A XVIII. kerületi Művészeti Egyesület tagjainak és meghívott művészbarátaik alkotásainak hagyományosan megrendezésre kerülő kiállítása.
A kiállítást Szabó Zsófia a Tomory Lajos Múzeum művészettörténésze nyitja meg.
Kiállítók
Ágoston-Papp Mónika, Baranecz Katalin, Barti Magdolna, Buczkó Imre, E.Kottek Péter, Frömmel Gyula, Garamvölgyi Béla, Gedeon Irén, Hatvani Orsolya, Ilku János, Kolláth Mariann, Kurucz Ferenc, Laukó Pál, Lenkes Ildikó, Ludmann Mihály, Magyar József, Mayer Irén, Nagy Ernő Zsolt, Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta, Rumi Rózsa, Ruttkay Sándor, Schmidt Gabriella, Siklós Péter, Skoda Éva, T Szabó Magdolna, Török Ibolya, Varga László, Zongor Roni
“Kedves Alkotóművészek, Családtagok, Barátok és Érdeklődők!
Tavasszal mindig új életenergiák éledeznek, mozdulnak a világban. A természet virágba borul, ezernyi színével és bódító illatával csábít minket, vonzza tekintetünket, megmozgatja érzékeinket. Ilyenkor bennünk emberekben is új erők ébredeznek, és megnyilvánulásra várnak. Kérdés, hogy mire és hogyan használjuk fel ezeket a szunnyadó energiákat, hova csatornázzuk őket. A művész abban a kiváltságos helyzetben van, hogy a természettel összhangban, mint egy társalkotóként képes a formátlan anyagba életet, lelket lehelni, így kölcsönöz a bensőjében áramló energiáknak nemes formát, a befogadó gyönyörködtetésére és örömére. Nincs ez másként a jelen tárlaton sem. Különféle hangulatok, létállapotok, a létezés megannyi meghökkentő, elvarázsoló pillanata testesül meg a művészeti stílusok és műfajok kavalkádjában, amelyet a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület, és a vendégként érkező alkotótársak hoztak el számunkra, nagy örömünkre.
Ágoston – Papp Móni a türkiz színeiben pompázó boldogságot hozó virágzó kompozícióiban, a különböző minőségű anyagok összhangjával örvendezteti meg a szemlélőt. A kerámia bársonyos fénye, a fa rusztikus, érdes felülete és az üveg áttetsző csillogása harmonikusan egészítik ki egymást az apró használati tárgyak fedelén.
Baranecz Katalin a hullámzó organikus minták és a geometrikus díszítő motívumok dekorativitását élénk, kontrasztos színek alkalmazásával emeli ki, izgalmas szecessziós stílusjátékot hozva létre a vászon felületén.
Barti Magdolna az elektrográfia széles műfaji lehetőségeit kihasználva a külvilág részleteiből, hangulatkeltő színek és alakzatok segítségével rétegről rétegre bontakoztatja ki aktuális érzelmi állapotait. A képeken egy-egy haikun keresztül mondja el a belső folyamatok szubjektív történéseit, amelyek mindannyiunk számára ismerős lelkiállapotokat, testi érzeteket visszhangoznak plasztikus formában. Úgy mint: lüktet a szívem. görcsbe rándul a gyomrom. nem ezt akartam.
Buczkó Imre virágos sorozatai között újabb gyöngyszem tűnik fel egy hatalmas pipacs naturalisztikus képében, amely cinóber piros kelyhét feltárva szirmaival csábít minket, mintha már nem is virágot, hanem egy kacér női tekintet játékos kacsintását látnánk. Emelkedettebb hangulatban fogant, személyes érzelmekkel átszőtt történelmi festménye, Szent Imre herceg halála, ahol az elveszettnek hitt remények átlényegülnek a két alakot körbeölelő szakrális fényben.
E. Kottek Péter művészetének kevésbé ismert oldalát mutatja meg új grafikáival, melyekben az expresszív megfogalmazás válik hangsúlyossá. Az eltorzult, különös alakok és formák egyvelege egy másfajta látásmódra invitálják a nézőt. A látvány egészében, a feliratok segítségével értelmezhető, és fogadható be, azzal az ösztönösséggel, ahogyan valószínűleg készült.
Frömmel Gyula újabb festményein különös figyelmet szentel a különböző felületi minőségek egymásra rétegződésének, amelyek teret, mélységet nyitnak a képekben. Egy olyan gondolati és lelki mélységet, amely továbbszövi asszociációink fonalát, s utat mutatnak a művészt foglalkoztató témákhoz, úgy mint a háború, az áldozathozatal és a szeparáció.
