Folytonosság VIII.
Egyesületünk minden tavasszal megrendezi tagjai és meghívott művészbarátai számára a friss alkotások seregszemléjét a Kondor Béla Művelődési Házban a Tavaszi Tárlat keretében. Néhány éve ennek az év eleji bemutatkozásnak visszatérően „Folytonosság” a címe, mely idén különösen is sokat mondó számukra, hiszen társaságunk idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját!
Március 10-én Szabó Zsófia művészettörténész nyitotta meg a kiállítást minden művész munkáját értelmezve és elemezve. A zenei közreműködést az Acoustic Souls Duó adta. Majd az egyesület elnöke, Lenkes Ildikó vette át a szót és nagy meglepetést jelentett be: Zongor Roni grafikus- és festőművész tagtársunk rengeteg időt és energiát áldozva, rendkívül elegáns új arculatot és honlapot készített az évfordulóját ünneplő egyesületnek, amelyen ráadásul minden tag saját oldalt is kapott! Roni, nagyon köszönjük!
Az alábbiakban Szabó Zsófia művészettörténész megnyitóbeszédje olvasható:
Tavaszi tárlat- Folytonosság megnyitó szövege 2025. 03. 10. 18 óra
“Kedves Alkotók, Családtagok, Barátok, Érdeklődők!
Az Egyesület 30 éves fennállásának évében van okunk ünnepelni, hiszen viharos vizeken bár, de hajthatatlanul halad tovább az alkotóközösség hajója. Tagjai továbbra is képesek a megújulásra. Finomhangolják, bővítik saját művészi világukat, gyakran az absztrakcióban vagy annak irányában kalandoznak képeiken, némelyek bekacsintanak a szürrealizmus felé, és a természet ihlette alkotásokból sem érezhetünk hiányt. Vendég művészeink munkái pedig tovább emelik, bővítik a csoport eklektikus, ám annál gazdagabb művészeti nívóját. A stílusok, technikai megoldások, gondolatfolyamok, álmok között cikázhatunk tekintetünkkel, megtalálva benne azokat a részleteket amelyek éppen most nekünk, rólunk szólnak. Mert talán klisé, de a mű nem létezik befogadója nélkül, ha a művész csak önmagának fest, rajzol, alkot, nem tud életre kelni alkotása, amely mindig a szemlélő belső világában íródik tovább. Ám a mű tényleges továbbélése kiszámíthatatlan, ahogyan alkotó és befogadó belső világának is végtelen számú találkozási lehetősége van.
Félretéve a filozofálgatást, nézzük meg milyen lehetséges olvasatai, értelmezései lehetnek az itt kiállított képeknek, plasztikáknak. Épp csak gondolatébresztőként, kedvcsinálóként a további szemlélődéshez, műélvezethez.
Ami kifejezetten szembetűnő volt számomra az a magával ragadó expresszív kifejezésmód, amely ott lüktet az alkotások felületén, színeiben, ecsetvonásaiban. Például szokatlan és bátor kísérletezés eredménye Mayer Irén két absztrakt akril festménye. A lírai, figurális életképeitől eltávolodva itt a festék véletlenszerű mozgásaival összehangolódva engedi kibontakozni éteri kompozícióit.
Felvillanyozó hatással lehetnek ránk, Teliska Gyöngyi élénk színekkel telített, differenciált textúrájú képfelületei, amelyek finomságot és vadságot egyaránt tartalmaznak. A spirituális szféra ábrázolását pedig nem zárják ki a heves ecsetvonások, lendületes gesztusok, inkább keretezik annak extatikus megélését.
Magyar József a rajzosság és a festőiség sajátos, ritmikus váltakozásában hangolja össze a színekben tobzódó elemeket, és teremeti meg a maga mozgalmas, iróniával és játékkal fűszerezett világát.
Egy kifejezetten ösztönös, zsigeri érzéseket közvetítő alkotás Skoda Éva Este című festménye. A gyors, lendületes gesztusok közé tömörülő meztelen, összekuporodó női alak erőteljesen fejezi ki a környezet zaklatottságát visszhangzó félelmet és szorongást, amelyet kiválóan ragadott meg a művész.
