ferenc bohóc alakjával, amely egy megkövült, varázsát vesztett pillanatról ad számot monokróm színvilágával, kimerevített gesztusaival. Szimbolikus megfogalmazással él tövises erdőrészletében, ahol fájdalom hasítja szét a kép síkját, miközben alul a remény patakja csörgedezik.
Hasonlóan jelzésértékűek, emlékeket, érzelmeket közvetítenek Rumi Rózsa részletesen kidolgozott rézkarcai, kiválóan használva a grafikai technika adottságait. Képei puhák, lírai töltettel rendelkezne
A természeti látványt, a városrészletet önálló témaként impresszionisztikus megoldásokkal hozza elénk Oszter Dezső. Gyors ecsetkezelésekkel, a fényhatásokat kiemelve mozgatja meg a formákat, alakzatokat, ezzel egyfajta expresszivitást, és vázlatszerűséget kölcsönöz a látottaknak.
Tájképek tekintetében Garamvölgyi Béla az absztrakt irányvonalat erősíti. Kisképeiről ismert motívumvilága elképesztő vizuális energiával rendelkezik a nagy vásznakon. Felületük a sajátos festéstechnikai eszközöknek köszönhetően szinte lélegzik. Vitalitásukat intenzív színkontrasztjai és organikus-absztrakt elemeinek játékos váltakozásai adják, míg aprólékos részletei elmélyülésre késztetnek minket.
Rokonságot mutatnak velük Barti Magdolna könnyed, mégis izgalmas tartalmakat kínáló belső tájképei. A lazúrokkal, színátmosásokkal először egy különleges, vattaszerű, puha környezetet alakított ki a vásznon, majd az Utolsó táncon egy egészen merész gesztussal felhasította az alkotói teret, és a horror vacui fölé emelkedve, új dimenziót nyitott meg a festmény felületén.
A jelek szerint az absztrahálás felé halad Nagy Ernő stílusvilága is. „Befejezetlen tájképén” jelzésértékű, expresszív színfoltokból építkezve alakítja ki a kompozíció tömegeit, formáit. Részeire bontja a látványt, hogy az optikailag ismét összeállhasson a szemlélő előtt.
A földalatti, vagy a minket behálózó, bennünk létező szövedékek láthatatlan mozgásait, rétegződéseit emelte szimbolikus motívummá Baranecz Katalin. Az archaikus mintázatok örökérvényűségét az arany és a fekete színek egymást erősítő kettőse visszhangozza.
Ez a fajta ősiség bontakozik ki Frömmel Gyula expresszív absztrakt stílusú alkotásain, a megkövült lenyomatokat idéző mintázatokban, a sűrű festékszövedékek titokzatos árnyalatú fraktáljaiban, és a munkáiban gyakran visszatérő, környezetét maga köré gyűjtő gömbszerű alakzatában. Utóbbi a teljesség, a harmónia és a világteremtő létezés vizuális összefoglalása.
Gedeon Irén ezúttal is húsba maró, idegszálainkat tépő, brutális érzelmi és szellemi vihart közvetít képeivel. A vakolt felületeken megjelenő súlyos, fekete maratásokban, fröccsentet foltokban és remegő cérnavékony vonalakban tökéletesen manifesztálódik az a kíméletlen pusztítás, és ésszel fel nem fogható rettegés, ami a háború sajátja.
Eddig nem látott, sejtelmes absztrakt vízióit szabadította el Mayer Irén a vásznon, ami egy organikus, folyamatosan mozgó élőlény módjára terjeszkedik az alkotás terében. A lángokként felcsapó tünemények, egy természeti jelenséghez fogható spontaneitással kápráztatják el a szemlélőt. Így vonnak be minket is a vizionálásba.
E. Kottek Péter szürreális vízióiban különös, humanoid madarak, és női testtel rendelkező hibrid lények elevenednek meg, amelyek technikailag is elkülönülnek egymástól a képen. A titán Prométheusz félelmetes alakjában pedig a pusztítás és a harag tüze elevenedik meg szimbolikusan, mely univerzális méretek ölt.