Garamvölgyi Béla sokat ábrázolt tájkivonatait továbbgondolva készen állt monumentális formát adni belső mozgásainak. A festményeken finoman átsejlő absztrakt formavilág tölti ki a teret, mely hangulatokat, érzéseket, állapotokat sugall. Ezeken a fantázia tájakon, a merész, neon színekben úszó organikus és geometrikus alakzatok egymást kiegészítve harmonikus egyensúlyban közvetítik a vizuális látványon túlmutató jelentést.
Gedeon Irén masszív, tömör képfelületein a sűrű vonalhálók és a repedések útját követve, merülhetünk el abban a spirituális élményben, amelyet Irén ismételten tolmácsol számunkra archaikus megfogalmazásában. Egyedisége az ösztönös, brutális formavilág és az érzékeny, lebegő részletek ötvözése.
Hatvani Orsi szimbólumokká sűrűsödő egyvonalas tollrajzaiban emberségünk egyetemes vonásaira ismerhetünk rá. Bravúros lényeglátással jeleníti meg az emberi élet fonalát, amelynek elhalványuló végpontja a bezáruló kör teljességében nyeri el jelentését.
Ilku János ismét a számára oly kedves hortobágyi tájékkal játszik, kísérletezik fotóin. A „Tiszáig nyúló rónák” végtelen horizontját egy merész beavatkozással képzeletben elmozdítja helyéről. Ezáltal tekintetünket megakasztja egy-egy kiemelt motívumon. Szemünk itt elidőzhet, majd futhat tovább az „Alföld tengersík vidékin.”
Az élőszervezetek organikus szerveződései érzékletes minőségükben mutatkoznak meg Kolláth Mariann Szállítók című műalkotásán. Az aprólékosan megmunkált spirális, áramvonalas hálózatok és növényi indák, a szabad szemmel láthatatlan biológiai folyamatokba engednek betekintést, varázslatos filigrán mintázatokat hozva létre.
Kurucz Ferenc szimbolikus alkotásaiban beszédes motívumokkal szólítja meg a szemlélőt. A napfénnyel átitatott lírai tájkép a hídon átkelő hölgy hangsúlyos alakjával egészül ki, amely így a múlandóságot, az élet végét idézi meg. Az esőcsináló című képén a realisztikusan megformált facsaró kezek és a csillogó vízcsepp játékosan utalnak az ember kétségbeesett próbálkozására, amit a szomjazó természetben próbál kieszközölni.
Laukó Pál összepréselt, texturális hatású papírnyomataiban egy telített vizuális látvánnyal találkozunk. Az anyagok és a megmunkálás során létrejött különbözőségekből adódó feszültségben születnek meg azok a formák, amelyek szervezik és létrehozzák a kompozíció fő témáját. Ez esetben egy kikötő látképét és egy élőszervezet monumentális metszetét.
Lenkes Ildikó alkotásain kreatívan adaptálja modernkori valóságunkba Muszorgszkij Egy kiállítás képei című 1874-es zeneművének egy-egy tételét. A csibék tánca immár a rideg infralámpás keltetőben zajlik, a röntgenfelvételek pedig a belső mozgásokról tudósítanak minket. Ugyanígy rejtett belső folyamatokat láttat lelki szinten az eltorzult arcú kisfiút ábrázoló képén, ami üzen számunkra: ne ítélj, hogy ne ítéltess! Elgondolkodtató, hogy a régmúltban kevésbé, ám manapság nagyon is elvárt empatikus hozzáállást vajon mennyiben valósítjuk meg a gyakorlatban?
Ludmann Mihály festményén sűrű anyagszerűségben és finom karcolásokban, az izzó vörösek és a hideg kékek találkozásában test és lélek, valamint az égi és földi létezés egyesülését figyelhetjük meg egy álombeli vízión keresztül. Kavargó ecsetvonásaiból szőtt sejtelmes alakjaiban testesülnek meg azok az elmondhatatlan belső élmények, amelyek a művész ösztönös gesztusaiból születtek.
A figurativitás és az absztrakció határán születtek Magyar József életörömtől duzzadó alkotásai. A harsány, neon színek és a jelektől valamint alakoktól hemzsegő festményein az élet lüktetése mutatkozik meg, melyben kapcsolódások és pillanatok tömkelegéből egy izgalmas, érzelmektől fűtött narratíva bontakozik ki. Történetek, melyeket tekintetünkkel bejárhatunk.
Mayer Irén akt tanulmányokból összegyűjtött válogatását kollázs formájában szemlélhetjük a rajztáblán. A kreatív összeállítás egyetlen felületre, s ilyenformán egyetlen szempillantásba sűríti össze a stúdiumok elkészülésének hosszú óráit.
Nagy Ernő korábbi stílusvilágának expresszív és konstruktív elemeit beépítve legújabb alkotásába, egyedi, összetett látványt hozott létre. Ugyan címében, és szerkezetében utal az ábrázolt tárgy építmény jellegére, ugyanakkor az angyal alakjával egy elvontabb, spirituális dimenzióba is emeli a kompozíciót, egészen a szimbolikus, sőt szürrealista jelentésrétegekig tágítja azt.