Erőteljes érzelmeket tolmácsoló, mégis statikusabb alkotás Gedeon Irén „Újrakezdik mindig valahol, valamikor” című festménye. A vakolt, strukturált technikával dologozó alkotó újabb és újabb formákat kölcsönöz a pusztítás szavakba nem foglalható, számokban nem mérhető belső élményének, a brutalitás nyomait terjeszti ki a vásznon.
Míg Gyczhy György az archaikus, ősi kulturák lenyomatait, hátramaradt jeleit egy nagyon bájos, lírai köntösben éleszti újjá, ahol az emberiség története nem vérrel, hanem jelekkel, apró mintázatokkal íródott, és egy egészen újfajta rendet teremt a vizuális térben.
Nemcsics Ákos továbbgondolva eddigi geometrikus alkotásait teret engedett a felszabadultabb, expresszív ecsetvonásoknak. Ezek adnak egy újfajta mozgalmasságot a kompozíciót keretező átlós irányoknak, miközben a színhatásokat variáló szürke és fehér részletelemek a kiegyensúlyozott ritmust támogatják.
Frömmel Gyula a különböző textúrák, anyagok organikus lenyomatából, azok tulajdonságait felhasználva kifejezetten érzékenyen kelti életre az ember sajátos lelki állapotait. Ezúttal az Ulysess legendás történetéből ragadott ki egy-egy momentumot, amelyek egy folyamatosan változó, áramló formában öltenek testet.
Nagy Ernő különleges, vizionárius alkotásán az impresszionizmus színfoltokból építkező festéstechnikájával elemeire bontja a látványt, miközben egy egészen újat épít belőle, a levegős, égi szféra és a súlyos földi dimenzió találkozásával. A kép az Angyal a város felett című folytatásának is tekinthető.
És ha már sorozatokban gondolkodunk, akkor a Balaton és környéke ihlette festményein Garamvölgyi Béla évek óta kitartóan keresi a látványban rejlő újabb és újabb perspektívákat. Jelen képein az atmoszféra legfinomabb rétegei kapnak főszerepet a vásznon, míg a jelzésértékű talajsáv a stabilitást adja. Levegősséget, a látószög tágulását, a transzcendens jelenlétét érzéklehetjük. Különösképpen a Lélegzet címűn.
A természeti táj a maga szimbolikus nyelvén tud mesélni érzelmeinkről, belső világunkról, ahogyan tapasztalhatjuk ezt Kurucz Ferenc érzékenyen megfogalmazott fa rajzain. Szénnel készült kopár fáiban, nem csupán az elmúlás szomorúsága, de egyfajta nemesség is tetten érhető. Őszi reggel című pasztell képe már az álmok világába kalauzol, és a preraffaelita Waterhouse ködös, párában úszó vizeit idézi.
Török Ibolya Harmónia című szobrában magas szintű technikai felkészültséggel alkotta meg a különböző minőségek teremtő egységét. Míg Salvador Dali ihletésére az álom, szoborba öntött perszonifikációját formázta meg, amorf formájával, félig lecsukott szemeivel a tudattalan folytonosan változó, képlékeny területét érzékelteti, amely mégis olykor gyönyörűségünkre szolgálhat.
Az álmok azonban rémálmok is lehetnek, hiszen amikor az értelmünk alszik, váratlanul rengeteg tudatalatti félelelmünk testesül meg. Egykor Goya képzeletét is megragadta ez az élmény. Ihletet merítve Lenkes Ildikó egy hasonló belső tapasztalatot vitt vászonra, egészen megdöbbentő, realisztikus őszinteséggel. A bizarr kompozícióban a szimbolikus rovarok támadása, a bénultság frappáns érzékeltetése igen közel hozza a nyomasztó érzéseket hozzánk, miközben a testek transzparens megjelenítése utal a szorongások közelgő távozására.
Hasonlóan szürrealisztikus, vizionárius univerzumba kalauzol el minket E. kottek Péter az antikvitást, az abszolút szépségét, és természeti csodáinkat idéző, precízen, naturalisztikusan kidolgozott világában egyfajta útvesztőben találjuk magunkat, ahol a kint és a bent, a fent és a lent, női és férfi polaritásai egymásban tükröződnek, egyfajta szinkronicitást, párhuzamos dimenziókat eredményezve.
Barti Magdolna önarcképe önmagában vizsgálva egy leplezetlen, realisztikus megfogalmazás, mégis az absztrakt háttér, amiben alakja elhelyezkedik téren és időn túli valóságban manifesztálja személyét. A figurativitás ilyen módon elsőként egy magabiztos önreprezentáció formájában jelenik meg alkotásán.