Kolláth Mariann az élővilág láthatatlan éjjeli szépségét a rá jellemző textilszerű dekorativitásában emeli ki, amelynek valótlan ragyogását a feketére alapozott háttér adja. Női báj és érzékenység sugárzik a vászonról.
Schmidt Gabriella képeinek gyakori témája a nő kaméleonszerűen változó, elbájoló, titokzatos lénye. A visszatérő portré műfaját ezúttal játékos megoldásokkal változtatta egyedivé, konstruktív elemekből, és dekoratív felületekből építkezett, ill. szószerint vakolt, így a női arcban egy nagyon izgalmas, emlékekből szövődött ünnepi időkapszulát hozott létre.
A teremtő, életadó erőt öntötte formába rendhagyó organikus vázájában Ágoston Papp Móni. Az élet áramlását az állapotos női alak domború sziluettje szimbolizálja, körülötte a vulkanikus kőzetmaradványokat idéző textúrákban felbukkanó petesejtek és a víz jelzésértékű jelenléte az áldott állapot örökérvényűségére emlékeztetnek, mely sok millió nő életében fonódik össze.
Hatvani Orsi egyvonalas tollrajzaiban ismét emberi létállapotok és kapcsolódások esszenciális kivonatát mutatja meg nekünk. Lendületesen, mégis érzékenyen megrajzolt kezei mindent elmondanak. Mint ismeretes, „a kéz az egyik legkommunikatívabb testrészünk, gesztusaival a legkifinomultabb nonverbális jelrendszert tudja létrehozni”, s a grafikák esetében a legarchaikusabbat.
Ruttkay Sándor a rá jellemző virtuóz rajzkészséggel kavargó vonalhálókból szövi az életből merített helyzeteket és viszonyulásokat. Sajátja a groteszk ábrázolásmód és a finom erotika, amelyeknek ezúttal újabb különleges darabjait hozta el. A síró-nevető bohóc kedves figuráját, a kegyetlen dámát, a hívogató kurtizánt és a kecsesen elomló primadonnát. Szereplőit mind a legfinomabb érzelmi árnyalatokkal teszi elevenné.
Fark László bravúros tollrajzában a női profil szenvtelen arcát bámulatosan emeli ki az őt körülölelő plasztikusan kialakított anyagszerű felülettel. Miközben a grafika a klasszikus reneszánsz portrék stílusvilágát és az ókori pénzérmék profilban ábrázolt arcképeit idézi, izgatott vonalhálói már a modernitás virtuális zaját tükrözik.
Lenkes Ildikó naturalista festmény sorozatának legújabb darabján nem szokványos témát dolgoz fel. A képein megörökített, látszólag hétköznapi használati tárgyak létkérdések médiumává válnak. A széttépett, összegyűrt papírdarabok, wc papír gurigák, és a félig elszakadt önportré nem csak kollektív, de egyéni téren is értelmezhető elhasználtság, elhanyagoltság kontra megújulás/átalakulás lehetőségét vetik fel.
T. Szabó Magda önportréja ösztönös gesztusaival, vibráló színeivel egy igazán eleven érzelmi világot közvetít számunkra. Meglepően bátran, és jó érzékkel egyesíti művészetének absztrakt expresszív és figurális oldalát. A két műfaji megközelítés kivételes összhangban találkozik a képen, miközben egymás tartalmi mondanivalóját erősítik.
Egyértelműen látszik, hogy a kiállított alkotásokban végigvonul valami ősi és örökérvényű, ami a modernizáció töredezett valóságát új egészként mutatja fel számunkra. Az egyedi stílusvariációk és vizuális ötletek pedig véleményem szerint arra ösztönöznek, hogy mi is olyan módon alkossuk meg saját valóságunkat, amelyben otthonosan érezhetjük magunkat.
Gratulálok az inspiráló, gondolatébresztő műalkotásokhoz, és a kiállítást ezzel megnyitom!
Szabó Zsófia Lilla művészettörténész
Köszönjük a fotókat Varga Lászlónak!