Rózsavölgyiné Tomonyák Gitta legfrissebb linómetszetén a fa életet jelképező motívumába a műalkotás születésének útját véste bele, amely feltárja hogyan alakul át az anyag, míg végül alkotássá nemesül. A szövevényes gyökerek között rejtve indul a transzformáció: az ember újjá szüli az anyagot, a mester lelket lehel bele és a művész, aki önmagát áldozza fel érte.
A ritkán használt rézkarc műfajában alkotta meg békét sugárzó miniatűr tájait Rumi Rózsa. A Brenner park otthonos partja, és a köveken távoli vidékre vezető lápos vidék, hasonlóan letisztult, harmonikus kompozíciós megoldásokkal közvetíti a Rózsa számára fontos stabilitás és nyugalom érzésvilágát.
Ruttkay Sándor éterien tiszta és fájdalmasan súlyos vonalrengetegből szőtte meg az emlékezés mindent beborító ködös fátylát, mely egyrészt érzelmi telítettséget kölcsönöz ennek az emberi létállapotnak, másrészről az akvarell lazúros foltjaival kaput nyit egy lebegő, fényes valóságba, ahol a szeretett lény arca tud megelevenedni.
Schmidt Gabriella miközben táblaképein az ornamentikus és geometrikus elemek ötvözésével kísérletezik azok feminin minőségeket tükröző látomásokká nemesednek. A vörös a fekete és a szürke találkozásában a szenvedéllyel és vadsággal átszőtt gyengédség és érzékenység formái mutatkoznak meg.
Siklós Péter triptichon alkotása eredeti módon közvetíti a dopamin és az oxitocin okozta lebegés állapotát. A mesterien elkapott pillanatok a fiatal szerelmesek veszélyeket nem ismerő kalandvágyát közvetítik számunkra, melynek fokozott izgalmait a szerkezeti elemek szolgáltatják.
Skoda Éva keddi rajzai ugyan szemlélhetők egyszerű akt tanulmányokként is, ugyanakkor testhelyzetükkel és a sötét környezettel óhatatlanul felidéznek valami szorongató, nyomasztó életérzést, amit analogikusan leginkább Goya 18. századi capriccioiban, azaz szarkasztikus, fekete humorral átitatott rézkarcaiban fedezhetünk fel, különösen „ha az értelem alszik, előjönnek a szörnyek címűn.”
Török Ibolya ismét csodálatos érzékenységgel lehelt életet a márványtömb merev hasábjába. A kőzet sarkából kihasított érdes felülettel a nemes anyag lélegezni kezdett. Az élet egy gyönyörű virágzó orchidea szálban öltött formát, amely lágyan a márvány oldalába simulva lelt tápláló otthonra. Mintha márvány testén ejtett seben új élet sarjadna.
T. Szabó Magda absztrakt tájképén a középre összpontosított energia robbanás szenvedélyes érzelmeket, és a felemelkedés vágyát közvetíti, nem e világi hangulatot tükröz. Ez a spirituális dimenzió kap szárnyra a főnixmadár alakjában, amelyet Magda a tűz égő vörösének és a víz hideg kékjének feszültségéből formált meg.
Ó, ha azok a falak mesélni tudnának… szokták mondani, és Varga László téglafalai most mesélnek nekünk, méghozzá álomszerű családi sztorikról, a régmúlt idők kalandos eseményeiről. A régi fotók és a kopottas feliratok összemontírozott látványa műemlékké avanzsálják a képzeletbeli falakat, és valósággá az utólag összerakott történeteket, melyek kíváncsiságot ébresztenek a szemlélőben.
Új egyesületi tagként Zongor Roni bemutatkozó alkotásán egyszerre válik láthatóvá művészetének kettős ám egy felé mutató iránya, az alkalmazott grafika precizitása és a festőművészet plasztikus anyagisága. Fekete-fehér kompozíciójában a vonal, mint szervezőerő dominál, és más képeihez hasonlóan a szokatlan plakátjellegű képkivágat is női alakjának egyedi hangulatát, ez esetben eltökéltségét hangsúlyozza.
Igen, alkotóink újra kivirágoztatták bennük rejlő képességeiket, gyümölcseik pedig jól láthatóak a kiállítótérben. Érzékelhető az odaszenteltség és az alázat, amelyet az anyagok és a téma irányában tanúsítanak, valamint a művészi megújulás képessége, amely valóban sokszor komoly áldozatokat kíván. Én szeretettel gratulálok odaadó munkájukhoz, és ezzel a kiállítást megnyitom.”
Szabó Zsófia Lilla (művészettörténész, Tomory Lajos Múzeum)
Budapest, 2023. 05. 04.
Fotók: Ruzsa István
A kiállítás megtekinthető május 31-ig.