Buli, fiatalság, gondtalanság – juthat eszünkbe Zongor Roni képeire tekintve. Modern világunk hétköznapjait, amolyan optimista, derűs színekkel festi meg, a pop-art jellegzetes stílusában. Témái mégis túlmutatnak a szórakoztatáson. A feliratok és szokatlan képkivágatok pedig tükrözik a mélyebb üzeneteket, amely összefogva talán így szólna: saját boldogságunkért elsősorban mi felelünk. Rohanó társadalmunkban, akár a mozgólépcsőn is adódhat idő egy jó beszélgetéshez, míg elérünk a kívánt célig.
Életre hangolnak T. Szabó Magda élénk, tüzes színekben pomázó festményei, amelyeken a korábbiakhoz hasonlóan a tervező konstruktív építkezése, harmonikusan egybeolvad a festőművész intuitív ösztönös ecsetvonásaival. Ilyen módon a természet és az épített környezet organikus együttélésének ad teret a vásznon.
Ugyanígy játékos ritmikával közvetíti az új élet sarjadását Schmidt Gabi. Festményén a fák kissé fauves színárnyalatokban törnek az ég felé, tagolják a teret, öltöztetik a tájat, levelek nélkül is.
Az érzékiség vizeire evezünk, ha Siklós Péter fotóját szemléljük. A Rómeó és Júlia színdarabból, a szerelmespár extatikus egybeforrásának pillanatát kapta lencsevégre, amikor a testek ellentétes irányú mozgása, a szerelmi gyönyör mámorának legkifejezőbb pillanatát közvetítik.
Buczkó Imre virágos sorozatának újabb gyöngyszeme a könnyező Carmen. A pipacs szinte fotó realisztikusan kidolgozott részleteivel, a cinóber piros kelyhen megjelenő vízcseppekkel, mintha már nem is virágot, hanem egy gyönge, szép női test érzelmes megnyilvánulását látnánk.
Míg Oszter Dezső női aktja apró méretben, klasszikus megfogalmazásban, erőteljes fény-árnyék hatásokkal kidomborítva tárul elénk, mellette Velence városának jól megoldott impresszionisztikus vedutája.
Az idillikus képek megálmodója, Rumi Rózsa ezúttal a vizek nyugalmát komponálja rézkarcban, ahol a madarak szépen harmonizálnak a finoman megrajzolt víz és a szárazföld tömegeivel.
A szabadon áramló, kanyargó vonalak megszelidítője, virtuóz rajzkészségével Ruttkay Sándor, aki a technikával teljes együttműködésben szövi, fonja az emberi alakok körvonalait, arcokat, mozdulatokat, és bele érzéseket hangol foltokkal, apró részletekkel. Így születik meg Pygmalyon legendája, művész és múzsa találkozása, és vonzza be tekintetünket a hipnotizőr sokatmondó kifejezésével és artikulált kézmozdulataival.
Ágoston Papp Móni az üvegbe rejtett törékenységnek adott helyet kerámia plasztikáiban. A megtestesülés csodája szépséget áraszt magából, ugyanakkor ott van annak az anyagban is megmutatkozó töredezettsége, múlékonysága. A misztérium pedig az anyag átalakulásában rejlik, akár a művész alkotómunkájáról, akár a Lélek megváltásáról, a feltámadás csodájáról van szó.
Tulajdonképpen minden kiállításon az anyag bizonyos mértékű transzformációját láthatjuk, ahogyan a művész értő kezekkel, technikai tudásához mérten feltárja a dolgok rejtett szövetét. S minél magasabb szinten műveli ezt, annál inkább képes befolyásolni a világról alkotott elképzelésünket, érzelmeinket, gondolatainkat, akár a sajátmagáét is. Így a mű oda-vissza csatornázza az üzeneteket alkotó és befogadó között, ami jelentős erővel bír. Kívánom minden alkotóművésznek, hogy ezzel a teremtő erővel éljen, érezze, hogy művészetének célja és súlya van. Ezzel együtt pedig gratulálok a kiállítóknak, akik ismételten merik megmutatni önmagukat, a felszín alatt zajló történéseket, amelyben a lényeg rejlik.”
Szabó Zsófia Lilla
művészettörténész